Az első részben az „Így működik az etika a politikában”, Felföldi Zoltán az ünnepek között megjelent írására reagáltam, lényegében vitába szálltam a szerzővel, és mert a „finnyáskodó kormánypárti értelmiségieket” is megszólítja. Azt írta, hogy
Nekünk, kormánypárti értelmiségieknek nem az a dolgunk, hogy finnyáskodjunk, hanem az, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy Magyarország miniszterelnökét 2026 után is Orbán Viktornak hívják.
Akkor erre úgy reagáltam, hogy „ennél finoman szólva sokkal bonyolultabb az egész problémakör”, s ezt próbáltam bizonyítani – pro és kontra jelleggel – a filozófia nagyjainak munkásságával. Mert a szerző hivatkozási alapjául Max Webert filozófust is segítségül hívta;
„Max Weber megkülönbözteti a hétköznapi értelemben vett, úgynevezett érzületetikát, és a politikusok cselekedeteit irányító felelősségetikát. Míg az érzületetika a cselekedet szándéka alapján ítél, addig a felelősségetika a cselekedet következménye alapján.”
A második részben már viszont hosszan idéztem, – az ideológia, politika, szociológia és közgazdasági tudományok, valamint a filozófia és etika jól elhatárolt külön-külön lévő területek, nem tagadva „átjáróságukat az értékmentesség” kontextusában megközelítéssel,- leányom, a főszerkesztő filozófiai doktori disszertációjából azt a részt, amikor Gyurgyák János „Politikai ideológiák”[1]Gyurgyák János (szerk.): Mi a politika? Századvég Kiadó, Budapest. 1994. 262 -321.o. című tanulmányát ismertette.
Most a harmadik részben folytatva a „további” bizonyítást, – „Mi is az az etika?” c. kérdésének kifejtésével, a filozófia tudományon belül, – az erkölcs/politikai erkölcs és etika „különbözőségének” a boncolgatása történik.
„Etika; a filozófiának az a része, amely az emberi cselekvés értékét tanulmányozza. Az ember meg akarja érteni a környezetéből jövő hatásokat, majd eszerint reagál ezekre – cselekszik –, ahogy tudata azt megértette és értékelte. Hogy mi teszi azonban a cselekvést értékessé? Mik a legértékesebb cselekvések ismertető jelei? Milyen elvek szerint kell eljárnunk, hogy megközelítsük a legértékesebb cselekvés eszményét? Ezekre a kérdésekre ad az etika módszertani, gyakorlati útmutatást, hogy a mindennapok útvesztőjében segítségünkre legyen önmagunk és embertársainkkal való kapcsolatunk jobbítására. A tanácsok közül itt a legelején azt az általános tézist emeljük ki, miszerint; A cselekvés az egyén akaratának megnyilvánulása kell, hogy legyen!
Hogy az etikai tartalom az adott szituációban, a magatartásban, mennyiben van jelen, annak eldöntéséhez vizsgálni kell a cselekvés formáit. A cselekvésnek három formája van; szándékos, tudatos és céltudatos. Szándékos akkor, ha nincs külső vagy belső kényszer, mint indító ok. Tudatos akkor, ha az egyén tudja, hogy ő maga hajtja végre a tettet és annak következményéért felelős is (nem olyasmi történik vele, amiről nem tehet). Céltudatosság akkor, ha a cselekvő egyén saját akaratát hajtja végre egy cél érdekében. Cselekvésként ez, csak akkor értékelhető, ha az szándékos, tudatos és céltudatos.
Ha meg akarjuk állapítani, hogy a cselekvés etikus (erkölcsös) vagy etikátlan (erkölcstelen), akkor további vizsgálatot kell folytatnunk, hogy mire irányul a cselekvés (célról) és miért történik a cselekvés (okáról). A cél: amire akarati tevékenységünk irányul, amire törekszünk, amit meg akarunk valósítani. Az ok: ami a cselekvést közvetlenül kiváltotta. Általános szabályként megjegyzendő, hogy a cselekvés kitűzött célja a végrehajtott tett akkor is értékes marad, ha nem sikerül megvalósítani a kitűzött célt! Arisztotelész szerint az etikus cselekedet az, ami a jóra irányul: „a jó az, ami mindennek a célja.” Tehát a cselekvés célja a jó megvalósítása. A jó pedig a léleknek erény szerinti tevékenységében nyilvánul meg. Az erény olyan lelki alkat, melynek folytán az ember nemcsak jóvá lesz, hanem tevékenységét jól is végzi (a lelki alkaton azt értjük, aminek folytán érzelmekkel szemben helyesen vagy helytelenül viselkedünk). Platón négy sarkalatos erényt különböztet meg: bölcsesség, igazságosság, bátorság, mértékletesség, melyek később az egész 2000 éves európai, görög-keresztény gondolkodást meghatározták. Ismeretes, hogy keresztény alapú európai kultúránk etikai gondolkodásában – mint ahogy azt Aquinói Szent Tamásnál fogjuk látni a négy sarkalatos erény mellett domináns szereppel bír, maga a hit megléte is.
Etika és/vagy erkölcs, avagy ez utóbbi; szociológiai (ideológia, politológia), szociálpszichológiai megközelítését én így látom;
Amikor a társadalom és erkölcs, illetve etika címen értekezünk, valamint azon belül az egyes és együttes lehetséges területeket végiggondoljuk, akkor markánsan e két-két gondolatkörnek, fogalompárnak definiálási és eszmetörténeti tisztázási igénye merül fel bennünk. E fogalmak tartalmukat tekintve, egyrészről tagadhatatlanul a társadalom viszonyrendszerében értelmezendők, másrészről viszont magához, az individuumhoz szorosan tartozó – attól semmilyen körülmények között szét nem választható – jelenségek. Közös bennük, hogy az alábbi felsorolással kapcsolatosak: individuáció (egyénné válás), individuális (egyéni, személyi, személyes), individualitás (egyéniség), individualizáció, individualizálás (egyénítés; felruházás egyéni vonásokkal). Mindezek mögött a belőlük származtatott individualizmus áll, melynek során az egészet tekintve a dolgok alapjának, mértékének, céljának az egyént tekintő felfogását vizsgáljuk.
De az individuálpszichológia – amely nem jelent mást, mint az egyén és a társadalom viszonyának, összeütközéseinek vizsgálatára alapozott mélylélektani irányzatot –, avagy egy másik, a szociológia felségterületéről érkező interdiszciplina; a szociálpszichológia – ahol inkább a társadalom, és ahhoz kötődő ideológia dominál – is az individuum gondolkodásához, mint központi maghoz köthető.[2]Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kézi szótára. 343.o
Az individuum, vagyis az egyén fókuszpontba helyezésével pedig ahhoz a ponthoz érkeztünk el, ahol már az etika, illetve az erkölcs kérdései húzódnak meg. Felmerül bennünk a kérdés; mi a különbség és egyezőség az etika és az erkölcs között, mint tudomány területek és kérdéskörök, illetve azok érintkezési felületei között. Ezen belül, azok a miként, és a hogyan vonatkozásában – egyúttal a „nagy közönség számára” is –, egyáltalán külön – külön értelmezhetők-e pontosan? Az egymáshoz történő kapcsolódásokon túl, például a filozófiai, pszichológiai, esztétikai, avagy más vonalon a szociológiai oldalakról történő megközelítések milyen segítséget jelenthetnek az etika módszertanának kimunkálásához, tisztánlátásához, avagy éppenséggel azok valamilyen zsákutcába irányítanak – e? Az erkölcs és az etika csak a hétköznapi szóhasználatban szinonima. A gyakorlatban rendre annak függvényében váltogatjuk használatukat, hogy éppen milyen kedvünk van egyikhez, avagy másikhoz. A Magyar szinonimaszótár [3]O. Nagy Gábor- Ruzsiczky Éva (szerk.): Magyar szinonimaszótár. 111.o. 111. oldalán ez olvasható; erkölcs úgynevezett „VÁLASZTÉKOS SZÓ”: (itt a választékos szón van a lényeg, és a továbbiakban a végig nagy betűkkel szedettek mind a szinonimaszótár cím alattiaknak megfelelő). Bővebben jelenti a mindennapi gyakorlatban használatos „ERKÖLCSISÉGET, MORÁL” szavakat; amelyek tágabb értelemben „VALAMELY HIVATÁSSAL KAPCSOLATOSAK”, de társadalmi gyakorlatra is értelmezhető (társadalom erkölcse, társadalmi erkölcs).
Az etikát tulajdonképpen tekinthetjük az erkölcs szó egy másfajta „kontextusban” történő használatának, és így itt az erény szót az etika szó alakváltozataként értelmezzük. A szinonima szótár szerint nem jelenthet más irányultságot, „MINT AKARATI KÉSZSÉGET VAGY TÖREKVÉST A JÓRA, ILLETVE ENNEK MEGNYILATKOZÁSÁRA”. Másképpen fogalmazva, MINT ERÉNYRE kell gondolnunk, majd ennek betartása, betartatása érdekében kell tevékenykednünk, illetve „illene” cselekednünk. Végül mindehhez a szótár szerint még hozzájön: „AZ ERÉNY”, tágabb értelemben „ERKÖLCS”, és „MINT DICSÉRETRE MÉLTÓ TULAJDONSÁG”, valamint más tágabb értelemben „ÉRTÉK”. A fogalmi kör teljesen „bezáródni” látszik, nem beszélve, hogy az „ERKÖLCSÖS” szűkebb értelemben „ERÉNYES”, tágabb értelemben „MORÁLIS, ETIKUS” kifejezések sem vittek közelebb a pontos szemantikai értelmezéshez. A fentieket nem is értelmezhetjük másként, minthogy AZ ADOTT TÁRSADALOMNAK VAN ÉPPEN „AKTUÁLIS” ERKÖLCSE, míg AZ EGYÉNNEK, AZ INDIVIDUMNAK csak „LEHET”. Ha van, akkor és csak akkor beszélhetünk egyáltalán az adott egyén vonatkozásában az ő „ÖRÖKÉRVÉNYŰ” ETIKAI SZEMPONTJAIRÓL, ADEKVÁT ÉRTÉKEIRŐL, ÉRTÉKRENDSZERÉRŐL. Egyrészt a kettő egymástól való úgymond „függetlensége”, másrészről pedig ezek összekeverése, ütközése adja az egyén és a társadalom közötti konfliktusokat.
