A XXI. Pesthidegkúti Polgári Bál 2024’

A XXI. Pesthidegkúti Polgári bált február 3-án szombaton tartották a Klebelsberg Kultúrkúria szalonhelységeiben, valamint téli kertjében, ünnepi műsor, díszvacsora, és természetesen farsangi mulatság, tánc keretében. Az est házigazdái Bozzay Kató a Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetségének elnöke és Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó voltak. Az esten, annak fővédnöke Ferencz Orsolya miniszteri biztos, védnöke Varga Mihály pénzügyminiszter […]

Életfilozófia és Művészet – Média

Már szervezzük az idei „KLEBELSBERG KUNO NAPOK” eseményeit. A november 18 – 19 közötti  KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’ kiemelt pontja lesz az a tudományos/szakmai fórum „Nemzeti média és kommunikációs csatornák a demokrácia szolgálatára” címmel, amelyen már szokásos módon és formában a művészetpedagógia, művészetszociológia, művészetpszichológia, művészetfilozófia/zeneetika egyes kérdéseit járjuk körül. Többek között arról is lesz szó, hogy mindez […]

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

2023. november 18 – 19 A Klebelsberg Kuno Emléktársaság alapításának 23. évében, Pesthidegkút egykori lakója, a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszter emlékére, – aki 1875. november 13-án született és akinek kastélyát 2016/17 években újította fel az állam – eseménysorozatot rendez, s amelyre tisztelettel meghívja Önt. Helyszíne a Klebelsberg Kultúrkúria: 1028 Budapest, Templom utca 2–10. A […]

A 20 éves BUKET kiállítása

Tegnap nyílt meg a Budai Képzőművészeti Egyesület tárlata a Klebelsberg Kultúrkúriában. Az alkotóművészek barátaikkal, ismerőseikkel együtt a civil szervezet fennállásának 20. jubileumi évfordulóját ünnepelték. Tarcsányi Ottília, az egyesület elnöke beszédében a kezdetekre emlékezett. Felidézte, hogy miként bátorította őket Meszlényi Tamásné Lizi, a Széphalom Bevásárló Központ játékbolt tulajdonosa őket, festő- és képzőművészeket az ilyenfajta szervezett együttműködésre, […]

A BUKET 20 éves jubileumi kiállítása

Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket a Budai Képzőművész Egyesület (BUKET) 20 éves jubileumi kiállítására, 2023. szeptember 11-én, 18 órára a Klebelsberg Kultúrkúriában. A kiállítást megnyitja Búzás Kálmán várostörténész. Köszöntőt mond Tarcsányi Ottilia, a BUKET elnöke és Dr. Csabai Péter, a PVÖK elöljárója. Közreműködnek a Kiss Zenede növendékei és Balogh Istvánné (vers). A kiállítás megtekinthető szeptember […]

Töreky Ferenc kiállításának megnyitója

December 9-én volt Töreky Ferenc grafikusművész életmű kiállításának megnyitója a Klebelsberg Kultúrkúriában. A nagyszabású tárlat megtekinthető január 8-áig naponta 10-18 óra között. (Ugyanakkor az épület december 21-étől január 3-áig zárva van.) Sokat dolgoztam – de éltem. Gyakran szorongtam – néha féltem. Töreky Ferenc: Életműtöredék, 2012 A megnyitón közeli barátai emlékeztek meg Töreky Ferenc sokoldalú egyéniségéről; […]

Német karácsonyt tartottak a Klebelsberg Kultúrkúriában

2022. december 16-án, pénteken a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésével karácsonyi ünnepséget rendeztek a Klebelsberg Kultúrkúria színháztermében. Kretz Éva, a Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében köszöntötte a megjelenteket, majd a Német Dalkör és a harmonikakör három karácsonyi énekkel megteremtette az adventi délután hangulatát. A nagyok mellett a kicsik is szerepeltek. Elsőként a Pitypang utcai Iskola 4. osztályos […]

Jótékonysági koncert a Kultúrkúriában

Most csütörtökön, december 15-én igazi magyar adventi hangulatnak adott otthont a Klebelsberg Kultúrkúria jótékonysági koncert keretében. A hangverseny teljes bevételét az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlották fel. Fellépett a Magyar Rhapsody Projekt – MRP Bársony Bálint vezetésével, Molnár Levente világhírű operaénekes, Csík János, és Péter Szabó Szilvia. A fővédnök Dr. Gór Csaba volt. Az est elején Dr. […]

Német karácsony

Szeretettel hívják és várják az érdeklődőket 12.16-án pénteken 17 órakor a II. kerületi német nemzetiségi önkormányzat karácsonyi ünnepségére és az utána következő szeretetvendégségre, melyet a Klebelsberg Kultúrkúria színháztermében tartanak.

Összefogás Budán: jótékonysági koncerttel segítik az Ökumenikus Segélyszervezetet

Időpont: 2022 december 15. 19:00Helyszín: Klebelsberg Kultúrkúria (1028 Budapest, Templom u. 2.) Péter Szabó Szilvia, Csík János és a Magyar Rhapsody Projekt részvételével rendez jótékonysági koncertet december 15-én Budapest II. kerületében a Vállalkozók a Polgári Értékekért Egyesület és Dr. Gór Csaba. A rendezvény teljes bevételét az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlják fel. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző […]

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings