Zsigmond Szabolcs klarinét-és tárogatóművész rendszeres fellépője a pesthidegkúti rendezvényeknek. Zenei játékával folyamatosan erősít bennünket az Istenben és nemzeti hitünkben. A rendkívül szorgalmas és tehetséges muzsikus idén vette át diplomáját, s most már tanít is, osztja meg tudását az ifjúsággal. Pályakezdéséről, eddigi tapasztalatiról, élményeiről kérdeztük, arról, mi vezetett idáig, melyek voltak a legmeghatározóbb pillanatok fiatal életében.
Bár nem zenészcsaládból jöttél, mégis már egész kiskorodban megérintett a zene. Hogyan emlékszel erre az időszakra vissza, mi motiválhatott téged, a dallamokkal való mélyebb megismerkedés során?
A zene szeretete, s az azzal való belső viszony valóban már kisiskolás korom előtt elkezdődött. Édesanyám mondogatni is szokta, hogy zenehallgatással vezettem le otthon az „óvodai stresszt”. Később aztán betartva a hagyományos klasszikus utat; felvettek a szolfézselőképzőbe, majd zongorára is jártam, illetve 9 éves koromtól a Kodály Zoltán Kórusiskola aktív tagjaként vehettem részt a hazai zenei életben, óriási élményekkel gazdagodva. Illetve a klarinéttal, szoprán szaxofonnal, tárogatóval hamar ki is kerültem nemzetközi versenyekre, s az azokon elért sikereim, valamint dobogós helyezéseim ösztönöztek arra, hogy a zenei pályát véglegesen válasszam. Mai napig is meleg szívvel emlékszem vissza akkori remek tanáraimra, Scsúr Alexanderre és Győrffy Zsófia tanárnőmre, akiktől emberileg is nagyon sokat kaptam.
A klarinét mellett kedvenc hangszered a tárogató, amely igazi kuriózum, s nemcsak hangszertörténeti érdekesség, hanem hazánk nemzeti jelképei között is megtalálható. Hogyan „talált” meg Téged, pontosabban hogyan találtatok egymásra?
2013 környéke lehetett, amikor első, illetve későbbi klarinéttanáromat, Scsúr Alexandert – aki egyébként ukrán származású volt – egy alkalommal hallottam tárogatózni, s rögtön beleszerettem a karakteres hangszer hangjába. Így tárogatózni is elkezdtem nála, egy évvel később már részt vettem azon az országos tárogatós találkozón is, ahol megismerkedhettem Kiss Gy. Lászlóval, aki a tárogatójáték finomságaira vezetett rá. Laci bácsi azóta is emberi és szakmai példaképem.
A klarinét és a tárogató közt mi a különbség?
A fogásuk teljesen más, kicsit eltérő a fúvókájuk is, viszont ugyanúgy klarinétnáddal kell megszólaltatni mindkettőt. Az úgynevezett Stowasser tárogató – melyet a legjobbnak tartanak, s ami már nekem is van – 2,5 oktáv hangterjedelmű, míg a klarinét több mint négy oktávos. Azt gondolom, hogy a tárogatónak sokkal teltebb, nagyobb, erősebb a hangzása, sokkal messzebbre elhallatszik, klarinéton pedig inkább nagyon szép lágy hangokat lehet képezni. Igaz, erre a tárogató is alkalmas. Hogy mennyire közel áll hozzám e hangszer, azt jól mutatja, hogy a diploma szakdolgozatomat is a tárogatóból írtam.
Többé-kevésbé ismert, hogy a több évszázados múlttal rendelkező hangszer hazánk történetében igen meghatározó, emblematikus jelentőséggel bírt egészen a Rákóczi-szabadságharctól kezdve. Az éppen regnáló hatalom hol nagy megbecsülésben tartotta, hol üldözte Magyarországon. A tárogató hangszertörténeti szempontból milyen változásokon ment keresztül? A mostani tárogatók ugyanolyanok, mint amilyenek a Rákóczi-szabadságharcban voltak?
Komoly változás ment azóta végbe. A török síphoz hasonló ún. töröksíp vagy történeti tárogatóról beszélhetünk egészen 1897-ig, amikor is Schunda Vencel József és Stowasser János szabadalmat nyújtott be, a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalhoz a tárogató megreformálására. Két nap különbséggel el is fogadták a szabadalmakat. Míg Schunda Venczel József klarinétfúvókával, addig Stowasser János szaxofon fúvókával látta el a tárogatót. A Stowasser tárogatót nevezzük a tárogatók Stradivarijának, legjobbjának, amely teljesen más, mint a töröksíp tárogató. A hangszer terjedelmesebb lett, billentyűzettel látták el, a kromatikus hangokat is könnyebben lehetett rajta játszani. Büszke vagyok arra, hogy én egy ilyen több mint száz éves hangszerrel rendelkezem. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy most már újra vannak tárogatót készítők, a 2. világháború után az összes tárogató hangszerkészítő bezárt. Azonban nemcsak a Rákosi korszakban üldözték a tárogatót, hanem már jóval előbb, a Habsburgok is, a már említett Rákóczi szabadságharcban „betöltött” szerepe miatt. Ezért is igen megrendítő az a Kövér Lászlótól származó mondás számunkra, miszerint „Ha a szabadság megszűnik, akkor a tárogató is elhallgat.”
Bár a hangszerrel kapcsolatosan napjainkban is léteznek előítéletek, Nagy Csabának köszönhetően 2014. december 2-án a tárogató is elnyerte a hungarikum címet. Hogy a hangszer maga a közgondolkodásban, és a zenei tehetséggondozás terén is helyére kerüljön, arra nagy lépés az öt évente megrendezésre kerülő Tárogatós Világtalálkozó, Vaján, ahová most már a világ minden tájáról érkeznek tárogatósok, valamint az évente a Rákóczi Tárogató Egyesület szervezésében megvalósuló Országos Tárogatós Találkozó. Mindkettő elsődleges célja, hogy a tárogatót népszerűsítse. Jó látni, hogy ezeken a világtalálkozókon a külföldről érkezők a tárogatón keresztül, hogyan kötődnek Magyarországhoz, s most már azt is elmondhatjuk, hogy nemcsak hazánkban, hanem Angliában, Franciaországban, sőt Amerikában is mennyire szépen kezd elterjedni, – szintén Nagy Csabának is köszönhetően,– a hangszer a rendszerváltás utáni időszakban.
A tárogatóra írt zeneműveknek milyen a szakirodalma? Elsőre talán azt gondolnánk, hogy nagyrészt átiratok állnak rendelkezésre… Tőled sokszor hallunk polgári rendezvényeken „magyaros nótákat”, mint például a „Szép vagy Magyarország…”.
Igen, a polgári körök összejövetelén szoktam ezt, ezeket játszani. De még „könnyedebbeket” is, például Beatles számokat (Yesterday), de klasszikus zenei műveket is gyakran műsorra tűzök. Például múltkoriban kamaraműveket adtam elő egy csellistával közösen, Bartók Bélától. Sajnos kevesen gondolják, kevesen tudják, hogy tárogatóra manapság nemcsak átiratok születnek. Komoly és remek zenei alkotásokat írnak kortárs zeneszerzőink közvetlenül tárogatóra; pl.: Kovács Béla, Hollós Máté, Könczei Árpád, Tóth Armand, Dubrovay László. Kovács Béla,– aki évtizedekig volt a Zeneakadémia klarinéttanára,– az Eine Kleine Balkán Musicot Kiss Gy. „Laci bácsinak” írta, melynek kottáját el is kértem, s azóta is szívesen játszom a nagy technikai tudást igénylő, ritkán hallható darabot. Nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy a tárogató a klasszikus zenében méltó helyre kerüljön. Bár a tárogatót a két világháború közti időszakot követő nagy szünet után most már megint tanítják a Zeneakadémián, igaz a népzene szak keretein belül.
A klarinétre is rátérve, jobban mondva visszatérve, a kodályos évek után mi következett?
Sólyomi Pál klarinétművésztől, a MÁV Szimfonikusok első klarinétosától a Weiner Konziban tanultam 2 évig, ő ismertetett meg Horn Andrással, aki mind a mai napig nagyon sokat segít nekem. Minden év augusztus elején részt veszek mesterkurzusain, Hódmezővásárhelyen. Ami a zenei repertoárt illeti, a klasszikus és a romantikus művek közül kiemelten Mozart, Beethovent,Weber zenéjét szeretem. A diploma koncertemen is egy Beethoven B-dúr klarinéttrió hangzott el, illetve itt, a Klebelsberg Kultúrkúriában Tóka Szabolcs orgona-és zongoraművésszel közösen egy Weber klarinétversenyt adtunk elő.
Mik a terveid most, a diploma után?
A szólózások, és a tanítás mellett nagyon szeretnék zenekari állást is vállalni idővel. Most nagy siker számomra, hogy a diploma után rögtön kaptam egy zenetanári állást Diósdon, az AMI Zeneiskolában, ahol kisebb gyerekeknek taníthatok furulyát is, és klarinétot. A Facebookon található zenetanárok csoportjában keresett meg a tankerület szeptemberben, így most összesen már 9 tanítványom van, jelentkeznek egymás után az érdeklődő szülők.
Öröm tapasztalni, hogy a művészet mellett a lokálpatriotizmus is fontos számodra. Itt, Hidegkúton hogyan kerültél a „dolgok sűrűjébe”?
Művésztanárom, Kiss Gy. László javasolt engem a Pesthidegkúti Polgári Körökben, miután előző tanítványa, Nagy Pál Bajára költözött. Engem nagyon nagy örömmel azonnal befogadtak, a havonta tartott alkalmaikon mindig részt veszek, gyakran játszom is.. A farsangi bálok állandó résztvevője vagyok, a Szent Korona dombnál is állandóan szerepelek Korényi Zoltán hívására, a Máriaremetei kegytemplomban is minden karácsonykor fellépek, és az évenként megrendezésre kerülő novemberi Klebelsberg Napok kulturális eseményein rendszeresen részt veszek, – a Klebelsberg Emléktársaság elnökségi tagjaként, – a többi művésztagokkal együtt a zenei programokon. Boldog vagyok, hogy a helyi közösséget zenével szolgálhatom.
A Hidegkúti Hírek főszerkesztője, művészetfilozófus vagyok. Phd-mat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, operák etikai tartalmának vizsgálatára dolgoztam ki metodikai módszert.
