„A Rákóczi mozgalom narratívái a hazai történelem oktatásban” – 3. rész

Az első két rész után, immár – a II. világháború utáni időktől a rendszerváltásig, – mondhatjuk, a színtiszta propaganda narratíváit vesszük nagyító alá. Egyben felhívjuk arra a figyelmet, hogy a dőlt betűs korabeli idézetek adják vissza legjobban, leginkább a narratívák szellemiségeit. De ide illesztjük a korábbi soraink közül, hogy „ez idő tájt nagyon meg kell becsülnünk ezeket a felvilágosító, ismeretterjesztő köztévés műsorainkat.”

1945 és 1956 között

1945 utáni, – rövid demokratikus átmeneti időben, – talán az egyetlen olyan tankönyvet adták ki,- Kosáry Domokos munkájaként,- amelyet még a korábbi narratíva lengte körül. „Egyfelől a kontinuitást fejezte ki, és ez talán meglepő módon a nemzeti romantika volt. Magyarország a szovjet érdekszférába került, szuverenitása jelentős részét elvesztette, a szabadságharc története viszont legsajátabb tulajdona volt.” – írja Katona András tanulmányában. „A felkelés katonailag nem tudott győzni. Politikailag azonban mégsem volt eredménytelen. A magyarság ezzel az erőfeszítéssel biztosította magának azt a politikai helyzetet, mely a most következő békekorszakot lehetővé tette.”^[1]KOSÁRY Domokos (1945): Magyarország története. Az őskortól a szatmári békéig. A gimn. VII., a líceumok és gazdasági isk. III. oszt. számára. Szikra, Budapest. 134-136 – vallja Kosáry.

De azonban már igen hamar igazodott a tankönyvírás a marxi osztályelmélethez. Az „elméleti igazodást” legelőször Mód Aladár „kurzus könyve” ^[2]MÓD Aladár (1948): 400 év küzdelem az önálló Magyarországért. Negyedik, bőv. kiad. Szikra, Budapest jelentette. Amelyet Katona András elemzése szerint: „a történelem „osztályharcok története” – a nemzeti-romantikus szemlélettel ötvözve az egész 1526 utáni magyar történelmet Habsburg- és németellenes függetlenségi harcok gazdaságilag motivált sorozataként írta le, melyben a néptömegek osztályharca egybefonódik a nemzeti függetlenségi küzdelmekkel”

1950 – ben megjelenő, a már teljes mértékben marxista szemléletű tankönyveknek ^[3]HECKENAST Gusztáv – SPIRA György (1950): Magyarország története II. rész 1526–1849. Tankönyvkiadó, Budapest,  és HECKENAST Gusztáv – SPIRA György (1955): A magyar nép … Bővebben íródtak a Heckenast Gusztáv – Spira György szerzőpáros vezette alkotó csoportnak a munkái, amelyeket már főleg az új Tankönyvkiadóban adtak ki. Erre a korszakra ezekből csak egyetlen egy keresztmetszetére jellemző idézetfüzért mutatok be;

„Szabadságharc bukásához a mozgalom lendítőerejének, a jobbágyságnak háttérbeszorítása,..a nemesség ingadozása, a főnemesség és a klérus árulása…a szabadságharcban résztvevő főurak árulásával végetér az a korszak, amelyben a magyar nagybirtokos osztály egy része még nemzeti érdekekért harcolt, nemzeti szerepet játszott”

…..Bukása, a szabadságharcot lezáró szatmári béke azonban Magyarországot gyarmati sorba taszította….Károlyi Sándor és társai így adták el Magyarország önállóságát, de cserében megtarthatták kiváltságaikat” „.A magyar urak lemondtak Magyarország szabadságáról, viszont szabad kezet kaptak saját jobbágyaikkal szemben. A szatmári béke (1711) értelmében szabad zsákmánya lett Magyarország a Habsburgoknak, a parasztság a nagybirtokosoknak.” 

A tankönyvekben megjelenő szintézis pedig nem más, mint színtiszta személyi kultuszon alapuló propaganda. „Nem véletlen, hogy Rákosi elvtárs ráirányítja figyelmünket a Rákóczi-szabadságharc hagyományaira, ma, amikor dolgozó népünk évszázadok óta először rendelkezhet szabadon a gazdaságával, kultúrájával és évszázadok óta először fordul elő, hogy felemelkedését nem gátolják, hanem támogatják a szomszédok..”

Összegezve a fentiekben, a Rákosi-időszak meghatározó „történelemképét” láthatjuk. A narratíva az, hogy a Rákóczi-szabadságharc jelentősége abban állt, hogy a korábbi szabadságharcoktól eltérően,- Katona András Pachot idézve, – (amely akár lehetett a Rákóczi emlékirat ajánlott iskolai olvasmány is) – „szélesebb nemzeti egységfrontot teremtett, és az idegen elnyomással, gyarmatosítással szemben élesen felvetette nemzetünk polgári haladásának, független fejlődésének a kérdését”. ^[4]Pach Zsigmond Pál (1951). Bevezetés. II. Rákóczi Ferenc emlékiratai. Szépirodalmi Kiadó, Budapest,

Katona András szerinti értékelésben kihangsúlyozódik, hogy a narratíva nem „vallási köntösben” jelent meg, hanem „társadalmi és nemzeti küzdelemként”. És, hogy „nemzeti kommunista értékelésnek nevezhetjük szabadságharcunk beillesztését az 1526 utáni függetlenségi harcok, és a későbbi szabadság- és osztályküzdelmek sorába. Jellemző a világi és egyházi nagybirtokosok („klerikális reakció”) önzésének, felelősségének kiemelése, történelmi vezető szerepének „eljátszása” is, csakhogy saját „osztályuralmukat” biztosíthassák a jobbágyok felett.” A Habsburg gyarmatosítás motívumának a beemelését igen fontosnak láttatja.

---