Számvetés és jövőépítés II. – és a Hidegkúti Hírek

Az elmúlt napokban a Hidegkúti Híreknek főszerkesztője, kiadója és a lap menedzserei, s munkatársai számvetést készítettek a lap féléves megjelenéséről, illetve az orgánum jövőbeni szerepéről.

A beszélgetés a konzervatív sajtó általános és minőségi feladatának körbejárásával indult, majd a választás 2/3-os jobboldali eredményének függvényében, – valamint ezt összevetve a budapesti, illetve szűkebb régiónkban kialakult helyzettel, – meghatároztuk a lap további irányultságát. Természetesen figyelembe vettük a lap eddigi életét, szellemiségét, amelytől a továbbiakban sem kívánunk eltérni, de döntenünk kellett arról, hogy a baloldali többségű választókerületünkben, – amelynek 2019 óta az önkormányzati vezetése és mostantól kezdve országgyűlési képviselője is baloldali,– jobboldali lapunknak a „ránk rótt konstruktív ellenzéki” szerepet hogyan kell felvállalnia.

Elsőként meghatároztuk, hogy a jobboldali olvasóközösségünk igényeit továbbra is kiszolgáljuk. Ne felejtsük, hogy Dr. Gór Csabát a választókerület 40,6 %-a támogatta, más szóval élve a Fidesz – KDNP-re 23.468 fős szavazótábora továbbra is jelentős erőt képvisel a választókerületünkben, még akkor is, ha ezt a baloldaliak igyekeznek másként láttatni. Mindemellett folytatjuk és erősítjük a baloldali polgárok megszólítását, de megszólalásaiknak is teret adunk, hogy segítségükkel a fenti %-os arány az önkormányzati választások idejére a jobboldal javára billenjen.

A fentiekkel összhangban, és a konzervatív sajtó általános és minőségi feladatának követéséhez a Hidegkúti Hírek online – lap vezetősége magáévá tette a konzervatív Magyar Nemzet 2022. március 21. hétfői számában, Topolánszky Ádám tollából „Celebek és influenszerek, a politikai bulvárszínvonal a minőséginek beállított médiában is jelen van” címmel megjelent írásában foglaltakat. Ennek az írásnak néhány vezérgondolatát most kiemeljük és megosztjuk a kedves olvasóval is, de javasoljuk, hogy olvassák el az egész cikket is, hogy mélyebben is megismerhessék célkitűzéseinket és a lap jelenlegi helyzetét.

Tehát a teljesség nélkül idézzük Topolánszky Ádám írásából általunk önkényesen kiragadott és „megszívlelt” néhány sorát az alábbiakban.

Az írás címe;

arra utal, hogy a közéletben és a politikai kommunikáció egészében két alapvető stílusjeggyel bíró szereplő van jelen. Az egyik kedveli, ha a figyelem középpontjában lehet, a másik ettől távol tartja magát, és inkább háttérben marad.

Van azonban egy pozitív zöngéje is a háttérben maradó egyéniségeknek. Ők lehetnek filozófusok, újságírók, stratégák, elemzők vagy éppenséggel adományozók, szponzorok, akik sokat tesznek azért, hogy országunk felemelkedjen. Számos ilyen gondolkodó van a polgári jobboldalon is.

Azt járja körbe az író, hogy a sajtó a celebekkel

olyan új elitet emel előtérbe, amelynek tagjai nem tudásuk alapján, hanem a szereplési vágytól vezérelve aránytalanul nagyobb ismertségre tesznek szert,….de ismertségük a tudásukhoz képest aránytalanul magas, míg a gyakran komolyabb végzettségekkel rendelkező, nagyfokú intellektualitással és gondolatisággal bíró értelmiségi háttérmunkások feledésbe merülnek. Ez természetesen az előretolt szereplők és a háttérmunkások javadalmazásában is megmutatkozik

Majd közvetlenül így folytatja gondolatát;

.míg a mögöttes szakértők, az eszmetörténészek, a kifinomult tudású stratégák és tanácsadók többnyire csak morzsákból élnek és gazdálkodnak

. a magyarországi közéleti folyamatokban és a társadalom formálásában nem a legmagasabb szakmai végzettséggel vagy a legjobb nyelvtudással rendelkező elemzők kapnak teret,…. nincsenek javaslataik vagy előremutató gondolataik, de képesek a semmiről folyamatosan beszélni….a ritkán látható stratégák pedig időközben lemaradnak, és idővel feledésbe merülnek. Hiába fogalmazzák meg azokat az alapvetéseket, amelyek sikerre vihetnék egy társadalom (bármely társadalom) stabilitását vagy fejlődését

két ismérvet kellene szem előtt tartani a politikai tanácsadók és társadalomtudósok kiválasztásakor: az egyik a minőségi diploma, a másik pedig a kiemelkedő nyelvtudás. Ma egyik tényező sem tűnik fontosnak a tekintetben, hogy egy elemzőcég vagy egy politikai közösség kit (kiket) választ meg szócsövének, elemzőjének, stratégájának…Ami megnyugtató történelmi távlatban, hogy a politikai stabilitás (siker) hosszú távon szükségszerűen a tudás, nem pedig a vokalitás záloga. Békét is csak erőből lehet biztosítani, mondta Orbán Viktor nemrég… a láthatatlan gondolkodók pedig fennmaradnak. Szókratész, Nietzsche és Machiavelli nem azért lettek örök életűek, mert naponta megjelentek az emberek előtt….Kant, Goethe vagy Schopenhauer tanításaira viszont annál inkább.

Végül a konklúziót is levonja, ilyen formában;

A minőségi lapoknál, … a vezető magyar konzervatív napilapoknál is, a véleményrovat viszi a prímet. … Idehaza is érdemes tehát a minőségi konzervatív lapok véleményrovatait böngészni, mert a valódi, mély és szabad gondolatok ott születnek… Persze nem muszáj ezeket a publicisztikákat tüzetesen elolvasni. Stílusfüggő és azon belül is önálló döntés kérdése, hogy ki mit preferál

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista.

A Hidegkúti Hírek online – lap vezetősége, illetve határozata a fentiek nyomán, hogy a „lap véleményrovat” jellegét, a már megkezdett szellemi műhely kialakulásához, azaz a már meghirdetett „Polgári Műhelyek” vonatkozásában tovább erősíti. Az eddig már ismert rovatokkal, – különös tekintettel és mértékben a Közélet és politika, Művészet, Erkölcs és identitás, valamint az Ajánló c. rovatok esetében, – kívánjuk mindezt szolgálni, építeni.

Ezután a vezetőség számvetést készített, megalapozva ezzel a lapnak jövőbeli stratégiai célkitűzéseit. A korábbiakban a lap olvasóival már ezt is megosztottuk.

+ bejegyzések
+ bejegyzések

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings