2019 tavaszán a Szépművészeti Múzeum kamara kiállításán mutatkozott be a mai magyar múzeumlátogatónak Renoir Fekvő női akt alkotása, amelyet legelőször 1907-ben a Nemzeti Szalonban láthatott – egy rövid ideig tartó kiállításon – a magyar közönség. Az 1903-ban festett művet 12,3 millió dollárért, azaz 2019-ben közel három és félmilliárd forintért vásárolta meg a magyar állam, és amellyel azóta, – 2019 augusztus 8-tól, – a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán találkozhattak az odalátogatók. A The Times szerint „a múzeum elmúlt száz évnek legértékesebb vásárlása”.
A Szépművészeti Múzeum, „Renoir – A festő és modelljei” című, most szeptember 22-től megnyílt és 2024. január 7-ig tartó kiállításán láthatjuk Renoir hetven alkotásával együtt. A rajzok, grafikák és szobrok mellett a művész mintegy 40 festménye tekinthető meg. A kiállítás megnyitóján Claire Bernardi, a párizsi Musée de l’Orangerie igazgatója elmondta, hogy a „Fekvő akt két párdarabját a párizsi Musée d’Orsay és a Musée del’Orangerie őrzi, innen származik a Szépművészeti kiállításának ötlete: először egy térben bemutatni a három festményt. A Párizs és Budapest között létrejött együttműködés alapját tehát a „három grácia” találkozása képezi. Ezek a festmények Renoir munkásságának csúcspontjai visszafogott erotikájukkal a formák és színek csodás összjátékával; ezekkel az aktokkal Renoir egyszerre modern és klasszikus, megidézi régi mesterek életművét, ugyanakkor példát is nyújt saját kora fiatal alkotóinak.” – illetve méltatta a remekműveket a francia szakember.
A budapesti kiállításra 27 Renoir művet kaptunk a két párizsi intézménytől, és csaknem húsz más európai közgyűjtemény is hozzájárult a meglévő magyar tulajdonban lévő Renoir alkotások bemutatásához. A kronologikus, és egyben tematikus tárlatrendezéssel nyomon követhetjük a mester kötődéseit a modelljeihez. A kiállítás egyik francia kurátora – a Musée d’Orsay gyűjteményi főigazgatója -, Paul Perrin, pedig arról beszélt, hogy
„az alakábrázolásokat középpontba állító tárlat 60 évet ölel fel. Bemutatja Renoir munkáit egészen a karrierje kezdetétől a halálig. Mint fogalmazott, a kiállításon láthatjuk, hogy a művész hogyan ábrázolja az élet jó oldalát, annak ellenére, hogy Renoir korántsem volt mindig optimista. Képein keresztül a hagyományokkal való viszonya érzékelhető, hiszen mindig is felnézett a régi mesterekre, és a tradíció egyik utolsó láncszemének tekintette magát. Számomra ez a legszebb Renoir-kiállítás, amit valaha láttam………Renoir, akit a boldogság festőjeként emlegetnek, nem volt naiv, de úgy vélte, a művészet az élet egyik legnagyobb vigasza. Munkásságával ezt a látásmódot igyekezett visszaadni.”
tette hozzá Paul Perrin.
1874-ben, Renoir barátaival és festőtársaival, – Claude Monet-val, Alfred Sisley-vel és Frederic Bazille-lel együtt, – saját kezdeményezésként munkáikból kiállítást rendeznek. A kiállított festmények a látogatóknak inkább „benyomásoknak” tűntek, mint kész festményeknek, a kiállítást összességében nem fogadták jól, de Renoir hat alkotása ismert és kedvelt lett. Még senki nem tudta, hogy az impresszionizmus művészettörténelme most kezdődött.
Párizs környékén éltek és dolgoztak, s következetesen a fényközpontú festészet irányába indultak, de a párizsi Szalon, csak 1864-ben fogadja be először Renoir egyik munkáját. A közös esztendők után Renoir távolodott az impresszionistáktól; 1881-es olaszországi utazásán Raffaello művei és Jean Dominique Ingres művészete nagy hatással volt rá. De addig még sok víz lefolyt a Szajnán, a kezdetekben a megélhetésének biztosítására még porcelánt és legyezőket festett, majd, mint szentképfestő, olasz festményeket és metszeteket utánzott, Renoir könnyű kezével, gyorsan „termelt” a porcelán és legyező gyártás kézművessége területén, darabért kapott, s hamarosan sikerült félretennie némi pénzt. Önállósodik, és a jól fizető portréfestészet mellett, az intimebb környezetű témák és a családi életben zajló kisebb események felé fordul. Előszeretettel festi az érzékiség és az anyaság szimbólumait.
