„Vádolom az Európai Uniót!” – ez a hangzatos és rövid felkiáltás szakadt ki Fricz Tamásból, az a múlt heti hétfői Magyar Nemzet „Vélemény” rovatában.
Nincs olyan írása, amelyet ne olvasnék el tüzetesen, a legapróbb részletekig odafigyelve, ebben az évben már közel 10 publicisztikája is megjelent. 80 % – ban az EU hatalmi arroganciájáról szólnak ezek az írásai, mindig igen keményen, mellé téve a kiútra történő figyelmeztető szavait, és optimista javaslatait, a magyarországi kérdések és problémák kontexusában. Személy szerint is kedvelem, egy időben leveleztünk is vele, meghívtuk egy ízben, hogy tartson előadást az egyik korábbi Klebelsberg Napokon. Így azután tudatosan szemlézem rendszeresen írásait a Hidegkúti Hírek hasábjain, mindig nagy teret szentelve. Most mégis meglepődtem, hogy a szokásos elemző/figyelmeztető hangvételen túl, egy újabb szintet ütött meg félreérthetetlenül mondanivalójával. Vádbeszéd ez már a javából, akárhogyan is nézzük, ha már rögtön az elején is ezeket a kezdő sorokat olvassuk;
Vádolom az Európai Uniót, mert tönkretette Európát. Vádolom a brüsszeli vezérkart, mert háborúba kényszerítette és kényszeríti a tagállamokat, elszegényítve ezzel az európai emberek nagy részét. Vádolom az Európai Uniót, mert az európai emberek érdekei ellen és egy globalista háttérhatalom érdekében dolgozik. Éppen ezért követelem, hogy a brüsszeli vezetés távozzon az unió éléről, és az egész unió működését helyezzük teljesen új alapokra.
Én mégis kérdőjelet tettem a címem végére, nem gondolom, hogy befejezett tény lenne a tönkre tétel,- „tönkre tette”, ahogy írja, – már pedig ez így azt jelenti, még akkor is, amikor a „kényszerítette” (így múlt időben!) után folytatja egész gondolatsorát, mert nem csak elszegényítés van, hanem a háború áldozatait, a halottakat sem lehet feltámasztani. Ez sajnos már befejezett tény, és ezen nem lehet változtatni sem követeléssel, sem távozással, sem új alapokra helyezéssel…
Ha vádolok valakit, akkor már csak két eset lehetséges az ítéletnél: vagy a büntetés kiszabása, annak minden következményével, vagy a felmentés. Most már nem lehet valamilyen felemás hozzáállás, valamilyen „feltételes szabadlábra helyezés”, ahogy ez a bírósági ítéletekkor alkalmanként még meg is születhet, mert az már nem fér bele a joggyakorlásba; a „ha ez netán nem sikerül, akkor erősen fontoljuk meg” gyakorlata. Fricz Tamás is érzi ezt, ahogy a mondatait tovább fűzi;
érdemes-e még az unió tagjának maradni. Írom mindezt azok után, hogy 2021-ben már – talán elsőként – megpendítettem a huxit gondolatát, ám később elálltam ettől. Meggyőződésem, hogy nem mindig és nem mindenáron kell egy olyan nemzetközi szövetségben bent maradni, amibe egyszer beléptünk. Ha az a szövetség alapjaiban átalakul, mégpedig igen rossz irányba, és semmilyen módon nem szolgálja a magyar nemzet érdekeit és értékeit, akkor minek kell abban maradni?
Itt emlékeztetném az olvasóinkat, hogy korábban a „ Hogyan történt a mi EU-s csatlakozásunk…… – a Magyar Hírlap 2024. május 3. pénteki számában G. Fehér Péter tollából írottakra, azaz az „Így zsarolta meg Magyarországot az EU a csatlakozás előtt” címmel megjelentekre is – mi már reagáltunk. A témakört érintve, immár ugyancsak költői kérdőjellel kérdezhetnénk azt, hogy a már zsarolás melletti belépésünk óta miért gondoljuk egyáltalán, hogy megváltozott, avagy éppen megváltoztatható mára az EU?
A továbbiakban Fricz Tamás sorra veszi a „reménykedés tételeit”; így többek között, például, hogy majd valamennyire segíthet Trump, – a kialakult helyzetben, a mindig is velünk ilyen volt, etikátlan EU – val szemben, – de „ne várjunk csodákat ott Trumptól, ahol nem várhatunk”, stb. – sugallja azonban ezt maga az író is. (Hosszan „mentegeti” Trumpot, mivel ő sem csinálhat azt, amit akar…..Csak sajnos maga az egész probléma nem fog még ettől változni, avagy éppen már/még súlyosabbá is fokozódik. – szerk.)
A politika nem barátság kérdése, …. Aki ezt nem érti meg, az ne akarjon nemzetközi politikai tényezővé válni, mert nem jól méri fel, hogy mi van… az unió szétverése és újjáalakítása (nem – szerk.) sétagalopp.
Természetesen próbál hosszan tanácsokkal is ellátni bennünket, – a már elért és biztató utakon tovább haladva, – de az én mostani magán véleményem is változatlanul az, hogy zsarolás mellett nem szabadott volna egyáltalán belépnünk……Tudom, tudom…a történelem nem ismeri a volna, a volna szavak ismétlését, de lehet, hogy egyszer még jó lesz valamire, akár még hivatkozási alapra is.
Ezután visszatér a nagy valóságba, hátrahagyva a reménykedés útvesztőit:
Azt viszont látnunk kell, hogy aki arra bazíroz, várjuk meg a 2029-es EP-választásokat, amely majd bizonyára elhozza a szuverenisták elsöprő sikerét, és akkor majd megy minden, mint a karikacsapás, nem jól méri fel a helyzetet… Vagyis ha arra játszunk, hogy kivárjuk a négy évet, és utána győzünk, azt én vágyteljes álmodozásnak gondolom. Ez a négy év sorsdöntő, a politikai ellenfél ebben a négy évben akarja megnyerni a meccset ellenünk. S ha ez sikerül nekik, akkor hiába kiabálunk majd 2029 után, még akkor is, ha az akkori EP-választásokon a patrióta erők nagyon jó eredményeket érnek el.
Azt gondolom, hogy Fricz Tamás az eddigieket csak azért írta, hogy lényegében felvezesse „kiáltványát”, s minden más, – a vád, a remény, a tanácsok, a mentegetés, a pontos helyzetelemzés, stb, – csak magyarázat, magyarázkodás a jövő valóságára nézve. Figyeljünk még jobban a továbbiakban a napi politikai üzenetekre, a napi politika alakulására! Mert Fricz Tamás így fejezi be mondanivalóját, s rá mindig érdemes figyelnünk.
De nem érdemes ragaszkodnunk egy már nem létező álmunkhoz, ugyanis az unió elitje már nem a barátunk, hanem az ellenségünk. Sokat segítene az Orbán-kormánynak is, hogy az unió iránti illúzióinktól megszabaduljunk. Kérek mindenkit, szakítson az illúzióival! Ha ez megtörténik, azzal segítünk a legtöbbet a kormánynak, és a kormány határozott fellépése az unió birodalmi törekvéseivel szemben az a fő eszköz, amely a 2026-os választások megnyeréséhez is vezetne. Független Magyarországot, ez a fő történelmi célunk!
AKKOR MIRE VÁRUNK?!
