Immáron 104. éve írták alá a trianoni békediktátumot. A hagyományhoz híven a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetségének szervezésében június 4-én ünnepi megemlékezést tartottak a Szent Korona Dombnál Máriaremetén, a Bazilika kertjében. Kondor Katalin és Korényi Zoltán köszöntötte a résztvevőket. Beszédet mondtak a helyi felekezetek lelkészei, Matus Mihály tárogatón játszott, Elkán Lili, az Ökumenikus Általános Iskola diákja énekelt, Csabai János elszavalta Babits Mihály versét.
A megemlékezés főszónoka Marosvári István, a az Ökumenikus Iskola történelemtanára volt, beszédét, az alábbiakban olvashatjuk:
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Dsida Jenő e négy sorában a lehető legtömörebben foglalja össze mindazt, ami miatt ma összegyűltünk itt. Fájdalommal emlékezünk rá, hogy ezelőtt 104 évvel Trianonban aláírásra került a hazánkat hidegvérrel megcsonkító békediktátum.
Felsorolni is lehetetlen, mi mindent veszített nemzetünk:
– elvesztettük 3 milliónál is több honfitársunkat, akik számára kezdetét vette ekkor az idegen uralom alatti elnyomással együtt járó kisebbségi lét – köszönet és tisztelet illeti őket, hogy annyi szenvedés után ma is őrzik magyarságukat,
– elvesztek a mesés tájak, a Kárpátok hegyei – aki valaha is megcsodálta már őket közelről, szépségük kitörölhetetlenül beleégett a retinájába,
– és más országé lettek olyan városok, települések, melyekhez a magyar történelem oly sok eseménye kapcsolódik
Juhász Gyula így fogalmazott „Trianon” című versében:
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá…
Szakmáját gyakorló történelemtanárként nem tudok eleget tenni a vers első sorában foglaltaknak, hiszen nehéz lenne úgy tanítani a hetedikeseknek Trianont, hogy nem beszélek róla. De nemcsak én beszélek nekik róla, hanem mások is, mert mire az iskolában hazánk e tragédiájáról tanulunk, ők sok mindent tudnak már: ismerik magát a Trianon kifejezést, a tőlünk területet nyert országok neveit szokták ismerni, sőt, néhányan adatokat is tudnak már a veszteség mértékére vonatkozóan.
Nem volt még olyan évfolyam, ahol ne kérdezték volna meg a diákok: Miért? Miért történhetett ez meg velünk? Miért hagytuk?
A Trianonhoz vezető okokról a következőket szoktam elmesélni nekik:
- az első ok az államalapítás óta többször felerősödő/fellángoló magyarirtás: 1241-ben a tatárok, a XIV. század végétől kezdve az oszmán törökök támadása, majd a közel 150 éves török jelenlét hazánkban hatalmas véráldozatokat követelt népünktől
- az előzőekben említett népességfogyatkozást kihasználó szakadatlan bevándorlás, ami hazánk nemzetiségi összetételében a magyarság arányának alig több mint 50%-osra csökkenését eredményezte
- nem hagyható figyelmen kívül a Habsburgok szerepe sem: a birodalmi érdekek szem előtt tartása a magyar érdekek háttérbe szorulását hozta magával. Az erőszakos ellenreformáció, a madéfalvi veszedelem ezrek külföldre költözését eredményezték, 1848-ben pedig Jellasics támadása a magyar forradalom vívmányainak lerombolására a nemzetiségek elszakadási törekvéseit erősítette. A nemzetiségek vezetői ekkor még csak Bécsbe, Belgrádba, Bukarestbe jártak tárgyalni, egyeztetni, de a nemzetiségek Mo.-tól való elszakadási, és a többségi országhoz való csatlakozási szándéka már tapintható volt
- a Monarchia elhibázott politikája – dacára a vitathatatlan gazdasági fellendülésnek – csak tovább rontott a helyzeten: 1868-as nemzetiségi törvény, vagy az 1907 – es ún. Lex Apponyi tovább hergelte a nemzetiségeket a Monarchia ellen. Közben csendben zajlott – mivel 1848-tól szabadon adható-vehető árucikké vált – földek átjátszása idegen kézre
- az első világháborúban való részvételünk végzetesen meggyengítette a Monarchiát. Az átmeneti sikereket, győzelmeket követően az 1918. januárjában kibontakozó sztrájkhullám következtében radikálisan csökkent a termelékenység, a frontra juttatandó utánpótlás akadozása, az országosan felerősödő élelemhiány már előrevetítették a vereség bekövetkeztét. Az ókori rómaiaktól pedig már ismerjük a „Vae victis!”, „Jaj a legyőzötteknek” igazságát.
- az 1918. novemberi fegyverletételt követően az ország rossz kezekbe: Károlyi Mihály és kormánya ténykedése tovább rontott az ország helyzetén. A sikertelen földosztás, az indokolatlan bizalom az antant felé, a frontkatonák leszerelése (Linder Béla: nem akarok több katonát látni), a tanácsköztársaság intézkedései és terrorja, a világforradalom bekövetkeztében való bizakodás, a külső ellenség helyett belső ellenzékkel való leszámolás utóbb végzetes hibának bizonyult
- a világháború előtt és alatt a Nyugat folyamatos támogatást nyújtott, és a hadbaszállásért cserébe területeket ígért a Magyarországon élő nemzetiségeknek. Érvük, miszerint a Magyar Királyságban egy szűk nemesi réteg ezer éven át elnyomta az itt élő nemzetiségeket, termékeny talajra hullottak. Nyugati támogatás nélkül nem ment volna Mo. feldarabolása
- habár Károlyi hagyta leszerelni a frontról hazatérő magyar katonákat – mert ekkor még abban bízott, hogy Ausztriától elválva Mo. a győztesek közé kerülhet – , a tanácsköztársaság idején Kun Béláék létrehoztak egy magyar Vörös Hadsereg, de nem nemzeti alapon, hanem a nemzetközi imperializmus ellen soroztak be, távlati célként pedig egyesülni akart a szovjet hadsereggel
- Az 1919-es évben, amíg Magyarország nem kapott hivatalos meghívót a béketárgyalásra (az antant nem ismerte el kormányainkat), a nemzetiségek mértéktelen területi követelőzése befolyásolta kárunkra a döntéshozókat. Mire Apponyiék 1920. januárjában megérkeztek Párizsba, Clemenceau és csapata már késznek tekintették a béketervezet szövegét. A magyar delegációt háziőrizetben tartották, így küldötteink lényegében semmilyen lobbitevékenységet nem tudtak folytatni. Teleki vörös térképe, Apponyi tényekkel alátámasztott beszéde, egy szóval az igazság nem érdekelte őket, csupán le akarták végre zárni az egész történetet.
Trianon óta felnőtt 4 generáció. A kisebbségi lét ma is kisebbségi lét, a maga nehézségeivel, fájdalmával. Mi, anyaországi magyarok gyakran nem is gondolunk rá, milyen nagy jelentőséggel bír, mennyi erőt adhat a határon túli nemzettársainknak a tudat: számíthatnak ránk, fontosnak érezzük őket. Az Európai Unió, a schengeni határok, a kettős állampolgárság talán egy kicsit enyhítettek a korábbi helyzeten, de tennivaló akad még bőven.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.