A Klebelsberg Napok 2022’ köszöntője

A Klebelsberg Napok 2022’ köszöntője

Sokan feltehetjük a kérdést, hogy az idei Klebelsberg Napoknak immáron visszatérő jelleggel miért „A zenétől a képig, mint kommunikáció II.” a főcíme.

A Klebelsberg Kuno Napok szakmai/kulturális/művészeti eseménysorozatát a Klebelsberg Kuno Emléktársaság igyekszik számos helyen meghirdetni, az ebben való részvételt ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, együttműködő partnereinknek. Ugyanakkor élve az online tér lehetőségével, az egyes programokról, – beharangozók formájában, – legrészletesebben a Hidegkúti Hírekben olvashatnak. Abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy helyi online orgánumunk, regionális lapunk támogatását nap, mint nap, folyamatosan, terjedelmi korlátok nélkül élvezhetjük, mégpedig egy olyan helyen, ahol Klebelsberg Kuno gróf élt, dolgozott, alkotott. Így ezek után az is érthető, hogy miért a Klebelsberg Kulturkúriában, a másik főtámogatónkkal együtt, – annak igen kedvező infrastruktúráját kihasználva, – rendezzük meg, minden évben, immár 20. éve, Klebelsberg Kastélyának szomszédságában a Napokat. Hiszen nekünk Klebelsberg örökségének legfőbb ápolása szent kötelességünknek kell, hogy legyen. A Magyar Művészeti Akadémia, – immár több éve történő, – hagyományos anyagi erőforrásának biztosítása mellett, az idén a Magyar Nemzeti Írószövetséggel együtt ünnepelünk, s emlékezünk közösen. De szakmai segítséget is kapunk tőlük abban, hogy a délelőtti emlékülésünket „Száz éve indult a Napkelet folyóirat” címmel együttesen megvalósíthassuk, illetve ennek szellemiségében további délutáni, valamint másnapi programjainkat méltó módon megtarthassuk.

A programok legrészletesebb hirdetésével párhuzamosan a Hidegkúti Hírek természetesen a Klebelsberg Emléktársaság egész évi tevékenységéről is folyamatosan beszámol. Reményeink szerint, ahogyan azt támogatóinkkal kötött megállapodásaink során közösen vállaltuk; programjainkat, az emlékülésen elhangzó előadásokat a jövőben, az online téren keresztül, a minél szélesebb nyilvánossággal is megismertetjük. Így az előadásokon elhangzottakat szerkesztett és írott formában, legfőképpen a Hidegkúti Hírekben, de más orgánumokban, mint például többek között a Parlando zenei/művészeti folyóiratban, a Magyar Múzsában adjuk közre. Egyes írások részben írott formában már a korábbiakban meg is jelentek.

A fentiek mellett meghívóink különböző tartalommal és formában, például a Kultúrkúria honlapján, és műsorfüzetében is a Klebelsberg Emléktársaság szervezésével kapnak nyilvánosságot. Ezért is írtuk fentebb, hogy „élve az online tér lehetőségével, az egyes programokról, – beharangozók formájában, – legrészletesebben a Hidegkúti Hírekben olvashatnak”./Lásd.  KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2022’ – MEGHÍVÓ/

Több napos rendezvényünket, mint ahogy már említettem; „A zenétől a képig, mint kommunikáció II.” – A zenedrámától – a drámán, prózán és a lírán át – a képdrámáig, avagy a kortárs magyar művészeti alkotásokig címmel, a „Hit, Remény, Szeretet jegyében” alcímmel hirdettettük meg, mert az emlékülésen túl, a továbbiakat is „széles spektrummal” kívántuk megszervezni; lesz filmvetítés, kiállítás, zenei program, irodalmi felolvasó est.

Kulturális eseménysorozatunkról szóló írásainkban olvasóink már többször olvashatták, hogy a fentieken belül, célunk az emléküléssel, mint tudományos – szakmai fórummal az, hogy kitüntetett módon szeretnénk felhívni mindenki figyelmét arra, s egyúttal megemlékezni arról; hogy száz évvel ezelőtt, 1922/23 fordulóján indult útjára a Napkelet konzervatív művészeti folyóirat Klebelsberg Kuno ösztönzésére és támogatásával. Főszerkesztője a kor egyik ünnepelt és jelentős írója, Tormay Cécile volt. Ehhez az emlékezéshez kívánunk majd minden résztvevőnek, illetve kedves olvasóinknak „szépet és jót”, az emlékezőknek pedig azt, hogy büszkén gondoljanak arra; volt egyszer egy „Napkelet” címmel megjelent, minden tekintetben kiváló irodalmi/művészeti folyóiratunk, Tormay Cécile főszerkesztésével. Amelyet Klebelsberg Kunonak, régiónk egykori híres lakójának kezdeményezésére alapítottak, nem is olyan messze tőlünk, talán a szomszédos Klebelsberg Kastély falai is helyet adhattak ennek a szép gondolatnak.

Az írás a Klebelsberg Napi emlékülés 2022. november 12-én, 10 órai kezdéssel elhangzó köszöntője.

+ bejegyzések

A Hidegkúti Hírek főszerkesztője, művészetfilozófus vagyok. Phd-mat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, operák etikai tartalmának vizsgálatára dolgoztam ki metodikai módszert.

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings