Nem volt véletlen annak idején sem a Barbie baba megjelenése

Miután a nyár közepén meghallottam, hogy barbie-lázban ég újra a fél világ, azt gondoltam, hogy ez most vicc, de semmiképpen sem lehet valóság. Aztán el kezdtem nyomozni a témában, s kiderült, hogy a Barbie fantasy vígjátékra tódulnak annyira a népek, természetes a nem kis média-reklámfelhajtásnak köszönhetően. Néztem, hogy ez most komoly? „Kinőttünk már a gyerekkorból.” De ezek szerint mégsem…

Talán pontosan az volt a cél, – de ma sem más a film megjelenésével, mint a káposzta felmelegítése, – már a Barbie 1959. március 9-én történő New York-i debütálásakor minden látszat ellenére, hogy érett felnőtté válásunk soha ne következzen be? Mert, akkor nem lett volna lehetőség egy olyan generációt felnevelni, aki manapság a fogyasztói társadalom bűvöletében él. Hiszen bár a Barbie a tudatos, felnőtt, okos, karriert, s önmagát egyaránt megvalósítani tudó nő, sőt idea megtestesítője kíván lenni, a wikipedia mást is elárul: a „Barbie egyike az első játékoknak, amik szervezett marketingstratégiával rendelkeztek. Hírnevét a széles körben sugárzott televíziós reklámok is terjesztették, ami aztán sok más játék ilyen reklámozásához is ötletadó, inspirációs forrás volt. Szerte a világon milliárdnyi Barbie babát adtak el több mint 150 országban, így Magyarországon is. Ezért mondhatta Mattel, hogy minden másodpercben három Barbie-t vásárolnak valahol. A babához különféle egyéb árucikkeket is forgalmaznak, mint például könyveket, videójátékokat és főszereplésével animációs film is készült. Csaknem egyedülálló módon lett kulturális ikon.” S itt álljunk meg egy pillanatra! Kulturális ikon…? Jól hallottuk.

Pont ez a gond, hogy a reklámipar tudatformáló ereje, s nem a szép és a jó határozza meg azt, hogy mi legyen kulturális ikon. Így következhetett be az, amit Czakó Gábor Mi a helyzet? Gazdaságkor titkai című esszékötetében már 1995-ben mindannyiunk elé tárt. Czakó így fogalmaz: „A nemességet majmoló XIX. Századi polgár tényleg megpukkadt mostanra. Örököse, a konzumidióta Barbi-nyuszkó vágya habnak lenni egy szappanoperában. A modern kor utolsó izmusai, mint például a pop-art, már nyíltan hetyegtek Gazdaságkor nagyreményű istenével, Reklámmal. Andy Warhol több mint őszinte volt, amikor odanyilatkozott, hogy gyűlöli a vasárnapokat, mert akkor zárva tartanak az üzletek.” (Figyeljenek csak, ezt már a rendszerváltás után megosztotta velünk, de ennek ellenére előfordul, hogy a fiatal hölgyek egy jelentős része, főleg nagyvárosokban, – akik magukat „jó csajnak” képzelik –, úgy ki vannak kenve-fenve „egyenszépre”, mint egy barbiebaba, csak éppen a személyiségi vonások vesznek el.) Ennyit erről.

A kapitalista haszonszerzésen túl – értsd, hogy valakik minél többet kaszáljanak rajta – mi a baj a Barbieval? „Az istenarcú ember helyébe lépő Barbi a gazdaság képmása. Izmos, kicsattan a vitaminoktól…bőre ruganyosabb a nejlonnál, mosolya örök… okos, növekedvén a lehető legjobb iskolákat fogyasztja. Felelősséget nem visel. Hivatalra törekszik és nem hivatásra, a küldetést gyanúsnak tekinti… Észrevétlenül oldódik bele a civilizációba. A saját kezét használja, mégis öltöztetik, vetkőztetik, szétszerelik, megfeleltetik reklámoknak, politikai-és szappanoperáknak, játszanak vele, kicserélik, elfedik, akár portás, akár elnök. Foglya önmagának, az indulatainak, szenvedélyeinek, ösztöneinek, a divat, a körülmények, a Dolgok rabja. Kiszolgáltatottságát szabadságnak véli… Nem szeretik és ő sem szeret. Ugyan miért?” – írja Czakó Gábor.

Talán azért, mert nem eleget babázott hagyományos, gyereket, csecsemőt ábrázoló babával gyerekkorában? – tesszük fel a kérdést. Ugyanis tudjuk a történetből, hogy miután az 50-es években Ruth Handler látja, hogy lánya Barbara papírbabáit felnőttruhákba öltözteti, rátalál Németországban a frissen forgalomba hozott felnőtt Lilli babára, melyet megvesz neki. Azt gondolnánk, hogy a sztori ezzel véget is ért, de nem, mert: „Az Amerikai Egyesült Államokba való visszatérése után Handler asszony elkezdett dolgozni a baba dizájnján… A baba új nevet kapott: Ruth lánya után Barbie lett… A Mattel (játékvállalat, amelynek Ruth férje alapítója volt – szerk) megvette a jogokat 1964-ben a Bild Lilli babához, amit követően a Lilli gyártását beszüntették.”

Ahogy szokták mondani, így kell ezt csinálni… De akkor ne csodálkozzunk azon, hogy nyugaton a Barbie kulturális ikon lett, hogy Európában demográfiai problémáink vannak, hogy a karrierépítés illúziója fontosabb, mint a gyermekáldás és a felelősségvállalás, hogy úgy cserélgetik partnereiket férfiak és nők, mint a nagyáruházban a WC öblítőt… Hála a Jó Istennek a vidéki Magyarország, s részben Budapest is kezdi felismerni, felismerte mindezt.

Az anya nő, az apa férfi, a gyerek…….

Merthogy fennmaradásunk, s a jövőnk záloga nem más, minthogy hölgyeink és leányaink saját, személyes jelleggel megélt nőiességüknél fogva, felelősségteljesen hódítsák meg lovagjuk szívét, hogy aztán édesanyaként baba formájú babát adjanak gyermekeik kezébe, mert joguk van gyermekeinknek megtanulni milyen is majd édesanyának lenni.

Az én kislányom 2 évesen szorongatja és puszilgatja már Kati babáját.

*

A témához kiegészítésként ajánlom a Férfiak Klubja vezetőjének, Bedő Imrének videóját:

Epilógus: két nappal ezelőtt a Metropol Óvatosan a Barbie-szelfikkel címmel a következőkről tájékoztatott: “a barbieselfie.ai és bairbie.me azok az oldalak, amiket inkább kerüljünk el, és semmiképp ne töltsünk fel képet magunkról, mert azzal sajnos nagyon könnyű visszaélni.” Valamint “A videók, közösségi médiaposztok és mémek után viszonylag hamar megjelentek a képszerkesztő applikációk is.”