Meghívó Székesfehérvárra, Klebelsberg emléktáblájának avatására

»Sok ország ment már csődbe,
amelyik a hadászatra erején felül költött,
de még egy sem, amelyik az oktatásra.«

MEGHÍVÓ

A Ciszterci Szent István Gimnázium és a Klebelsberg Kuno Emléktársaság
tisztelettel meghívja Önt Gróf Klebelsberg Kuno
székesfehérvári emléktáblájának ünnepélyes felavatására,
melyet 2024. április 11-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor
a Táncsics Mihály utca 4. szám alatt tartunk.

Ünnepi beszédet mondanak:
Berta Annamária
a gimnázium munkaközösségének vezetője

Dr. Erdősi – Boda Katinka
az emléktársaság ügyvezető elnöke

Az emléktáblát megáldja:
Brückner Ákos Előd
ciszterci szerzetes atya

Közreműködnek:
a Ciszterci Gimnázium Scholája
Radics Éva tanárnő, kórusvezető
Tóka Szabolcs orgonaművész

az emléktábla avatási helyszínének gyalogos megközelítését 2 ingyenes parkolóból (mindkettő az Alba Pláza közvetlen közelében van):
Az egyik a Fehér Palota bevásárlóközpont parkolója, a másik a tőle DK  kb.100 m-re található Murvás (kátyús, kőzúzalékos) parkoló: Lásd itt!
Ezen kívül van a Várkörúton egy közeli fizetős parkolóház a volt Alba Regia szálló mögött. A parkolási díjai: Nappali parkolási díj (8:00-18:00): 300 Ft/óra, Éjszakai parkolási díj (18:00-8:00): 100 Ft/óra.

*

Klebelsberg Kuno és Székesfehérvár

Székesfehérvár korabeli szellemisége az ifjú Klebelsbergre meghatározó erővel hatott tanulóéveiben. 1926-ban, amikor a város díszpolgári címét megkapta, ünnepi beszédében ezeket mondotta: „…..nagyon szeretem azt a várost, amelynek a történelmi időktől átitatott talaján szívtam magamba a magyar haza szeretetét”. 

Pesthidegkútról jöttem, Klebelsberg Kuno egykori budai otthonától pár lépésre lakom, attól, amelyet saját keze munkájával sváb parasztházból épített át pici kúriává, ennek a háznak családi örökségéből, amely előtt most állunk. A kultuszminiszter Pesthidegkúton élt halálig, ott dolgozott. A Klebelsberg Emléktársaság jövőre már 25. éve lesz annak, hogy ápolja a klebelsbergi örökséget, az évenként megrendezett Klebelsberg Napokkal, és a régió online lapjában is, amelynek a főszerkesztője is vagyok. Mindig megkülönböztetett figyelemmel rendszeresen megemlékezünk munkásságáról.

Klebelsberg munkássága, tettei, azok eredményessége már ismertek, elismertek, de igencsak szegényes az ismeretünk arról, hogy személyiségében milyen ember volt. A miniszter vallás- és közoktatásügy terén, a kultúra területén kifejtett áldozatos tevékenységét, sikeres kultúrpolitikáját a szakirodalom az utóbbi időben már helyén kezeli, nagy számban feldolgozta. De hogy mind e mögött milyen személyiség rejtőzött, és e személyiség milyen jellemfejlődés, nevelés, tanítás, tanulás, családi és iskolai hatások eredményeként lett azzá, amivé, – mely meghozta hazája és maga számára e fényes sikerességet –, arról vajmi keveset tudunk. Annak ellenére, hogy példaértékű.

Magánéletére vonatkozó ismereteink sokkal hiányosabbak, mint a közéleti tevékenységére vonatkozóak. Csak az özvegyének Életutunk címmel megjelent visszaemlékezésére támaszkodhatunk. E könyvnek kiadásánál, sajtó alá rendezésénél bábáskodó Dr. Máriaföldy Márton bevezetőjében ekképpen ír: „Klebelsbergné írásainak középpontjában természetesen férje személyisége áll”, „kortörténet ez a maga valóságában!”^[2]…… „ilyen értelemben Klebelsbergné írása valóban forrásértékűnek számít”, de „akihez legközelebb állunk (mint ahogy mi is Klebelsberghez, ott – szerk.), elfogultak vagyunk”. Majd megjegyzi, „ha a szerző – saját szubjektív érzelemvilágát kizárva – szigorú tárgyilagosságra törekedne, már nem is lenne annyira hiteles az írása”. ^[3]

 „Gyűjtsük ki” a feleség visszaemlékezéséből most azokat az „emlékfoszlányokat”, amelyek volt férje jellemére, személyiségére engednek bepillantást. Egy helyen Baranyai Jusztin egyetemi tanárnak az 1932-ben Klebelsbergről elmondott méltató beszédére hivatkozik: „én megismertem a másik, az ismeretlen Klebelsberget otthonában, melyet egész ifjan alapozott meg, s melyet ifjúi szépségében hordott lelkében egy emberéleten keresztül. Ez a példaadó bensőséges családi élet volt kiegyensúlyozott egyéniségének egyik legerősebb pillére, optimista világnézetének egyik legbiztosabb hordozója, hihetetlen teljesítőképességének legmélyebb fundamentuma, zavartalan munkakedvének ki nem apadó forrása” ^[4

A gyerekkori és ifjúkori, székesfehérvári évek és hatások „acélossá” tették Klebelsberg Kunot a felnőttkorra, Klebelsbergné memoárjában meleg szeretettel járja körbe az együtt töltött éveket, férje természetét, ahogy megfogalmazásában írja; „Lénye, modora egyenletesen derűs volt, megértő és elnéző. Mindig barátságos, udvarias.” ^[1]uo. 27. Majd szinte felsorolás szerűen folytatja, hogy hiányzott belőle: a kicsinyesség, a rosszkedv, az unalom, a pesszimizmus, a hipochondria, az indulatosság, a harag. Zárkózott és tartózkodó, barátot nem kereső, harmonikus életet élő, mindig elérhető célokat és terveket szövő ember volt. Aki tudja, hogy csak kemény munkával lehet azokat megvalósítani, mert nem akart sohasem csalódni. – olvashatjuk ki a memoárból.

„Per ardua ad astra!” – közösen választott és hétköznapokban gyakran, feleségével közösen használt jelszavuk, amely szabad fordításban, jelentésben valami olyasmit jelentett számukra, hogy „meredek úton a csillagokig!” – lehet csak eljutni az eredményhez. A sikerhez csak a küzdelmes út vezet. Mennyire más életfelfogás ez korunk könnyű boldogulását hirdető világában, mert a küzdés mögött a szakadatlan törekvés, a mindig egyre tökéletesebbre gondolata és tettei húzódtak meg a házaspár mindennapjaiban. Ehhez segítette Klebelsberget az özvegy szerint férje kiváló memóriája, komolyzenét kedvelő természete, olvasottsága, alapossága, kutatói munkára való erős hajlamossága, minden irányban történő érdeklődése, tudatos folyamatos önismereti vizsgálata és önfejlesztése. Halála előtt pár nappal, már súlyos betegen mondta feleségének, hogy „nem is hiszed, hogy ebben az évben mennyit fejlődtem.” ^[2]uo. 31.

Nyilatkozataira mindig az óvatosság volt a jellemző és a szélsőségmentesség, ellenfeleit – pedig nem voltak kis számban – sohasem kicsinyelte. De, ha sértegetőivel szembe kellett szállnia, azt mindig bátran tette, s elégtételt vett magának, mert igen kényes volt a becsületére. A munkában – a vele együtt dolgozókkal – ma már közhelyszerűen mondva, de valóban igazként, „igazságos, de szigorú” volt. „Tanítani és gyógyítani kell ezt a derék magyar népet” ^[3]uo. 33. – hajtogatta mindig, amikor pillanatnyilag valamin elkeseredett. Klebelsbergné szerint a gondolkodására jellemző volt, – amelyet akár az élőbeszédei, filmhíradó – és rádiófelvételei, avagy az írásai, s az országgyűlési jegyzőkönyvek is bizonyítanak – „az összefüggések és színes részletek finom, filmszerű pergése.” ^[4]uo. 33. Majd az özvegy ezt így folytatja; „kicsendült belőle a tudós fölénye, a politikus mérséklete, nagy magyar lelkessége, a célok tisztasága.” ^[5]uo. 33. Az „emberektől semmit sem várt…..ha támadták a vádakra mindjárt megfelelt. Ha nem lehetett, úgy várt vele. Mert várni tudott…..Bár szíve mélyén megmaradt a keserűség, annál büszkébb volt, semhogy azt kimutatta volna.” ^[6]uo. 34. Töltekezésként gyakran fordult könyveihez; Euripides tragédiái, Goethe, Racine, magyarok közül Zrínyi, Széchenyi, Ravasz László írásait visszatérően olvasta, hogy „ki ne száradjon lelke,” ^[7]uo. 34. ahogy Ő fogalmazott ilyenkor.

Úgy tartotta, hogy a közéleti emberhez hozzátartozik a magánélete is, és ez csak egyféleképpen lehetséges, ha az nyitott könyv, abba mindenki beletekinthet. Két ember lakozott benne; az egyik, az erélyes, küzdő, alkotó és harcoló államférfié, míg a másik, a megértő mindenkin segítő, derűs, csupa szív férfiúé. Az özvegy egy helyen keserűen jegyzi meg; „ha visszanézek, látom, hogy milyen magasságban élt kicsinyes, személyeskedő, tülekedő emberek közt.” ^[8]uo. 37. Ujváry Gábor közelmúltban megjelent ragyogó könyvében jó néhány történetet, példát idéz a környezetében lévők visszaemlékezéséből, Klebelsberg mindenki által ismert volt nagyfokú hiúságáról. Mégis a történész szemével egyáltalán nem elítélően írja ezeket a sorokat. „Klebelsberg gyengéiről: mindenekelőtt a kortársai által sokszor emlegetett hiúságáról (bár sokak szerint ez akár erény is lehet egy politikusnál), illetve merevségéről, némelykor doktrinerségéről is szólnunk kell. Pontosan, ezen tulajdonságok által válik hús vér emberré; olyan, közülünk való személyiséggé, aki szorgalma, erős akarata és óriási munkabírása révén mindenki javára kamatoztatja a benne rejlő tehetséget.” ^[9]Ujváry Gábor 2014. „Egy európai formátumú államférfi” Klebelsberg Kuno (1875 – 1932) Pécs –Budapest, Kronosz Kiadó – Magyar Történelmi Társulat. 193.-194. Ugyanakkor mindig elítélte azokat, akik közvetlen környezetüket meg akarták változtatni, kényszerrel. Az önállóságot, az autonómiát nagyra becsülte. A munka számára létfontosságú volt, szinte annak a fanatikusa volt. Amikor alkalmanként erre terelődött a szó, akkor a befelé élő, az állandó egyedülléttel küszködő ember leginkább maga számára tette fel a kérdést. „Lehet egyáltalán túl sokat dolgozni a magyar ugaron?” ^[10]dr. Máriaföldy Márton (szerk.) 1992. Életutunk. Gróf Klebelsberg Kunóné visszaemlékezései. Szeged, KDNP Szeged-városi szervezete. Felelős kiadó: Dr. Ladányi Jánosné. 39. Fáradhatatlanul, mindent maga, személyesen ellenőrzött.

Egész élete folyamán többször mondta feleségének; „Ha az életet újra kezdhetném, megint csak így csinálnám.” ^[11]uo. 45. Ezt a gondolatát más helyen is leírja a feleség, az özvegyi fátyolt sohasem eldobó Botka Sarolta, bizonyítva ez ismétlésekkel, hogy Klebelsberg mindig büszkén vállalta elmúlt tetteiért a felelősséget, az egész elmúlt életéért.

Kevés ember tudná ezt saját magának, az életére elmondani, utána mondani.