Véleményem szerint, a társadalmi érdek, valamint az egyéni érdek ellentétei adják az egymás közötti konfliktusok forrását. (Itt az érdek szón van mindkettőnél a hangsúly.) Az egyéni és társadalmi érdek összeütközéseinek nagysága és gyakorisága ezen érdekhalmazok közös és egymástól eltérő metszeteinek minőségétől és nagyságától függenek.
A szociológiától (ideológián és politikán át) – a társadalomerkölcsig, mint „láncolathoz” néhány irányvonalat azonban mindenképpen érdemes tisztáznunk. Pontosan azért, hogy ha „mellőzni akarjuk az ideológiai megközelítést, és ideológiamentes zeneelemzést, zenekritikát kívánunk” [4]A doktori disszertáció „AZ OPERA, MINT KOMMUNIKÁCIÓ ÉS A MŰVÉSZETFILOZÓFIA” címmel, a Parlando zenepedagógiai online lap számaiban jelentek meg, mint „A wagneri műalkotás, a … Bővebben) alapgondolatának tudjunk helyet biztosítani, és annak érvényt tudjunk szerezni az immár tisztán etikai szempontú vizsgálódásainknak.
Az elkülönítésűket tehát nézzük;
A szociológiának, mint a társadalomról való gondolkodás új típusa, …. a >mióta van szociológia< kérdésre adott válaszok valamilyen módon mindenképpen koncentrálódnak a 19. század első felére. Maga, a >szociológia<, mint elnevezés is ekkor jelenik meg….. A kérdés tehát, mi volt az a társadalmi igény, amely a 19. század (polgári társadalmában az új típusú társadalmi gondolkodást kiváltotta?…lényegében a polgári osztályuralommal jellemzett társadalom helyzete és ideológiai igényei.” – vallja Kulcsár Kálmán. Szerinte ennek „helyessége” mai napig fenn áll. A szociológiai gondolkodás fejlődése címmel megjelent, e szakterületet egyik legmélyebben művelt és ismerő szociológus akkori munkájában olvashatjuk e sorokat [5]Kulcsár Kálmán: A szociológiai gondolkodás fejlődése. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1971. 45. o., melyekhez kiegészítésként mindenképpen idézni szükséges a Filozófiai Kislexikon ide kívánkozó meghatározását is; „A polgári szociológia nemcsak ideológiailag szolgálja ki az uralkodó osztályt, elméletileg megalapozva ennek érdekeit, hanem számos gyakorlati feladat megoldásában is segít.” [6]Szigeti-Vári-Simon-Tomori (szerk.): Filozófiai Kislexikon. Kossuth Könyvkiadó. 1976. 341.o. Így például ez utóbbihoz további pontosításként – „ az > emberi viszonylatok< , a human relations kialakítását különböző területeken” – fűzi hozzá. Az előbbiek önmagukért beszélnek. Különösképpen, ha magát az ideológia fogalmát is egy kicsit körbejárjuk a szociológia fogalmán belül és kívül egyaránt, akkor láthatjuk csak igazán, hogy mennyire „idegen terület” ez a tisztán etikai vizsgálódásunktól”
Meg kell ismételnünk végső konklúzióként az előbbiekből, hogy;
„A politika az úgynevezett „kollektív akaratot” érvényesíti. Ahogy azt láttuk, látjuk, – az etika tárgyának kifejtésekor; mikor az egyén akaratáról, az értékes cselekedetének elérése érdekében végzett „egyéni érdekről”, az erényről beszélünk. – Az etikában egyáltalán nincs „kollektív akarat”.
Hivatkozások
| ↑1 | Gyurgyák János (szerk.): Mi a politika? Századvég Kiadó, Budapest. 1994. 262 -321.o. |
|---|---|
| ↑2 | Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kézi szótára. 343.o |
| ↑3 | O. Nagy Gábor- Ruzsiczky Éva (szerk.): Magyar szinonimaszótár. 111.o. |
| ↑4 | A doktori disszertáció „AZ OPERA, MINT KOMMUNIKÁCIÓ ÉS A MŰVÉSZETFILOZÓFIA” címmel, a Parlando zenepedagógiai online lap számaiban jelentek meg, mint „A wagneri műalkotás, a zenedráma és hermeneutikai, zeneetikai alapjai – A bolygó Hollandi” c. doktori disszertációból közölt, szerkesztett részek formájában, amelyek mindegyike önállóan is kerek egész volt. – szerk. |
| ↑5 | Kulcsár Kálmán: A szociológiai gondolkodás fejlődése. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1971. 45. o. |
| ↑6 | Szigeti-Vári-Simon-Tomori (szerk.): Filozófiai Kislexikon. Kossuth Könyvkiadó. 1976. 341.o. |
