Ha az életet újra kezdhetném, megint csak így csinálnám.
Klebelsberg Kuno
Kissé torokszorítóan gondolok azon pillanatra, amikor lányom, Erdősi-Boda Katinka mondta el emlékbeszédét Klebelsberg Kuno ifjúságának színterén, a család egykori székesfehérvári háza előtt a kultuszminiszter emléktáblájának ünnepélyes felavatásán, melyről a FEOL Fejér vármegyei hírportál is beszámolt. (Lásd. itt, és az esemény meghirdetett programját előző írásunk szerint: Meghívó Székesfehérvárra, Klebelsberg emléktáblájának avatására – szerk.) S most szeretném írásban is megköszönni Kövi Gyulának áldozatos munkáját az eseményhez fűződően, aki volt olyan kitartó és szorgalmas, hogy időt, energiát nem spórolva küzdött, s tetteivel hozzájárult ahhoz, hogy 2024. április 11-én az emléktábla elhelyezésre kerülhetett. Valamint Tóka Szabolcs elnökségi tagunknak is a zenei rész megszervezését, kivitelezését. S természetesen köszönet a Ciszterci Szent István Gimnáziumnak, Berta Annamáriának, Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes atyának, a Schola kamara énekegyüttesnek, a Szent György Kórház Kórusának, Radics Évának, Székesfehérvár I. sz. VK. képviselőjének, az MCC tanárainak, hogy ez az avatás ilyen formában megvalósulhatott.
Még 2016-ban „adtam át” az Emléktársaság ügyvezetői elnöki tisztét az akkori elnök, Jókai Anna teljes egyetértésével, és a tagság megszavazásával, amikor is úgy éreztük, hogy Katinka beérett, és alkalmas is erre a tisztségre.
Mindig példaképünknek tartottuk, – Jókai Annával együtt, – a néhai kultuszminisztert, s amikor útjára engedtük az új megválasztott vezetőt, bíztunk benne, hogy a szellemi örökséget tovább fogja ápolni. Bíztunk, mert a mintát, a példaképe(ke)t gyermekkora óta látta. Tudatosan elétettük, sokszor Anna közvetlen segítségével, aki maga is példakép volt Katinka számára. A többi szellemi nagyság mellett, akik a Pesthidegkút Alapítvány holdudvarába tartoztak.
A Klebelsberg Emléktársaság Nemeskürty tanár úr, akkori millenniumi kormánybiztos és a „holdudvar” támogatásával alakult meg, immár közel 25. éve, 2000-ben. (Azóta várjuk, hogy megvalósulhasson a szervezet alapító okiratában megfogalmazott társasági cél, mely szerint; „Kezdeményezi … Pesthidegkúton lévő egykori kastélyának megmentése után, s immár lehetőségével élve Klebelsberg Kuno emlékszoba létrejöttében munkálkodik, … folyamatosan kutatná, gyűjtené, s feldolgozná a miniszter munkásságáról szóló írásokat, kiadványokat… archívum létesítése céljából.”)
A táblaavatás készülődése hetében jelent meg a Magyar Nemzetben Pilhál György, egyik kedvenc publicisztikai íróm „Példaképeink – Beteg világ, beteg bálványok. Csillogó sötétség” című írása, amelyet szinte nem is tartok véletlen egybeesésnek, hanem inkább sorsszerűségnek. (Több, mint 15 éve tervezi az Emléktársaság az emléktábla elhelyezését, de csak most nyílt erre alkalom, jóval az itteni szobrának felállítása után.)
Miről is szólal meg Pilhál György ebben a szép esszéjében? Nem másról, mint a példakép-keresés fontosságáról, nem különben annak „hasznosságáról”.
Az ember példaképeiről vitatkoztak valamelyik nap az egyik tévécsatornán. Nem jutottak dűlőre. A szakirodalom szerint példaképeink sűrűn változnak. Nem csak az életkorunktól függ, kit állítunk magunk elé, nem is pusztán a kor, amelyben élünk, még ezernyi más………. Mondják, az ember azokhoz próbál hasonlítani, akik okosak, szépek – no, de ki mondja meg, mit takar a szó: okos, szép? ………… Régebben nem ritkán maga a család volt a példakép, már csak azért is, mert a gyermek, otthon töltötte a legtöbb időt; gyakran maga a szülő volt az első számú minta… (De rég volt, Istenem!)
És mi van ma? Ki mondja meg, – rajtunk kívül, – gyermekünknek a követendő példát?
…rohamosan kiszorították életünkből az igazi értékeket: őszinteség, segítőkészség, becsület… Egy polccal lejjebb került az önzetlenség, a kemény munka…Ma? Ma azok vezetik a példaképrangsort, akiket a média arra kijelöl. Zúdul ránk a „Légy gazdagabb, szebb, vékonyabb!” silány üzenete. Beteg világ, beteg bálványok. Csillogó sötétség.
Bábosik István a műalkotás(ok) kapcsán így fogalmaz:
a példakép-és eszményképformálás céljaira jól felhasználhatók a kultúranyagban élményszerű formában megfogalmazott vagy kidolgozott minták, amelyek a helyesen megválasztott irodalmi és képzőművészeti alkotás, zenemű, folyóiratok vagy film segítségével tehetők szükségletformáló tényezővé.
Majd hozzáteszi, hogy a pedagógus feladata nem csupán az ismerethalmaz közlése, hanem az abban konzerválódott értékes magatartási és tevékenységi, életbeli modellek hatásos kiemelése. A kiragadott idézetet, az Emléktársaság gondozásában megjelent két kötetes „András a szolgalegény és az ifjú Klebelsberg gróf” „Mit tanulhatott az ifjú Klebelsberg gróf, az „András a szolgalegény” olvasásakor?” című fejezetében olvashatjuk. Az első kötet hasonmás kiadása Klebelsberg ifjúkori kedvenc olvasmányának, a második kötet pedig lényegében véve tanulmány Klebelsberg személyiségéről, azt az iskolai etikaoktatás céljából oktatási segédletnek szántuk. Klebelsberg munkássága, tettei, azok eredményessége már ismertek, elismertek, de igencsak szegényes az ismeretünk arról, hogy személyiségében milyen ember volt. …. Pedig példaértékű.
„Per ardua ad astra!” – Ez volt a választott és hétköznapokban is gyakran, – Klebelsberg a feleségével közösen – használt jelszavuk. Szabad fordításban, jelentésben valami olyasmit jelentett számukra, hogy „meredek úton a csillagokig!” lehet csak eljutni az eredményhez. A sikerhez csak a küzdelmes út vezet. Mennyire más életfelfogás ez korunk könnyű boldogulását hirdető világában, mert a küzdés mögött a szakadatlan törekvés, a mindig egyre tökéletesebbre gondolata és tettei húzódtak meg a házaspár mindennapjaiban.
Dr. Erdősi Károly, a Klebelsberg Emléktársaság szóvivője
