A hagyományhoz híven, az idei évben is készültek betlehemes játékkal a környékbeli diákok, közösségünk lelkes tagjai forralt borral és pogácsával december 27-én a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány szervezésében. Szerencsére az időjárás tavalyhoz hasonlóan most is kedvezett, de több napsütés volt kevesebb széllel. A díszlet és a ruhák ötletesek voltak, Jézus születésének történetét végig a közönség […]
Karácsonyozás a Vadalma utcában
December 22-én, karácsony előtt a Vadalma utcában újra összejöttek a környékbeliek, hogy az ünnepek előtt kicsit beszélgessenek egy jó forralt bor mellett, némi süteményt is elfogyasztva. A helyi kis közösség e szokásának több mint tíz éve tesz eleget, előfordult már, hogy harminchatan is összegyűltek egy alkalommal. Ilyenkor az utcában, illetve a szomszédos utcákban lakók egymást […]
ÉLŐ BETLEHEM GERCSÉN
2023. december 27-én (szerdán) a Pesthidegkút külterületén lévő Gercse templomnál, élő állatokkal 15 órakor Betlehemes játék lesz a Nagykovácsi Nagyboldogasszony-templom közössége előadásában, utána Ünnepi Szentmise és agapé (tea, forraltbor, zsíroskenyér). A program a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány szervezésében Bp. Főv. II. Kerületi Önkormányzat támogatásával valósul meg.
Gyertyagyújtások üzenetei, a negyedik gyertyaláng
Adventi gyertyagyújtás harmadik vasárnapján is, – mint, ahogy vasárnaponként már több éve mindig, – a Balatonfüredi Kerek-templomban a tihanyi volt bencés alperjel tartotta a prédikációt. A 2017-ben megtartott Klebelsberg Napokon tiszteletbeli vendégünk is volt, akkor itt, az ófalui templomban osztotta meg velünk gondoltait. Az idén a negyedik gyertyának a meggyújtása december 24-én, ma van, a […]
„Mára csak az ember maradt és a tisztesség.”
Meg az a biztos tudat, hogy hófehéren születünk, és csak mi rontjuk el egymást. A címben és írásom kezdő sorában idézett egymást követő mondatokat Goldschmidt Dénes élete egyik utolsó interjújában, 1987-ben mondta. Az az ellentmondásos kaméleonszemélyiségű Goldschmidt Dénes, aki az intapusztai, majd a pesthidegkúti Klebelsberg-kastélyban működött pszichiátriai intézetek vezetője volt. „A diliházban létrehozott egy demokráciát, szabadságot, én ebben éltem”– emlékszik vissza a […]
A keresztény értelmiség feladata és felelőssége a média területén
Írta: Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke A keresztény értelmiség és a média kapcsolatának, illetve az e téren viselt felelősségnek a bemutatásához Ferenc pápa gondolatait szeretném elsőként megidézni. A Szentatya a következőket mondta idén, az 1966-os bevezetése óta immár hagyományossá vált üzenetében a társadalmi kommunikáció 57. világnapjára: „Mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy keressük és kimondjuk […]
Szent este előtti este a Szent Korona Dombnál – Meghívó
Krisztus Urunk születése előtti estén szállást keres a Szent Család, itt, nálunk, Pesthidegkút-Máriaremetén. Jöjjetek, fogadjuk be őket a szívünkbe, hogy lelkileg fölkészüljünk a Megváltó másnapi eljövetelére. A hagyománnyá vált, Szenteste előtti találkozónkat idén immár 21. alkalommal szervezzük meg. Időpont: 2023. december 23., szombat, 16:00 óra.Helyszíne: Bp. II. ker. Pesthidegkút, a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika kertje, Szent […]
„Egy vérből valók vagyunk,………”
A Magyar Nemzetben pár héttel ezelőtt Nekik fals címmel Pilhál György egy szintén a közelmúltban készült interjúról írt, ami nagyon felborzolta lelkivilágát, s minket, hidegkútiakat is érdekelhet. Veiszer Alinda Milbacher Róbert irodalomtörténésszel készített interjújáról van szó, bár az egész valójában egyetlen szót sem érdemel. Egyikőjük sem (már/még) annyira közismert személyiség, igaz ez nem lehetett kizáró […]
Szentkarácsony 1966
Babahintőpor Írta: Dr. Bándi Kund Asszonyi sóhajtás. – Elfogyott. Elfelejtettem szólni neked! A fiatalasszony hátrafordult és várakozón tekintett Józsefre. Rázogatta az üres babahintőporos dobozt, de az hallgatott. A férje válaszolt a doboz helyett. – Ezzel együtt most mindössze két baj van, drága. Szenteste van. – Ez miért volna baj? Amit hoztál, főztem belőle vacsorát, megünnepeljük. […]
Az ördögi körről közérthetően
A Hidegkúti Hírek augusztusi számában foglalkoztunk Botos Katalin közel múltbeli írásával, Semmi sem stimmelt, stimmel címmel. Írásában a gazdaságpolitikus a kapitalizmus, a politikai gazdaságtan természetrajzát, illetve annak rövid fejlődéstörténetét, – a kialakulástól kezdve, – összegzi. Az egyetemi tanár, egykoron az Antall-kormány bankügyekért felelős tárca nélküli minisztere, a Magyar Nemzet megjelent számában „A magántőke civil kontrollja” […]