„Nyelvében él a nemzet”

Ismerjük, tudjuk, érezzük a szállóige legmélyebb jelentését, és azt is látjuk, hogy a politika, a politikus milyen késhegyre menő harcot folytat egy- egy fogalom, vagy „gondolatsor” értelmezésekor, magyarázatakor. A politikától magát távoltartó ember sokszor „ártatlan” vitának tekinti, vagy vérmérséklete szerint „sok hűhó semmiért”-nek tartja, avagy jó esetben esetleg szakmai – ismeretterjesztői területbe sorolja ezeket a polémiákat. Pedig, amikor már e jelenség „élessé válik”, és az ember mindennapjai során saját bőrén is érzi, éli át a címben „megbúvó” jelentéstartalmat, akkor tudatosul igazán, hogy akár – innentől fogva – a saját és nemzetének szuverenitásáért kell harcolnia. Azonban, ha magáévá teszi azt és vigyáz arra, hogy nyelvében éljen a nemzet, s ezért folyamatosan és időben tesz; kisebb és kevésbé véres lesz ez a harc.

Mostanában a „visszahozott” vármegye és főispán szavak körül, s miatt folyik a küzdelem, miközben az alkotmány, az alaptörvény sorai körül sem csitulnak el a csaták, helyenként az éppen „aktuálisnak gondolt politikai légkörre” felülve erősödnek fel, lángot kapva. Van erre is, arra is számtalan példa.

Gondoljunk az áprilisi választások előtti, alkotmányozási vitára, miszerint lehet-e, szabad-e esetleges feles többséggel alkotmányozni? Micsoda értelmezési kavalkádot zúdított és fordított az ellenzék az alaptörvény/alkotmány szövegértelmezésére, amikor a történeti alkotmány szóhasználatának jogszerűségét kérdőjelezte meg. Egész választási kampányát szinte erre építette fel. A Hidegkúti Hírekben akkoriban mi is kénytelenek voltunk ezzel többször foglalkozni, különösen akkor, amikor az egészet a jogtudomány mázával is leöntötték, illetve amikor Róna Péter beszállt a köztársasági elnökségért folytatott „versenyzésbe”. Lásd.Róna Péter és az Alkotmány, és az Alaptörvény, valamint Róna Péter kártyavára c. írásainkat, amelyek többek között az alaptörvényünk és a történeti alkotmányunk kapcsolatáról, jogfolytonosságáról szólnak.

Nem ilyen Minya Károly a Magyar Nemzet 2022. augusztus 6-ai számában megjelent írása „Vármegyék és főispánok” címmel a lap „Anyanyelvünk” rovatában. Azt írja egy helyütt, hogy „Most következzék az objektív érvelés a főispán és a vármegye mellett! A nyelv, még pontosabban a szókincs változásának a legtermészetesebb része az, hogy az archaizmusok újjászületnek, azaz újra megjelennek a nyelvhasználatban.” Nos, pontosan ezt az egyoldalú, kizárólag nyelvtörténeti kitételen alapuló szakmai megközelítést kérdőjelezem meg, főleg azok után, hogy Zétényi Zsolt ugyanezen tématerületről szóló munkáját is elolvastam./ Magyar Nemzet 2022. augusztus 4. „Vármegye és állami függetlenség – Hazánk egész Európában az egyetlen, történeti alkotmányt is éltető ország.” Azt gondolom, hogy írójának egész és eddigi politikai munkássága mindig is figyelemre méltó volt, mint ahogy az is, ahogyan körbejárja ezt a kérdéskört. Természetes, hogy a sajtó is és az ellenzék is különböző aspektusban, pró és kontra megközelítéssel az újonnan bevezetendő főispáni elnevezéssel foglalkozik. Különösen azért, merthogy régen a főispán a vármegyét érintő eldöntendő fontos kérdésekben bírósági gyakorlatot is folytathatott, meghozott ítéletét a megye nevében képviselhette.

Érdemes elolvasni Zétényi Zsolt minden sorát, mert Ő már valamit előre – és a múltból is – sokat tud. Valamint azt is tudja, hogy jövőnk nincs a múltunk nélkül. Múltunkból gyökerező identitásunk és jövőbeli harcaink sikeres megvívása egy és oszthatatlan. Hagyományainkat, azok helyét ismerni kell, azok ápolását folyamatosan végeznünk kell, hogy ezekért majd – szükséges, de sikeres – harcainkra felkészülhessünk. Mert mit is ír ebben a politikai esszéjében? Természetesen fontossága miatt ajánlott első betűjétől az utolsóig mindet elolvasni, de most, így az idézett gondolatait – azoknak szigorúan betartva sorrendiségét, s felvállalva az „egyfajta mini breviárium” formát, kommentek nélkül, – csak figyelemkeltő, elgondolkodtató céllal ajánlhatjuk, közvetíthetjük.

Ugyanakkor egy törvénymódosítás a helyi közigazgatás állami felügyeletét vármegyei és fővárosi szinten ellátó tisztségviselő megnevezését a történeti jognak megfelelően „főispán” megnevezésre változtatta vissza. A vármegye és a főispán fogalom- és szóhasználatokkal erősödött a történeti alkotmány jelenbeli továbbélése, erőt adó történeti gyökereink.

