A film végére sem tudjuk igazán értelmezni, hogy a címadó a film mondanivalóját, üzeneteit miért ezen hosszú, összetett, mondhatni cseppet sem szokványos kifejezés kontextusába helyezi. Még mielőtt azonban hosszúsága és érthetetlensége miatt a cím fölött sebtében átlapoznánk, javaslom, hogy „csak azért is”-ből újra vegyük elő, s lassan olvassuk föl újra magunknak, meg-megállva. (Szoktassuk magunkat a film alaphangulatához, ahhoz a mentális síkon történő vegyelemzéshez, mely mikroszkopikus módszerrel veszi nagyító alá az egyének közti kommunikációs elégtelenséget, deficitet, mely ránk, bizony, sajnos a 21. században nagyon is jellemző.)
Felkészülés… egy meghatározatlan ideig tartó… együttlétre… Igen. Ezzel kapcsolatban első gondolatunk akár így is hangozhat; az együttlét szó általában az igen rövid időre tervezett, mondhatnánk alkalmi szerelmi kapcsolatok kifejezésére használatos…
Horvát Lili rendező 95 perces romantikus filmdrámáját – mondhatnám -, hogy a krimit kedvelőknek is ajánlom, de ott a film végére a bűnös tettet indítékától a következményéig teljes egészében megismerjük. Itt viszont csak találgathatunk afelől, hogy a film befejezése után pontosan mennyi időt fog még lefedni ez a „meghatározatlan ideig” . Biztonsággal állíthatjuk, hogy ebből adódik az a „ folytonosan felkeltett kíváncsiság” , mely jelenetről jelenetre dolgozik bennünk. Az alkotó az egyes epizódok tartalmát nem egzakt módon, kérdések és kijelentések formájában foglalja össze, amelyek további epizódokat generálnak, hanem impliciten gördíti előre a cselekményt, ösztönözve minket a film mélyebb üzeneteinek folyamatos keresésére, a kérdések megtalálására.
Miért ezt teszi a férfi, és erre miért úgy reagál a nő? Majd ugyanez fordítva. Miért nem viszi előre a nő a kapcsolat szorosabbá alakulását, pedig éppen ezért repült Amerikából Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfi oldalán? A férfi – Amerikában tett ígérete ellenére meg sem akarja ismerni kezdetben a vonzó nőt, majd később is állandóan távolságot tart tőle, bár ezzel ellentétben tehetne azért, hiszen minden feltétele adva van annak, hogy ne egyedül, befelé élje továbbra is az életét. Zavaróan nem tudjuk, hogy ennek mi az oka. Találgatni sem akarunk, kedvünk sincs hozzá, hogy miért így viselkedik a szakmailag sikeres idegsebész, aki éppen ebben az időben Budapesten és Amerikában megjelenteti rögtön bestsellerré váló könyvét, amely inkább pszichologizáló – irodalmi, mint szakmai. A könyvbemutatón Márta kap egy dedikált példányt a kötet írójától, amelyet lázasan olvasni kezd, bízva abban, hogy megfejti abból a férfi hozzáállását, vele szembeni magatartását. Természetesen, „a racionális megközelítés, a szakmai megismerés” nem sikerülhet; a könyvbe még fizikailag sem íródhatott bele Márta. A nő is tisztában van mindezzel, no meg saját magával, a sajátos helyzet számára egész kínos voltával, mégis pszichoterapeutához fordul segítségért; mi az igazság. Valóság, vagy képzelet ez az egész szituáció, vagy valamilyen módon e kettő kombinációja? – amelyből esetlegesen előrehaladott elmekórtani állapotára következtetni lehetne és tudna. A szakember azonban megnyugtatva közli vele, hogy nincs semmi baja, és ne akarjon mást hallani tőle.
A fiatalos, aktívnak látszó sebészprofesszor újabban visszavonult az operálástól, miközben Márta, – a negyvenéves, szintén híres, Amerikában már befutott, húsz éve már ott élő, Budapesten született, és itt végzett az orvosin, – úgy dönt, hogy „felveszi a kesztyűt”és nem megy vissza Amerikába, korábbi egyetemi kapcsolata révén elhelyezkedik ugyanazon a klinikán, ahol a férfi is dolgozik. A kórházban egy igen nehéz agyműtétre kerül sor, melynek előkészítése során sem a beteg, sem hozzátartozója, sem az orvoskollégák nem akarják, hogy Márta végezze azt. Mégis kiharcolja, hogy ő operálhasson. A film egyik csúcspontja, illetve valamilyen értelemben forduló pontja a műtét közeli, naturalisztikus, sokkoló képei. A biztos kezű, biztos tudású Márta mellett megjelenik az operálásra beöltözött orvosprofesszor, aki a sikeres műtét végén hidegen gratulál.
A történet „húzd meg – ereszd meg stratégiával” folytatódik mindkét részről. A férfi alkalmanként és véletlenszerű találkozásaik kezdetén, számára igen fontosnak tartva, de bátortalanul, s sikertelenül próbálja megismertetni magát a nővel. A nő továbbra is „önismereti kérdésekbe” bonyolódik, miközben rekord gyorsasággal derül ki róla, hogy Amerikában hagyta férjét és gyermekeit, de határozottan tudja, hogy nem megy vissza. A férfi is nevel egyedül egy 16 év körüli lányt, amelyet a nő teljes mértékben félreért. A még csak alakuló félben lévő, „meghatározatlan ideig tartó, majdani együttlétet” ezek a külső és belső lelki körülmények tovább terhelik, amikor váratlanul egy nagy egymásra találásban, hosszan exponált szeretkezési jelenet részesei leszünk. A film korábban jelzett csúcspontjára, valamilyen értelemben forduló pontjára csak ezután érezzük, hogy valamiféle magyarázatot kaptunk. A szeretkezés utáni (végre!) első, immár mindent feltáró beszélgetésben szó van a műtétről, de arról is, hogy a férfi nem gondolta komolyan a budapesti újratalálkozást. Ebben kölcsönösen elismerik egymásnak, hogy a műtét sikeressége közös, s e sikeresség a racionalitásnak, a tudománynak köszönhető, a nő biztos kezének és tudásának, valamint annak, hogy az operáció kritikus pillanatában venni tudta a mellette álló professzor ki nem mondott utasítását, melynek alkalmazását talán annak idején egyaránt tanították az egyetemen. Nekik, ennek kimondása láthatóan úgymond szükséges, de nem elégséges feltétel a továbblépéshez. Mindkettőjükben bennük kell, hogy legyen, a szükséges orvosi tudomány, szakmai racionalitás az egymás elfogadásához, de ez nem elégséges további kapcsolatuk fejlődéséhez. A köztük folytatott, további kommunikáció során derül ki számukra, hogy ugyanaz a zeneszám a kedvencük, s a zene nyelvén értik meg egymást a legjobban. Beszélni sem kell egymással, érzelmileg a zenei kommunikáció révén kerülnek, kerültek egymáshoz a legközelebb.
A filmen túl megjegyezzük, hogy a művészet, s ereje, az érzelmi intelligenciát fejlesztő képessége, valóban egyfajta kommunikáció révén, segítségével alakul ki, fejlődik, s így emiatt kommunikációs tudományról is beszélhetünk. Tudomány és racionalitás közé egyenlőség jelet szoktak tenni, tehetünk. /Az egyetemeken kommunikációtudomány szak is van./ Avagy másképpen fogalmazva, a tudománynak egyik része a zenetudomány is, mint a kommunikáció egyik magas szintű formája, módja, amelynek során a zene nyelve egységes. Bizonyos érzelmi szint mellett, fölött, annak közös megértését biztosítja a zenei nyelv, míg a különböző beszédnyelveken folytatott kommunikációs korlátok, elégtelenségek egymás megértését viszont nehezítik.
Visszatérve a filmre, a film nyelvére az utolsó filmkockákon látjuk, hogy egy nagy hangfal beemelése történik Márta harmadik emeleti lakásának ablakán, mert az ajtón az nem fér be. „Egyszerű racionalitással” oldják meg az eddigi szövevényes problémák sorát, hiszen látjuk, hogy ez is szükséges „a meghatározatlan ideig tartó együttlétre”, az összeköltözéshez. De még ez sem lenne elégséges. Mert végső soron bíznak abban, s mi is bízzunk abban, hogy a művészet, az azonos kultúra immár a közös életvitelük tartósságára is felkészítette őket.
Stork Natasa és Bodó Viktor színészek hitelesen alakítják szerepüket, Maly Róbert operatőr kiváló munkát végzett. Igaz, hogy magas szintű intellektus kell a film élvezéséhez, de azután is napokig foglalkoztatják a nézőt a látottak alapján a nő és férfi kapcsolatnak egyes mindenki által átélt kérdései. Ezért csak ajánlani tudom megnézését az őszi napokra annak, aki komolyan veszi a kommunikáció milyenségének, sokféleségének jelentőségét.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.