Szemlézés a Hidegkúti Hírek korábbi számából: Venczel Vera

Ezt az interjút Venczel Verával 1997-ben Erdősi Katalin, főszerkesztő készítette, mely a Hidegkúti Hírek 8. évfolyamának 6. számában jelent meg;

Venczel Vera beírta nevét a hazai színház- és filmművészet köteteibe. Még a tűnő emlékezet sem feledteti, hogy milyen hamvas Júlia a Shakespeare drámában. Azután egymást követték a magyar- és világirodalom színműveinek nagy szerepei; volt Szonja, Lorette, Nella, Adéla, Anna, Anita, Laura, Gerda, Barbara, Milton Elveszett paradicsomának Évája, Tasso Leonórája, a Hókirálynő Gerdája, A Dosztojevszkij darab Várenykája, az Oszlopos Simeon Zsuzsija, a II. Richárd királynéja, a Macskajáték Ilusa, hogy csupán néhányat ragadjunk ki a hatalmas repertoárból. A hazai filmgyártás fénykorában híres filmszerepei: az Isten hozta őrnagy úr, a Kárpáthy Zoltán, az Egri csillagok, az Utazás a koponyám körül, az Egy szerelem három éjszakája, a Fábián Bálint találkozása Istennel női szerepei. A tévéjátékok videoszalagjain szintén jelentős alakításokban láthattuk: a Pillangó, Nóra, A fekete város, Egy lócsiszár virágvasárnapja, A tűz balladája, Édes Anna, István, a király, Egy óra múlva itt vagyok, Az ajtó. A szerepeket, a filmcímeket felidézve szép pályaív bontakozik ki. Azt mondják: meglehetősen kevés az igazán rangos női szerep. Úgy tetszik, Venczel Vera az évek során mégis végigjárhatta a női lélek útját a színpadon, a filmeken.

Venczel Vera szomszédunk. Itt él Pesthidegkúton. Amikor találkozunk, mi sem természetesebb, hogy mindenekelőtt szűkebb pátriánkról esik szó. Arról nemigen van mit beszélgetni, hogy rosszak az utak és milyen hiányosságok vannak, mert sajnos mindannyian tudjuk. De mit kezdjünk a gomba módra szaporodó, környezetromboló egyéni építkezőkkel? Egymás szavaiba vágunk a panaszainkkal. Mit kezdjünk a kis telkekre építkező szomszédokkal, akiknek, mikor idejöttek, még segítettünk is. Aláírtuk a papírjaikat, vizet, villanyt, jó szót kaptak, elviseltük a káromkodó segédmunkásokat. Köszönet helyett hatalmas kerítésekkel veszik el tőlünk az éltető napfényt, udvariatlan viselkedésükkel szennyezik környezetüket.

A főváros kellős közepén születtem, – mondja Venczel Vera – busz, villamos, a nagyváros zajában telt a gyermekkorom. Tizenhárom évig laktunk a Tétényi úti lakótelepen és volt egy nyaralónk elég messzire a fővárostól. Késő éjszakába nyúló rádiófelvételek, színházi előadások után hosszú volt az Út a telekre. Arra gondoltunk; miért ne lehetne közelebb napfényes, kertes házat keresnünk. A férjem lánya talált rá Pesthidegkútra. Nekünk nagyon megtetszett. Az építkezést sem úszhattuk meg, hiszen rendbe kellett hoznunk az épületet. Akkoriban még el sem képzeltük, hogy így változik építkezés címén ez a környék. Sajnos az újonnan ideköltözők e hely hagyományait, íratlan törvényeit felrúgják.

A művész napról napra, estéről estére a színpadon eltávolodik a hétköznapok bosszúságairól. Próbál, játszik és járja a vidéket. Hűséges típus, hiszen pályakezdése óta nem hagyta el a Vígszínházat.

Még másodéves főiskolás koromban, 1966-ban kerültem a Vígszínházba. Mondanom sem kell, milyen boldog voltam; az előttem járó nagy színésznemzedéktől tanulhattam. „Ellestem” a szakmát, és egyéniségükkel mindannyiunkra – akkori fiatalokra – erősen hatottak.

Abban a korban indult, amikor minden lánynak az volt az álma, hogy színésznő legyen. Otthonról milyen biztatással indult?

Édesapám szeretett volna színész lenni, majd a három gyerekében volt minden reménysége. Még egészen kicsinyek voltunk, de már komoly felnőtt verseket tanultunk és szavaltunk. Így szoktatott a szerepléshez és készített fel a pályára. Gimnazista koromban kicsit elbizonytalanodtam. A Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban minden második lány színésznő szeretett volna lenni. Akkor én nem! – fogalmaztam meg magamban. Az iskolában önképzőkörbe jártam, Heller Ágnes, a szociológus vezette. Igazán pezsgő szellemi életet éltünk. Jártunk az Egyetemi Színpadra, minden új bemutatót megnéztünk, megbeszéltünk. Csodálatos élmény volt, mert akkoriban jelent meg az európai modern drámairodalom a hazai színpadokon. Habzsoltam a sok-sok élményt. Az önképzőkörben szerepelni is kellett. Egyszóval minden édesapám álmai felé irányított. Ő boldog volt, amikor a főiskolára kerültem, mindig nagyon drukkolt nekem.

Tehetsége, képességei mellett szerencsésnek is tudhatja magát?

Igen, igen, úgy érzem, jókor indultam. Mert abban az időben a nagy színészegyéniségek mellett elindulhattak a fiatalok is a pályán. Szinte tálcán kaptam egymás után a jobbnál jobb szerepeket, a lehetőséget.

Ez időben élte a magyar film a virágkorát. Gyorsan megismerte a nagyközönség.

Egyik nagyobb élmény volt, mint a másik. Nagyon szívesen emlékszem vissza azokra a napokra, amikor Zsurzs Évával dolgozhattam együtt. A Fekete város, az Egy Lócsi-szár virágvasárnapja … ha most szólna, sietnék hozzá bármelyik pillanatban. Aztán a tévéjátékok, amelyek ma már nagyon hiányoznak a hazai kulturális élet palettájáról.

Sokszor láthattuk a Vers mindenkinek műsorában. A vers szeretete a gyermekkori indíttatásból fakad?

Nagyon szeretem a verseket. Önálló estre még bizonyára nehezen vállalkoznék, mert az teljesen más műfaj. Arany, Babits, Kosztolányi, Szép Ernő, Pálos Rozita mindig a kedvenceim voltak. Szívesen olvasok Hamvas Béla írásaiból. Én már akkor hozzájutottam, amikor még egyáltalán nem beszéltek róla. Egy antikváriumban bukkantam rá a kötetére. Ugyanígy voltam Márai Sándorral is. Érdekes dolgok ezek. Ki tudja mi vezérelt pont ahhoz a polchoz, ahol ezeket az értékeket találtam. Később már tudatosan kerestem irodalmunk rejtett kincseit.

Venczel Vera még mindig a csúcson van. Hiszen szinte minden este színpadon van. A film, a tévéjáték, a szinkron és a rádiós szereplések ma már mindenkinek teljesen beszűkültek. A Vígszínház színpadán viszont állandó a jelenléte.

Ebben az évadban hál’ Istennek bővelkedem szép feladatokban. A Vígszínház házi színpadán játszom Esterházy Péter Búcsúszimfóniájában, Halász Jutka szerepét átvettem az Össztáncban, Spíró-darabot kezdtünk próbálni. Utána Goethe Faustja a házi színpadon, a Pesti Színházban egy kanadai író darabjában, a Sógornőkben lépek fel. A Merlin Színház társulatával pedig járom az országot Claudel: Angyali üdvözlet című művével.

A Goethe-műben bizonyára kedvenc szerepe lesz Szép Heléna.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek van elképzelése, milyen is lehetett Szép Heléna. A mostani rendezést azért tartom érdekesnek, mert emberközelbe hozza. Persze írói fantázia szüleménye, így nehezen követhető életutat jár végig. Háborúk robbannak ki miatta. Tündökölhet a csúcsokon, s megjárja a poklok poklát. De nő, akinek a lelkében örömök, bánatok és hallatlan küzdelmek zajlanak. S hogy a színésznőnek mi lenne a szerepe korunkban? Talán az, mint mindig: felmutassa mindazt, ami emberi. A színpadon mintegy esszenciájában jelenik meg mindaz, ami az életben megtörténhet.
Erdősi Katalin