Cikkünk apropóját az adja, hogy a boulle portikusz óráról szóló írásunkhoz kifejezetten jó, művészettörténeti kiegészítő hozzászólás érkezett. Rusvai László nagyon helyesen arra hívta fel a figyelmet, hogy a portikusz-szerű kiképzés már a XVI. Lajos stílusú óráknál megjelenik. Másrészt kitért arra is, hogy a portikusz-órák oszlopai kezdetben egyenes vonalúak, és a historizmus időszakában jelenik meg a csavart forma az órák esetében.
Arra gondoltunk, hogy ha már szóba kerültek a XVI. Lajos stílusú órák, akkor mutassunk be egy szép közepes méretű, 50cm magas darabot a historizmus korszakából. Azaz most egy olyan neo-XVI. Lajos stílusú órát láthatunk a képeinken, melynél az eredeti formavilágot szintén megbolondították a 19. század végén.
Az eredeti XVI. Lajos stílust a következő jellemzőkről ismerhetjük fel: az óratest szimmetrikus, a lábak elkeskenyednek (hasonlóan a XVI. Lajos stílusú bútorokéhoz), girlandok, virágfüzérek jelennek meg, és gyakori az óra közepén, felül az urna motívum. Ezek a rokokó utáni klasszicizáló stílus ismérvei, ami még az empire, illetve a biedermeier előtt volt divatos.
Mindezen csavartak egyet a századforduló igénye szerint, amikor is a porcelán díszítésű bútorok is közkedveltek voltak, így nem csoda, hogy az órákban is megjelentek a sevresi porcelán betétek, valamint a kevésbé rangos porcelánok is. Hasonló mélykék hátterű porcelán betétes órát is tudunk mutatni, melynek tokját PH. Mourey készítette, az óraszerkezet pedig Japy Freres munkája.
A fenti példánkban bemutatott órán a XVI. Lajos stílus urna motívumát egy hölgy medalionjára cserélték le. Hasonlót többek között egy a Christies aukciósházban eladott sevresi porcelánnal díszített óra esetében is láthatunk. Az óratest anyaga valószínűleg valamilyen zamak fémöntvény lehet, mint sok másik historizáló darab esetében is, amit az óratest sérülékenysége (hiányzó, letört motívum) is bizonyít.
Ezek a 19. század végi historizáló XVI. Lajos stílusú órák kifejezetten dekoratívak, ugyanakkor sokkal olcsóbbak, mint az eredeti darabok, így megfizethetőek a hazai vásárlók számára. Mindezek alapján jól lehetne használni őket a kastély múzeumok berendezése során is.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.