Száz évvel ezelőtt, 1922/23 fordulóján indult útjára szinte azonos időben a Nyugat irodalmi folyóirattal a vele egyenértékű Napkelet Klebelsberg Kunó ösztönzésére és támogatásával. Főszerkesztője a kor egyik ünnepelt és jelentős írója, Tormay Cécile volt.
Ebből az alkalomból egész évben szemezgetünk a közel két évtizedig megjelent lap számaiból, és a hagyományosan novemberben, a Klebelsberg Kultúrkúriában megrendezésre kerülő Klebelsberg Napok idei egyik eseményére is készülünk.
Így „100 éves a Napkelet: Klebelsberg Kunó máig felejtésre ítélt folyóirata” [1]A „Napkelet”-ből kiválasztott anyagok, valamint a fenti témák, területek vonatkozásában bármilyen feldolgozás, munka stb., s azoknak az online lapba közlésre szánt, szerkesztett … Bővebben címmel tudományos – szakmai fórumot is szervezünk, amelynek tervezett lehetséges témái a következők [2]Várjuk a jelentkezőket, akik ezen szakmai fórum munkájában szeretnének részt venni bármilyen módon és formában, például előadások tartásával, megjelenésre szánt írásokkal, akár … Bővebben lehetnének;
- A klebelsbergi gondolat virága: a Napkelet folyóirat. Miért volt történelmi és kulturális szükségszerűség a Napkelet elindítása?
- A Napkelet keresztény szellemisége. Küzdelem az ateizmus és a kommunizmus ellen – a művészet és a tudomány fegyverével.
- Trianon ellenében: az elszakított magyarság íróit először a Napkelet karolja fel. Áprily és Reményik, a Napkelet költőóriásai.
- Hagyomány- és családszeretet a Napkeletben. A nő valódi tisztelete és feladata Trianon után. Konzervatív „feminizmus” és az indexre tett legjobb magyar nőírók.
- A Napkelet klebelsbergi üzenetei. A Napkelet folyóirat az összeomlás utáni kulturális és irodalmi szükségszerűségből született.
- Napkelet kontra Nyugat. Politikum a kultúrában.
- A Napkelet kritikai rovata az európai szint fölé emelkedik. Zene-, színház-, rádió- és filmkritika: tudományos műhelyek Klebelsberg szellemében.
- A klebelsbergi életmű tükre: a Napkelet. Magyarország üzenete Európának. Párhuzam a mai és a 100 évvel ezelőtti helyzet között: a klebelsbergi gondolatot nem emlegetni, hanem megélnünk kell újra!
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.
Hivatkozások
↑1 | A „Napkelet”-ből kiválasztott anyagok, valamint a fenti témák, területek vonatkozásában bármilyen feldolgozás, munka stb., s azoknak az online lapba közlésre szánt, szerkesztett formában való megjelentetése is, az előadások tartása mellett, vagy helyett. |
---|---|
↑2 | Várjuk a jelentkezőket, akik ezen szakmai fórum munkájában szeretnének részt venni bármilyen módon és formában, például előadások tartásával, megjelenésre szánt írásokkal, akár hosszabb tanulmányok megjelentetését is vállaljuk. A Magyar Művészeti Akadémia, a Klebelsberg Kultúrkúria, a Klebelsberg Kuno Emléktársaság, valamint a Tormay Kör közös jegyzésében és támogatásával várjuk azokat a magánszemélyeket, illetve további szervezeteket, akik szeretnének csatlakozni a megemlékezéshez. Az első ilyen jellegű két írást az alábbiakban, illetve a következő bejegyzésben olvashatjuk Jobbágy Éva, a Tormay Kör vezetőjének a tollából. |