Töreky Ferenc kiállításának megnyitója

Töreky Ferenc kiállításának megnyitója

December 9-én volt Töreky Ferenc grafikusművész életmű kiállításának megnyitója a Klebelsberg Kultúrkúriában.

A nagyszabású tárlat megtekinthető január 8-áig naponta 10-18 óra között. (Ugyanakkor az épület december 21-étől január 3-áig zárva van.)

Sokat dolgoztam – de éltem. Gyakran szorongtam – néha féltem.

Töreky Ferenc: Életműtöredék, 2012

A megnyitón közeli barátai emlékeztek meg Töreky Ferenc sokoldalú egyéniségéről; Sára Ernő grafikus, Balogh Balázs professor emeritus osztotta meg a közönséggel gondolatait, valamint Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg a kiállítást. A művész unokája Töreky Borbála és Szlama László muzsikájukkal tették még emelkedettebbé az eseményt, mely az alábbiakban nézhető meg.

Túlzás lenne azt állítani, hogy beleszülettem egy békés, kiszámítható, művészetszerető, gazdag korba. Néhány kanyar után, 1952-ben diplomás tervezőgrafikus-művész lettem. Előtte tanultam zenét, pszichológiát, pedagógiát, kultúra és művészettörténetet, a képzőművészet gazdag gyakorlatát és még sok mást. A legfontosabbat, a túlélés művészetét is.

Töreky Ferenc: Életműtöredék, 2012

A formák tudása az igazi tudás. A művészet mindig a szépséget szolgálja, a szépség pedig a formával bánni tudás öröme.
A forma organikus kulcsa a létezésnek. Minden élő formában testesül meg. Az anyag is akkor lesz valami, ha formát ölt. A tényleges művészi alkotás az életörömökről beszél, még akkor is, ha szomorú vagy tragikus.
Amit szeretünk, azt találjuk szépnek, – de az is lehet, – azért szeretünk valamit, mert szép.
A hazugság világából egyedül a képzelet mutathat kiutat. Képzelet nélkül nincs gondolat, tett, alkotás, műalkotás…

Töreky Ferenc: Életműtöredék, 2012

Számomra a nő – mint téma, mint motívum – nem egy élő, hús-vér személyt jelent. Jelkép, szimbólum. Jelenség, élethelyzet, életérzés, a szépség – maga a szépség mint ideál kifejezése. A szépségé – mely számomra igazán fontos a művészetben. Valószínű, ezért láthatóak képeimen egészséges, fiatal lányok – az életben is ezeket szerettem (szeretem). A fiatal, tiszta, értelmet és derűt sugárzó lányokat. Emlékeimből őket idézem fel. Amíg a képeim, rajzaim megmaradnak, ők szépek és fiatalok lesznek. Ennyivel tartozom nekik, hiszen ők tartják bennem, a rút világban, a szépség örömadó ideálját.

Töreky Ferenc: Életműtöredék, 2012
info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings