Köztem és Bognár Lajos atya között igen meghatározó, különleges és sajátos kapcsolat alakult ki.
Elsőként munkakapcsolatként indult köztünk a beszélgetések sorozata a gercsei romtemplom újjáépítése ügyében, terén. Kezdetben érdeklődéssel hallgatta terveinket, de sokszor más irányba terelte a gondolataimat a „tárgyról”. Nagy tudású, mondhatnám társalgása sajátos személyénél fogva mindvégig nagy hatású, és lebilincselő volt, így azután emlékezetemben igen gyakran eltérített attól, amiért is felkerestem, például több alkalommal hosszan beszélt Mindszenty bíboroshoz fűződő kapcsolatáról. Bevallom, hogy ilyenkor ittam szavait, tudtam, hogy nem csak egyháztörténeti órákon vehetek részt, hanem történelmi ismereteimet is tágíthatom. Lassan ment előre az ügy a Gercse templomának rekonstruálása vonatkozásában, nem támogatta a hajdanán templomot körülvevő falnak a megépítését, – amelynek visszaépítését a műemlékvédelem vonatkozásában is megemlítettem,- bár hivatkoztam László Gyula bátyám, régészprofesszor szakértésére.
Mivel a nyomtatott Hidegkúti Hírek akkori kiadója; a Pesthidegkút Alapítvány a Gercse templom újjáépítésének egyik kezdeményezőjeként és egyben az építési engedély kérelmezőjeként, szorosan kötődött László Gyulához, így véleményét erről gyakran kikértem. Ő mindig egyértelműen, s magától értetődően azt képviselte, hogy nem szentségtörés az, – hiszen régen is a templomok köré temetkeztek az emberek, – ha urnás temetkezési hely is létesül a fallal egyidejűleg, annak lehetőségét kihasználva, az építési költségek előteremtése érdekében. Amúgy is Pesthidegkúton a régi temető bezárása után, gyakran felmerült valamilyenfajta megoldási igény ezen a téren. Végül nem lett ebből semmi, a templomot 25 évvel ezelőtt az óbudaikkal együtt felépítettük, felszenteltettük. A templom, – 25 éves újkori fényes története, – azóta a keresztényi civil összefogás erejéről beszél. A felújítást követően Lajos atya Gercsén sokat tett a közösség építéséért, ott is van eltemetve.
Mindez arról jutott eszembe, hogy a pár nappal ezelőtt láttam egy filmet a televízióban, amelyben a gercsei templomról és tájról hosszan kapunk képeket, láthatjuk az akkori és a mai időket. Bevallom, hogy nem ismertem, nem tudtam e film készítéséről. Kedves olvasónk ajánlotta pár nappal ezelőtt figyelmünkbe. Meglepve néztem végig az archív jeleneteket is, benne feleségemet, Erdősi Katalint és kislányomat, Erdősi-Boda Katinkát, ahogy ott állnak a felszenteléskor.
(Akkoriban saját magam is gyakran vettem fel rövidebb – hosszabb videó felvételeket az építkezési eseményekről, de ez már egy egészen más történet.)
A napokban szomorú hír járta be Pesthidegkutat. Lajos atya utolsó földi lakóhelye, az 1700-as években épült régi plébániának a teteje beomlott.
Gyakran jártam a régi plébániaházba, s az egyik alkalommal Lajos atya felvilágosított itt II. Lajos bajor király grandiózus kastély építkezéseiről, a köztudottan ezzel kapcsolatosan terjedő gyenge elmeállapotáról, halálának máig nem tisztázott körülményeiről feltett kérdéseim során. Viszonylag lakonikus rövidséggel így érvelt;
Nagyon okos ember volt. Tudta, hogy Bajorország függetlensége hamarosan elveszik, amikor a poroszok égisze alatt majd egyesítik az addig önálló német grófságokat, hercegségeket, fejedelemségeket, és gyorsan elköltötte az országa addig felhalmozott pénzét az „utókorra”. Tudta, hogy a kultúrára fordított pénz sohasem vész el, és a legbiztosabb helyre elkölthető, valamint a leggyorsabban megtérülő befektetés, – illetve marandó emléket is állítva az egykori országának, – ha azt az építőművészetre, „ingatlanba” fordítja.” Majd hozzátette; „ma Bajorország egyik legjövedelmezőbb ága a turizmus, kiemelkedően köszönve annak a négy kastélyának a látogatottságát, amelyeket akkor épített.
– adta meg számomra a végső magyarázatát.
Utolsó képeim egyike róla, halála előtt, amikor elhozta hozzám, – számomra máig is ismeretlen okból, valamiért, – a gercsei templom nagy kulcsát, annak kíséretében, hogy most már őrizzem én tovább.
Természetesen elhárítottam magamtól ezt a megtisztelő gesztusát, és visszaadtam neki, amelyet boldogan őrzött haláláig. Ma már az egész templomot őrzi Bognár Lajos atya, ott kint a gercsei pusztaság magányában, nyugalmában.