Babits Mihály írja: „A magyar ebben a változó világban »posztulál« valami állandóságot. Elsősorban már országának állandóságát […]. Az ezeréves jogállapot az ő szemében nagyobb és igazabb valóság, mint a politika véletlenjei által teremtett változó helyzetek. Ugyanily eszményi állandóság az alkotmány, a magyarságnak mintegy erkölcsi területe és birtokállománya.

Ez ismét szilárd pont a világegyetemben. Az alkotmányt ezerszer megsérthetik, kormányozhatnak nélküle vagy ellene. Ha századokig tart is így, az igazi magyar az alkotmányt akkor is élőnek és érvényesnek fogja tekinteni” (Babits Mihály: A magyar jellemről).

A jelenkori magyar állam vállalta azt a szerepet, amit a klasszikus dráma nyomán a „kizökkent idő helyrehozásaként” fogadhatunk el.

Magyarország történeti alkotmánya a magyar történelem törvényeinek és szokásainak, intézményeinek és elveinek a jelenben megfelelő, jelentős módosulásokkal – a lényeges tartalmak megtartásával – érvényesíthető együttese.

A „vármegye” és a „főispán” csakis a történeti alkotmány múltat jelennel összekötő összefüggés rendjében értékelhető és méltányolható.

történeti alkotmány vívmányainak nemcsak tisztelete, hanem alkotmányértelmező tartalomként való kötelező figyelembevétele mellett. Magyarország az Európai Unióban, s mi több, egész Európában az egyetlen történeti alkotmányt is éltető ország.

A nemzeti és állami függetlenség (kevésbé használt szóval szuverenitás) mint a történeti alkotmánynak egyik szilárd pillére, az Alkotmánybíróság gyakorlatában vált újra súlyos jelentőségűvé, kelt legújabb életre 2012-től napjainkig.

……. legfőképpen az Európai Unióhoz való viszonyának alkotmányos megítélése tekintetében, az állami önállóság, nemzeti függetlenség jól értékelhető vívmányait a jelenkori alkotmányos identitás és nemzeti önállóság megvédése eszközének ismerték fel, hangsúlyozva, hogy ez az alkotmányértelmezés sajátosan Magyarországhoz, mint történeti alkotmánnyal bíró országhoz kapcsolódik.

………biztosítéka szuverenitásának megóvásához a történeti alkotmány és sarkköve a nemzeti és állami függetlenség követelménye, valósága és eszméje.

Az Európai Unióról szóló szerződés 4. §.(2) bekezdése, amely a tagállamok alkotmányos önazonosságának tiszteletben tartását, mint alapvető követelményt rögzíti, különleges jelentőségűvé emelte Magyarország történeti alkotmányát. A magyar alkotmányos önazonosság elidegeníthetetlen része az állami és nemzeti függetlenség, amely a történeti alkotmánynak, s így a hozzá szervesen kapcsolódó 2011. évi alaptörvénynek megváltoztathatatlan és kötelező alaptétele, értelmezési alap princípiuma.

Minden egyes vármegye egy kis alkotmánybíróságnak volt tekinthető, amely alkotmányos vizsgálat alá vetette a központi intézkedéseket, szükség esetén megakadályozta azok életbeléptetését.

A vármegye, mint a történeti alkotmány egyik alapintézménye hatékonyan védelmezte az ország alkotmányos önállóságát és függetlenségét, s jelen korunkban éppen a történetileg létezett és védelmezett állami és nemzeti függetlenségi elv az, amely a maga megingathatatlan mivoltában egyik legfontosabb meghatározója, s ezáltal védelmezője a mai magyar állam alkotmányos önazonosságának.

Az előbbi sorok bizonyító jelleggel önmagukért is beszélnek. Ne gondoljuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a negyedik 2/3-os választási győzelem után, csak a retorikai fogás szintjén fordult az országhoz, üzenve Brüsszelnek is. (Lásd. „Most azonban egy egészen másfajta évtized vár ránk. címmel korábbi írásunkat.) 2022. május 16-án az Országgyűlésben, ezen alkalomból beszélt Magyarország helyéről, helyzetéről. Többek közt ezzel kapcsolatban ezt mondta;

Aki nem lép egyszerre, vizsgálatot kap estére. Magyarország ez ellen lázad. Eb ura, fakó! Ugocsa non coronat!

Az akkori írásunkban utána néztünk a szállóigék születési körülményének és jelentéseinek, amit most egy kicsit ki is egészítünk. Az „Eb ura fakó” felkiáltás II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem 1707. május 31-ére, Ónodra összehívott országgyűlésén hangzott el először a Habsburg-ház trónfosztásakor.

Az „Ugocsa non coronat” (lat., a. m. Ugocsa nem koronáz). ismert történeti közmondást pedig Ugocsa vármegye írta lakonikus válaszában az 1505-iki rákosi gyűlés határozatából kifolyólag, mikor I. Ferdinánd a rendeket koronázásra (1527. nov. 3.) hívta. Tény, hogy 1635-ben már használták, s azóta forog közszájon. – írja a Pallas nagy lexikon.