A tegnapi trianoni megemlékezésünk 90 főnyi közönségétől érkezett visszajelzések szerint találkozásunk hangulata magasztos és bensőséges volt. Az érkezőket egy nagy székely zászló (zászlótartó Kovács Jenő), egy élő harangláb (Nemes Ákos és Zoltán Attila) és harangozó (John László) várta. A résztvevők köszöntésével – köztük Fülöp Attila államtitkár – és a székelyföldi árvízkárosultakért szóló adománygyűjtés bejelentésével kezdtünk. […]
Trianoni Szemle
Tallózás a Klebelsberg Kastély júniusi programjaiból Június elején mutatták be a Trianoni Szemle folyóirat 2023-as két kötetes különszámait. A kötetetek megvásárlásához a szidi69@gmail.com-ra lehet emailt küldeni. A megjelent számok tartalmáról Kondor Katalin kérdezte Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztőt, Kolczonay Katalin és Domonkos László szerkesztőket. Kondor Katalin bevezetőjében hangsúlyozta, hogy mennyire elengedhetetlen a nyomtatott sajtó jelenléte napjainkban. Akkor, […]
Az idei trianoni megemlékezésről
Vasárnap délután a Szent Korona Dombnál, 16:32 perctől, a Máriaremetei Kegytemplom harangja után, a mi, Gercsei Templomtól kölcsön kapott, harangunk is megszólalt. Jelezvén, hogy 103 esztendővel ezelőtt valami szomorú dolog történt.A Dombnál megjelent közel százhúsz fős közönség egyes tagjaitól, meg a jelen levelezőlistán is megjelent visszajelzések szerint emelkedett hangulatú, méltóságteljes megemlékezésnek lehettünk részesei. Így tesszük […]
Meghívó a trianoni megemlékezésre
Kedves Hidegkútiak, Hidegkút Barátai, és honfitársaink! Szeretettel hívjuk Honfitársainkat a Szent Korona Dombhoz, hogy a 103. esztendeje aláírt trianoni békediktátumra emlékezve, a Nemzeti Összetartozás Napján, erősítsük egymás hitét. Nemzeti összetartozásunk jelképes kifejezéséhez hozzunk magunkkal egy marék földet. Időpont: 2023. június 4. vasárnap. Érkezés: 16:27 óráig. Helyszín: Budapest II. kerület Pesthidegkút – Máriaremete Bazilika kert Hozzunk […]
Burmeister Benedek: Hazám
Új nap indul, szürkén és didergőn,álomtól ittasan vacognak a házak,hideg párát sóhajtanak az égre,Lassan terül szét a reggel a város felett.Hunyorogva pislantanak az éjszakaszemei, a lámpák egy utolsót, nem akarnaka nap meleg sugaraival versenyre kelni.Kémény-ceruzák rajzolnak szürke füstpamacsokata kék égre, kócos felhők naptól izzó nyája közé.Harmatgyöngyök milliói fürdetik szivárvány cseppekbena parkok és terek ásítozó fáit, […]
Tódor Melinda: Trianon
„Itt fekszünk vándor, vidd hírül…” itt fekszünk megbénítva, elszakítva,lecsapolva,de nem eltaszítvaitt vagyunk, nem elfelejtve,itt élünk, vidd hírül a világnak, hogy a Hazának vannak, a Nemzetnek nincsenek határai! Vidd hírül, érzéstelenítés nélkül vágattunk ki anyánk húsából, a seb, még mindig vérzik, de anyánk méhe nem terméketlen, a mi Anyánk halhatatlan…,mi is. (A vers Trianon 100. évfordulójára született.)
A medenceparton „nyomorgó” bécsi honfitársainkról
A borítókép illusztráció! Az index.hu valamiért nagyon fontosnak tartotta, hogy június 4-ére olyan cikksorozatot időzítsen, ami a bécsi élet szépségeit mutatja be. Diaszpórában élni, feloldódni a többségi nemzetben – kiváló üzenet ez a Trianon gyásznapjából lett Nemzeti Összetartozás Napjára. Ugyanis ne legyenek kétségeink: a befogadó, multikulturális városokban felnövő gyermekek nagy része a magyart már csak […]
Veled vagyunk, Kárpátalja
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás napján este 7-kor kezdődött a Klebelsberg Kastélyban a „Veled vagyunk, Kárpátalja” című előadás, melyen az orosz-ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház színészei léptek fel. Social media aggregator→ A műsor tulajdonképpen egy vallomás volt hazaszeretetről, arról, hogy még ha fizikai határok is választják el tőlünk nemzettestvéreinket, […]
A Szent Korona Dombnál emlékeztünk Trianonra
Június 4-én délután emlékeztünk meg a máriaremetei Szent Korona dombnál a trianoni békediktátum aláírásának 102. évfordulójáról. Pontosan 16:32-kor megszólalt a gercsei templom harangja a kis haranglábon. 1920 június 4-én pénteken fél ötkor zúgtak a harangok és megállt az élet Szent István Magyarországán. Versailles-ban, XIV. Lajos egykori pihenőhelyén, Napóleon kedvenc palotájában, a Nagy-Trianon kastélyban frakkos urak […]
Gondolatok Trianonról
Bevezető Tisztelt Közönségünk, Kedves Hidegkúti Barátok! Idén is felidézzük azt a 102 esztendővel ezelőtti napot, azt a június 4-ét, amikor megállt az élet Magyarországon. Versailles-ban, az első világháborút lezárni szándékozó Trianonban tárgyaltak a világ urai. S ezek a tárgyalások számunkra – és csak Magyarország számára – a legnagyobb tragédiát hozták el. A marakodó nagyhatalmak széttépték […]