Renoir egész életművében megfigyelhető, hogy sem a portréin, sem az egész alakos figuráin, emberábrázolásain nem az egyéniséget keresi, és nem is akar a lélek mélyére hatolni………. „Figurális festő vagyok” – mondta magáról Renoir, és valóban: ha körülnézünk a termekben, láthatjuk, hogy tényleg az ember állt érdeklődésének középpontjában. Csakhogy nem a személyiség varázsát vagy egyediségét kereste, hanem, legalábbis az 1880-as évek elejéig, az első benyomás, az impresszió megragadása volt a fő célja. Ezért is tekinthetjük őt az egyik leghíresebb impresszionistának Claude Monet mellett…………… Renoirt az 1880-1890-es évektől kezdve már nem elégítette ki az első benyomás rögzítése a vásznon. „Ő maga így vall erről: 1886 körül egyfajta törés következett be a festészetemben. Végigjártam az impresszionizmust, és arra a következtetésre jutottam, hogy se festeni, se rajzolni nem tudok.”
A hosszú életű Pissarro, az idősödő Cézanne vagy mint Van Gogh és Gauguin, Renoir is újra felfedezte a szerkesztett kompozícióra való törekvés fontosságát. Egyedül csak Monet tartott ki mindvégig, egészen a haláláig, az impresszionista technika mellett…………..Renoir egyik képén sem akar történetet mesélni, teljességgel hiányzik nála az irodalmiasság, hiszen ő mindig az éppen létező jelent kívánja ábrázolni.
Ebben rejlik újdonsága, ha a korának festészeti közegével vetjük egybe…………a szabadidő boldognak mondható pillanatait ábrázolta. Jó példa erre A hinta, a Vidéki tánc, Szalon, Ebéd után, vagy a megrendelésre készített Fiatal lányok a zongoránál című képek.
– olvashatjuk a Magyar Kurír megjelent kiállítási méltatásában.
Érdemes megvenni a múzeum erre az alkalomra megjelent múzeumpedagógiai kiállításvezetőjét, – mindössze csak 500 Ft., – a fent említett képek
mindegyikéről részletesebb ismertetést közöl, és a képek reprodukcióit is haza vihetjük emlékeztetőül. A kiállítás termeiben kronologikus sorrendben kísérhetjük végig Renoir munkásságát, azaz barátainak, családjának körében, portrékat, a „szabadidő” ihlette festett képeit csodálhatjuk meg, s végül az utolsó, legnagyobb teremben az akt képeit, szobrait.
Közismert, hogy Renoir mennyire szeretett nőket, különösen szép, fiatal lányokat festeni. Nem véletlen, hogy most is külön szekcióban láthatjuk a mester aktjait. A kiállítás vége felé csodálhatjuk meg egyik utolsó képét, a Fürdőzőket, melyen egy évig dolgozott, és melyen mintegy esszenciálisan mutatkozik meg a haláláig nem múló érdeklődése a női nem iránt.
erről összességében így írt a Magyar Kurir.
Látogatásom után, én mégis egyetlen képét emelem ki, Wagner, a nagy kortársa portréját. Légies, áttűnő alkotás, ami nagyon nem tetszett a modelljének.
A FIDELIO (2017. márc. 18.) számában a kép születéséről így emlékezik meg;
35 perc alatt festette meg Wagner portréját, aki így is sokallta a modellkedést és a képet sem találta hízelgőnek. Renoir 1882-ben látogatta meg Palermóban a zeneszerzőt, aki épp akkor fejezte be a Parsifalt. A két művész iszogatott egy ideig, majd Renoir előállt a kérésével, hogy másnap megfesthesse a portrét. Az esetről pedig egy barátjának levélben számolt be: „Nagyon örült nekem, de nagyon ideges volt. (…) Röviden, azt hiszem, jól kihasználtam az időt. 35 perc nem hosszú idő, de azt hiszem, jobb lett volna hamarabb végezni, mert az ülés végére a modellem elvesztette a kedélyességét és merev lett. Ezt a változást túlságosan is híven követtem. (…). A végén Wagner kérte, hogy megnézhesse. „Ah! Ah! Tehát valóban úgy nézek ki, mint egy protestáns lelkész”. De én nagyon boldog voltam, hogy nem hibáztam el nagyon: sikerült valamit megragadnom abból a tiszteletreméltó arcból.”
Tudjuk, hogy Renior is „félkésznek” tartotta a képet, Wagner pedig kérte, hogy soha, sehol ne állítsa ki a mester. Cosima naplójába ezt jegyezte be „Richard azt mondja, hogy úgy néz ki, mint egy angyalembrió.” Nagy kár érte volna az utókort, ha ezt most nem láthattuk volna. A kép melletti tablón, igaz egy kissé finomítottan „angyalarcú embrió”-nak van írva. A legnagyobb Renoir-gyűjtemény nem Franciaországban, hanem az Egyesült Államokban található. A philadelphiai Barnes-kollekció 181 alkotást számlál.
Megnyitása óta több mint százötvenezren látták a Szépművészeti Múzeumban a Renoir: A festő és modelljei című kiállítást. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat hétfőnként is látogatható, hétvégenként pedig 10 óra helyett 9 órakor nyitja meg kapuit a múzeum a látogatók előtt. Valamint itt a Klebelsberg Kultúrkúriában november 28-án 18 órakor Ludmann Mihály tart előadást Renoirról.
