Bevezető, történet
A Budai Képzőművészeti Egyesületet (BUKET) 11 pesthidegkúti képző-és iparművész alapította meg 2003-ban, vagyis majdnem 20 évvel ezelőtt. Már a kezdetektől fogva céljaik között a értékek, vizuális élmények közvetítése mellett, a művészek bemutatkozása, illetve a művészet ereje által történő közösségteremtés szerepelt. Hivatásos és amatőr alkotókból álló műhelyük évek alatt annyira összekovácsolódott, hogy a szervezet életébe egyre több művész kapcsolódott be. Így a létszám bővülésével egész Budán, s idővel országosan is ismertté vált. Maga a művészi alkotófolyamat a magány szülötte, ugyanakkor a közös alkotótáborokban való beszélgetés, egymástól tanulás olyan termékeny erővel bír, amely alapul szolgál az alkotói képzelet létrejöttének, ezáltal a műalkotásnak.
Az egyesület programja
A BUKET mostani kiállítása, vagyis nyári tárlata június 22-én nyílt meg Budakeszin.
Az idei év augusztusában szintén Budakeszin kerámia tábort rendeznek. Az alkotások az őszi tárlaton láthatók.
Augusztus 27-én egész nap itt Pesthidegkúton a Gazda utcában szerveznek kerítéstárlatot a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál keretében
Szeptember 12-től szeptember 25-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában az Őszi Tárlatot rendezik meg.
Szeptember 26-tól október 2-ig a Zempléni Alkotótáboruk tart.
A júniusi kiállításra készülve, Tarcsányi Ottilia festőművésszel, a BUKET elnökével ekképpen beszélgettünk, felelevenítve a kezdeteket, valamint megosztotta velünk a művészetről és képeiről gondolatait.
Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
2002-ben a Széphalom Bevásárló Központ megnyitására Meszlényi Tamásné Lizi, a papírbolt tulajdonosa kitalálta, hogy ne csak egy gazdasági-műszaki átadóval egybekötött ünnepi műsor kerüljön megrendezésre, hanem hidegkúti képzőművészek alkotásaiból valósuljon meg egy kiállítás is. Az egész lépcsőház fel volt gyertyával díszítve. Este, nagyon impozáns megnyitót tartottak. Mi, képzőművészek akkor ismertük meg egymást, s rögtön arról kezdtünk el beszélgetni, hogy ki és hogyan tud kiállítani. Emlékszem, hogy sokunknak ez mennyire nehézséget okozott. Aztán egy váratlan pillanatban Lizi megkérdezte tőlünk, hogy nincs kedvetek alakítani egy egyesületet. Később találkoztunk is a Széphalom Bevásárló Központ könyvesboltjában, tizenegyen leültünk, s egy év múlva bejegyezték a szervezetet. Később felépült a Klebelsberg Kultúrkúria is, s akkor ott a Nagyteremben állítottunk ki. Először Hidegkútról, majd Budáról, aztán Pestről is jelentkeztek. Az alkotók felvételeikor mi természetesen lakóhelyüket tekintve soha sem kötöttük az ebet a karóhoz. Volt, hogy valaki kezdetben itt lakott, majd elköltözött. Így Szólnokról is, Ózdról is lett tagunk. Én személy szerint alapítótagként mindig részt vállaltam a vezetőség munkájában, 15 éve én vezetem a BUKET-et. Minden évben alkotótáborokat, tematikus csoportos kiállításokat szervezünk. Hiszen ezek az alkalmak sokat jelentenek az alkotóknak. (Festőknek, keramikusoknak, szobrászoknak, fotósoknak.)
Mesterét: Schéner Mihály Kossuth-díjas képzőművészt gyakran idézi: „Vegyük körül magunkat a szépséggel a gonosz ellen.” Schéner Mihály a Hidegkúti Hírek Gyermekvilág rovatáért hosszú éveken keresztül felelt. Ennyi idő távlatából mik azok a fő technikák, ábrázolásmódok melyeket mesterétől elsajátított? Hogyan élte meg Vele a mester és tanítvány kapcsolatot? Nagy egyéniség volt, Ön hogyan látta őt?
Bár gyerekkoromtól kezdve festegettem, Schéner Mihály Kossuth-díjas festőművész volt az én mentorom. Sokszor biztatott arra, hogy jó úton járok, folytassam amit elkezdtem. Az olajtechnikát sajátítottam el tőle, mert akvarellel, akrillal addig is festettem. Nagyon szívesen jártam a kiállításaira, sokszor megfordultam műtermében, ahol a kézzel (ecset helyett) festést is megtanultam. Mai napig sokszor így festek. Hiszen minden ujjam „egy szín”. A lemezen, vásznon keverem ki az árnyalatokat. Praktikus! Nagy örömöm volt, hogy többször is megnyitotta önálló tárlataimat Misi bácsi. Minden ott volt a fejében és a kezében. Nagyon sokat lehetett tőle tanulni, nemcsak festészetről, hanem más művészeti ágról is. Képeihez kiváló témákat talált. A cipőkről szóló sorozata fantasztikus ötletként hatott, mindenkiét megfestette, nekem a magas sarkú cipőmet . „Hogy a csudába billegsz itt? Rúgd le, hagyd itt!” – parancsolta le rólam. Nelli, a felesége mondta is, hogy „Hát ilyet? Téged Misi bácsi kivételezetten megtűr!” S valóban így volt; ha ő festett, senki nem mehetett be a műtermébe. Hogy őt festés közben valaki nézze, az nem volt megengedett.
Képeinek témája a természet. Olvastam, hogy leginkább az impresszionisták hatottak Önre.
Nekem a technikájuk és a látásmódjuk tetszett meg. Manet, Monet, a Vadak színeit is nagyon szeretem. A formáik, a frapánságuk kifejezetten lenyűgöz. Én is gyorsan festek. Ha neki fogok valaminek, gyakran ugyanaz a nap befejezem, vagy ha nem, másnap is folytatom ugyanazt, akkor abból már már egy másik kép lesz. Engem nem lehet eltántorítani attól, hogy a szín és a forma fontos. A forma adja meg hogy miről szóljon a kép, a szín meg hogy milyen hangulata van annak a képnek. Mert nem mindegy hogy milyen színt használok egy képhez. A fotó jó témának, alkotótáborban is szoktunk fotózni, de hogy én azt lefessem, azt nem. Majd két hét, vagy öt év múlva!!! Emlékszem, hogy alkotótáborban festettem Decsen, miután Párizsból hazajöttem. Ott a hegyoldalban egy párizsi utcasarkot, egy kávézót álmodtam meg. Társaim erre nagyot is néztek, s kérdezgették is; „ezt Párizsból hoztad magaddal?”….
Néha két képet is festek egyszerre, valamikor teljes más témákban. Megfog valami, arra visszaemlékszem, s azt át is színezem. Amit reggel láttam, azt esti fénybe át tudom tenni. A szépség mindenütt ott van, csak meg kell találni, észre kell venni. Természetesen ezek mellett a saját hangulatom is vezérel. Misi bácsi mindig meg tudta állapítani, hogyan éreztem magam. „Fú Te most nem voltál jó hangulatban.” – mondta egyszer. Bánóczi Zsuzsa művészettörténész úgy sorba tudta rakni a képeimet időrend szerint. Egy alkalommal mondtam is neki; „mit hurcolászod a képeimet ide-oda?” Erre ő; „Összeszedem, hogy melyiket festetted egy nap. Mert a színeid, a hangulatuk bizony árulkodnak.”
Képeimen inkább a teremtett és az épített világunkat igyekszem bemutatni, bár néha azért megjelenik az ember is.
Válogatás a művésznő festményei közül
A Hidegkúti Hírek főszerkesztője, művészetfilozófus vagyok. Phd-mat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, operák etikai tartalmának vizsgálatára dolgoztam ki metodikai módszert.