Korábban is mindig vártam, hogy lényeges-meghatározó gazdaságpolitikai kérdésekben megszólaljon Botos Katalin közgazdász, a maga szókimondó, szinte radikális, de ugyanakkor mindenki által közérthetően megfogalmazottan a szakterületéről, a felmerülő, a már sürgősen megoldásra váró problémákról. Megfigyeltem, hogy mindig jóval előbb szólalt meg még időben, és a napi sajtóban is, mint ahogy azt tették mások, legyenek azok sajtómunkatársak, avagy éppen politikusok, mindkét oldalon. Úgy gondoltam, hogy a professzor emerita, – aki már nem volt kormányzati döntési helyzetben, mint régebben,- a tanácsai csak az oktatás világában maradtak. Pedig biztosan voltak megszívlelendőek, amelyeket immár bukott politikusaink valószínűleg nem hallgattak meg. Avagy már késő volt minden tekintetben, pedig milyen finoman, „úri módon” verte mindig, líraian akkor is félre a harangokat, – talán éppen hangosabban kellett volna, -ahogy most is kezdte a mottó választásával az írását.
„Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, / köréd varázskör teremtődik.
Illyés Gyula: Haza a magasban
„Vezérelv a nemzet szolgálata – A konzervatív értelmiségieknek most a tettek mezejére kell lépniük” c. Magyar Nemzetben megjelent írásának mottóját meg is, – a további hitvallásban is, – magyarázza, amely igazán nem megkérdőjelezhető. Így vezeti fel majd csak ezután a már tényszerűen későbbi gondolatait.
„Mottóm szellemében dörmögök, Petőfivel: Mert szeretem, hőn szeretem, imádom / Gyalázatában is nemzetemet! (Magyar vagyok)”
Hányan „dörmögtek, avagy dörmögtünk mi is” korábban, de a kutya ugatása „sem hallatszott fel az égig”? – kérdezhetnénk.
De nézzük tényszerűen, – ahogy írja, felsorolja, – „Miben, hol hibáztunk?”
Igyekszem hosszú elemzéséből kiemelni a leglényegesebb megtörtént anomáliákat, – azokat a könnyebb áttekintés véget inkább pontokba szedve, – ugyanakkor megengedve magamnak egy-két személyes megjegyzést is. Tehát az alábbiakban azokat Botos Katalin megfogalmazásaival idézem;
- „Az eddigi kormányzat gazdaságpolitikájában a fogyasztás növekedésére alapozták az állami bevételeket. A jövedelemadókat és jövedelmekkel kapcsolatos járulékokat erősen csökkentették. Ezt nagyon magas forgalmi adóval lehetett csak kompenzálni. Erősen támogatták a beáramló külföldi tőkét, s az exportorientált (nagy) ipart. A kisvállalkozások – minden törekvés ellenére – nem kaptak elég segítséget.”
- „A mezőgazdaság exportpotenciálját segítő támogatásokra korábban nem irányult kellő figyelem. Korábban ez az ágazat, egyedül – az összes többi ágazat mérlegével összehasonlítva – devizatöbbletet termelt. Még most is pozitív a mérleg, de a korábbihoz képest nagyon lecsökkent. Beengedte az ország korlátozás nélkül a nagy áruházláncokat, s ezzel szinte eltörölte a vidéki kisárutermelést.”
- „Az egyébként is alacsony jövedelmű vidéki emberek napjainkban az idő nagy részét a nagy külföldi áruházláncok eseti kedvezményeinek „vadászásával” töltik. Leszoktak az ország lakói a ház körüli termelésről, hiszen egyszerűbb megvenni a zöldséget, húst, bármit valamelyik szuper- vagy hipermarketben. Ma már importra szorulunk a legfontosabb hazai élelmiszeripari termékeinkből. A vidék megélhetésében a mezőgazdaság szerepe alaposan lecsökkent. A foglalkoztatásban betöltött szerepe is.”
- „A vidék elöregszik, kiürülnek a kistelepülések. Ha jól „megdolgozzák” őket – s úgy látszik, a Tisza-kampány ezt tette –, akkor könnyen hangolhatók bármilyen irányba. A kormányzó erő azt hitte – ne tagadjam, magam is –, hogy a vidéki népesség támogatja. Döbbenetes meglepetés volt, hogy már nem!”
- „Az átlagbér és az átlagjövedelem nem azonos. És vidéken különösen sok az alacsony jövedelemből élő lakos. Emellett az egyéb, közvetlenül érzékelhető állami szolgáltatások romlása az emberek politikai véleményét ugyancsak befolyásolja. S bizony az egészségügy, az oktatás súlyos elhanyagolása itt visszaütött.”
- „ Az emberek a külpolitika fontosságát nem érzik a bőrükön – hacsak az nem jelenik meg energiaár-drágulásban –, viszont azt megtapasztalják, hogy a rokonuk meghal, mert kevés az orvos, hosszú a várakozási lista, és kevés az ápoló, elszomorítóak a kórházi viszonyok.”
- „Az átlagpolgár nem tudja – nem is érdekli –, hogy mekkora volt a szocializmus rendszerében felhalmozott államadósság,…egyes liberális kormányok az állami javak eladásával fizették ki az adósságot (ami folyamatos erőforrás-elszívást jelentett külföldre), s amit a Fidesz-kormány az infrastruktúra visszavásárlásával megszüntetett. De miből tudta visszavásárolni? Ugye, ezt nem kérdezi senki.”
- „Sok nagyszerű eredményt hozott a családtámogatásban, de a társadalom jelentős része még – vagy már – nem tekinti a családot olyan stabil alapformációnak, mint korábban. A fiatalok nem akarnak elköteleződni. Az erre nevelés, az erre való befolyásolás huszadrangú kérdés volt az oktatásban, a kultúrában, a társadalomban. S pénzzel, sajnos, nem lehet mindent pótolni…az Orbán-kormány jól láthatóan elvesztette a fiatalságot. Nehéz lesz, de nem lehetetlen visszaszerezni őket.”
- „Az oktatásnál különlegesen oda kellett volna és kell is figyelni a felsőoktatás szerepére. Mert az, hogy milyen felfogású oktatók, nevelők kerülnek onnan ki, döntő hatással van a közoktatásban részt vevő tömegekre.”
A most ellenzékben lévő konzervatív politikai erők számára az „oktatás, egészségügy, kultúra: az eddig elhanyagolt területek most elsődleges tereppé kell, hogy váljanak” – írja továbbá az írás rezüméjében. Itt kívánom megjegyezni, hogy ha az eddigi kisebbségben lévő „dörmögők” hangja a jelenlegi kormányzati többségben lévők akaratával nem találkozik majd, akkor még inkább kevesebb siker reményében lesz érdemes valamiféle „kiskátéban ellenzékieskednie”. Az „hogy külön minisztériumokat tervez az új kormány, (s az –szerk.) kifejezetten üdvözlendő.” De az sem biztos, hogy megfogadja az új kormány Botos Katalinnak az egészségbiztosítás kialakitására vonatkozó tanácsait;
„Figyelembe kell venni a népesség igen szórt jövedelmi helyzetét, és magasra kell venni a kötelezően biztosítandó ellátások arányát, mert sokan nem tudnák megfizetni, ha magánszférába kerülnek.”
Óhajával, – ahogy már említettük,- „megkínálja” a másik oldalt is, részben valamiféle etikai felhanggal, amikor azt írja, hogy; „Jó lenne mielőbb kidolgozni egy gazdaságpolitikai kiskátét is, amely mutatja, hogy a Fidesz és a KDNP mindenkor szilárd elvek és értékek szerint fog szavazni a törvényhozásban.”
Jó lenne, jó lenne… Miért nem csinálták meg a gazdaságpolitikai/erkölcsi „kiskátét” az illetékesek előbb? (S vajon azt akkor be is tartották volna?) Akkor most nem dörmögnénk magunkban, nem tartanának/tartanánk most itt; az „üdvözlendőnél”. Nem tudták azt a törvényszerűséget, hogy a munkamegosztásban az ember egyszer hol a javak fogyasztója, máskor meg éppen előállítója, a választáskor meg szavazó választópolgár, aki duplán is érzékeny mindkét helyzetre, ha az egyik, avagy akár egyszerre mindkét oldalról is negatívan éli át, ítéli meg az adott politikát? Többet kellett volna személyesen találkoznia, s őszintén kommunikálnia a politikusnak a fogyasztóval, s előállítóval,- mert az ember egyszerre mindkettő, – s akkor más lett volna a választási eredmény, kiiktatva, kikerülve a közösségi médiát, annak minden „jótékony hatásaival”.
A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.
