A Bolygónk és Városunk környezetvédelmi díjak átadása

A Bolygónk és Városunk portál szakmai közössége által első alkalommal odaítélt környezetvédelmi díjakat idén 18 szervezet és magánszemély vehette át. Olyanoknak ítélték oda a díjakat, akik a legtöbbet tették a természet és a környezet értékeinek megőrzéséért.

A díjakat Potápi Árpád János társaságában Dr. Gór Csaba adta át, aki a díjátadón kiemelte, hogy:

A 20-21. században nem lehet polgári értékekről, polgári művelődésről beszélni, ha figyelmen kívül hagyjuk a környezetvédelmet, a környezettudatosságot. Hosszú évtizedek felelőtlensége, halogató szemlélete vezetett oda, hogy már az utolsó órában vagyunk, amikor még tehetünk valamit a bolygó megmentéséért, és erre minden eszközzel fel is kell hívni a figyelmet.

Dr. Gór Csaba

Dr. Gór Csaba elmondta, hogy a környezetvédelem neki azért is szívügye, mert Budapest legzöldebb részén van szerencséje élni és dolgozni.

Kevesen tudják, hogy Budapest védett természeti értékeinek 98 százaléka a II.-III.- XII. kerületben található. A fővárosi erdők mintegy ötöde szintén a II. és III. kerületben van. Ezeknek az értékeknek megőrzése közös felelősségünk!

Önkormányzati képviselőként, választókerületi elnökként az egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy segítse a környezetvédelmet és a zöld innovációt. Ennek érdekében a Budán élőkkel közösen kidolgoztak egy önálló koncepciót is, Buda Zöld Jövőjéért néven.

A díjazottak:

  • Máthé Zsombor, „Ifjú ornitológus”
  • Pászthy Dávid, „Természetfotós”
  • Nagy Réka, „Újságíró”
  • Szabadi Edit, Balatonarácsi Református Egyházközség Óvoda,, „Intézmény, Óvoda”
  • Újlengyeli Általános Iskola, Berecz Katalin, „Intézmény, Iskola”
  • Pécsi Tudomány Egyetem, Kultúra Tudományi Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar, Prof. Dr. Nemeskéri Zsolt, „ Intézmény, Egyetem”
  • Jane Goodall Intézet, Civil szervezet, Gáspár Zita, „Civil szervezet”
  • Hajas Péter, „Környezetgazdálkodás”
  • Bakó Kertészeti Kft, Geofish Kft, Bakó Dániel, „Megújuló energia”
  • Závody-Fodor Zsófia, CoreComm Si Kft. , „Megújuló energia, innováció”
  • Potoczky László, Greenenergy Tech. „Energetika”
  • Tamási Kinga, Borsodi Eszter, „Öko-innováció, újrahasznosítás”
  • MZ/X-Robotix Kft., Orbán Szabolcs, tulajdonos, „E-mobilitás, robotika”
  • Clean city Kft. Farkas Mária, „Hulladékgazdálkodás”, Komárom
  • Forró Imre, Akuflat pad, Öko-innováció-zajvédelem”, Gúta
  • Moraru Norbert-Petricã ,”Természetvédő”, Székelyudvarhely
  • Demény Elemér, „Környezetvédő, hagyományőrző”, Kalonda
  • Francz Béla, „Környezetvédő”, Körösmező
info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings