A Danubia Zenekar zenei életéről I.

Szomszédunk; Ács Péter

A Danubia Zenekar ügyvezetőjével beszélgettünk a zene érzelmet közvetítő erejéről, az együttes életéről, weboldalukról és programjaikról. Ács Péter, Pesthidegkút lokálpatriótája a minőséget tartja a legfontosabbnak a zenei előadóművészet terén. Ezt bizonyította nyáron, az idei pesthidegkúti Nyári Fesztivál keretében ütő együttesük színpadra varázsolt produkciója is.

1. Sokszor úgy érezzük, hogy a zene valamit el szeretne mondani számunkra, üzenni szeretne nekünk. Így a zenehallgatás során képek, benyomások, érzések jelennek meg gondolatainkban. Mit gondolsz Te, személy szerint a zene kommunikációs szerepéről, fontosságáról?

Az antropológusoknál örök vita folyik arról, hogy mi volt előbb. A beszéd vagy a zene? Talán a zene, merthogy a ritmus már jóval az ember megjelenése előtt létezett. Ősidőktől kezdve a zene az érzelmek kifejezésére szolgált, mi a XXI. században ezt erősítenénk tovább. Amikor manapság körülöttünk minden felgyorsult, addig a zene továbbra is fix pont számunkra. Pontosan olyan szereppel bír, mint tízezer évvel ezelőtt, ennek közvetítése kiemelten fontos.

2. Honlapotok kezdőlapján az egyes zenerészletek hangulatok, érzelmek, fogalmak (mint például: jég, egyedül, bizarr, őrület) köré vannak csoportosítva. Ez a rendhagyó ötlet a honlapot tekintve konkrétan hogyan született meg?

Kultúrafogyasztásunk már részben a Covid előtt átköltözött a digitális világba. Napjainkban sokkal többen fogyasztanak kultúrát interneten keresztül, mint amennyien elmennek a koncerttermekbe. Ez valójában az egész világot érintő társadalmi kérdés, melyre a zenekaroknak reagálniuk kell. Mivel a világhálón rengeteg zeneművel találkozhatunk, az nem lehet a közönség felé elvárás, hogy minden zenemű szerzőjével mindenki tisztában legyen, s alkotók szerint keresgéljen. Így rendhagyó honlapunk alapötletét a streaming szolgáltatóktól, mint például a netflixtől vettük át, mégpedig azt, hogy hangulatokként csoportosítsuk a zenéket. Weboldalunkon körülbelül ötven „kategória” található különböző hangulatok, érzelmek szerint. (Ilyen például a szerelem, a csata, a béke stb.) Ezek természetesen a mi ízlésünket tükrözik, aszerint hogy az adott zenékbe mi mit gondoltunk bele. Ugyanakkor a visszajelzések azt bizonyítják, hogy sikerült jól eltalálnunk ezeket. Persze a zeneirodalomban jócskán akadnak olyan zeneszerzők, akik már a mű címénél, előadásmódjánál egyértelműen jelzik számunkra, hogy zenéjükkel mit szeretnének elérni, kommunikálni, így ezen esetekben a csoportosítás magától értetődő volt. Mindenesetre a kategóriák a felhasználói szokások, igények elérését jelentősen megkönnyítik. Mondjuk, ha valaki a lovaglás iránt érdeklődik, akkor a vágtázás, száguldás szavakra rákeresve Mozarttól „elugorhat” Bartókig anélkül, hogy a zeneszerzőkről lexikális tudással rendelkezne. Ezzel semmiképpen sem a zenehallgató negatív minősítését kívánom bemutatni, kizárólag a könnyebb felhasználhatóságot szeretném prezentálni, előtérbe helyezve érzelmeit, pillanatnyi kedélyállapotát. Fontos még megjegyeznem, hogy a kategóriáknak megfelelően végtelenített a lejátszás lehetősége, illetve ünnepkörhöz (pl. karácsony) kacsolódóan is tudnak válogatni.

3. Lesznek-e a közeljövőben még további fejlesztések honlapotokat érintően?

Mivel a Covid bebizonyította, hogy a neten keresztüli fizetős tartalom nem működik, meg amúgy is a weboldalunk soha nem lesz készen, nekünk folyamatosan vizsgálnunk kell a hallgatói igényeket. Rendszeresen figyeljük, hogy mire kíváncsiak és mire nem kíváncsiak az emberek. Sokszor új zenéket teszünk be az érdekteleneknek véltek helyére, illetve az új koncertjeinket is folyamatosan vesszük fel, dolgozzuk fel. Ez egy bővülő, változó kínálat, mely fontos kutató munkát feltételez a mi részünkről. Weboldalunk ma-holnap 2 éves, úgyhogy elérkezett egy komolyabb „ráncfelvarrás”. Ezt novemberre, karácsony tájékára szeretnénk megvalósítani. Ugyan mindez állandó feladattal jár, de mivel szimfonikus zenekarról szól, ezért ez boldog munka.

info@hidegkutihirek.hu | + bejegyzések

A Hidegkúti Hírek Pesthidegkút életével, helytörténetével, kulturális eseményeivel és közéleti témákkal foglalkozik.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings