A két ünnep között, a karácsonyi időszakban az Axióma.hu-n kiemelten olvasható, hogy a szokásostól eltérő fókuszba helyeződött magának az értelemnek a fogalma, szerepe, mibenléte a nyugati világban. Bakos Marcell Samuel Gregg morálfilozófussal készített interjúja, ,,A Nyugaton válságban van az értelem, ami a hit válságához is vezet” címmel olyan megvilágításban mutatja be az értelem valódi lényegét, amelyről napjaink médiája, bölcsésztudományos – és közfelfogása nagy mértékben hallgat, miközben az észt a technika-és a természettudományos törekvések a jólét és a haladás jegyében bálvánnyá emelik. Azzal a francia forradalomban megfogant előítélettel kellene végre leszámolnunk, ami generációkon keresztül sajnos bőrünk alá égetett; hogy a szellemtudományok adta, illetve a keresztény gondolkodás gátja a természettudományok kibontakozásának. Ezzel szemben a hit nemhogy akadályozója, hanem egyenrangú mellérendeltje, jótékony kiegészítője, őrzője, védője a természettudományos felfedezéseknek, abban az esetben, ha azokat a jó inspirálja, s azokat jóra is használjuk. Az interjúból most hadd idézzek. Samuel Gregg a korai kereszténység időszakát a következőképpen jellemzi:
A pogány istenek rendkívül idioszinkratikus [1]jelentése; olyan dolgokat vagy jelenségeket ír le, amelyekre nincs általánosan elfogadott norma vagy szabály azokra vonatkozóan, gyakran kapcsolódik az egyéni preferenciákhoz, szokásokhoz, … Bővebben és ingatag lények voltak, akiket nem érdekelt különösebben az igazság, sőt manipulálták és bántották az embereket. Azonban a keresztény Isten a Logosz, vagyis az isteni értelem megtestesüléseként vált ismertté. A keresztények azt is kijelentették, hogy Isten a bölcsességét az emberekkel is megosztja, például a természettörvényen keresztül… a keresztények kezdettől fogva foglalkoztak az értelemmel, sőt ezt olyan mértékben folytatták, hogy a pogány filozófusok az értelem papjaiként csúfolták őket.
Bár a nyugati világkép (valamint azt propagáló véleményvezérek) az elmúlt több mint 200 évben a racionális, kizárólag az egyes emberi szubjektum által belátható ész mindenhatóságát hangsúlyozza, ismeri el, az értelem, mint olyan összetett jelenség, láthatóan, a mindennapjaink tapasztalata, s már csak a józan megközelítés szerint is:
A Nyugat jelenleg az értelem válságán megy keresztül, ami a hit válságához is vezet. Amikor az értelem válságáról beszélek, akkor nem arra gondolok, hogy a Nyugat lemondana a tudományos módszerről, az empirikus kutatásról vagy arról, hogy a hipotéziseinket ellenőriznünk kell, hogy kiderüljön igazak-e. Amire gondolok az az, hogy az értelmet természetellenes módon korlátozzák és leszűkítik. A természettudományos gondolkodás rendkívül fontos, mert lehetővé teszi, hogy a fizikai világot olyan mértékben értsük meg, ahogy a múltban nem voltunk rá képesek. De a természettudományos gondolkodás az értelemnek csupán az egyik formája, ami nem adja meg nekünk az okot, ami miatt egyáltalán tudományos tevékenységet folytatunk. Azért fordulunk ugyanis a tudományhoz, mert meg szeretnénk ismerni az igazságot és hisszük, hogy az igazság minden esetben értékesebb a tévedésnél. Ez azonban nem egy empirikus vizsgálat alapján tett kijelentés, hanem egy filozófiai kijelentés.
Ez azért nagyon fontos, mert a tudomány el sem kezdődhet enélkül az előzetes filozófiai alapvetés nélkül. Azonban ennek a filozófiai alapvetésnek sok nyugati ember hátat fordított. Az értelemnek eme krízise márpedig a hitre is hatással van, mert azt tanítja az embereknek, hogy a hitnek semmi köze az értelemhez – hiszen az kizárólag a tudományé – ezért a hitet sokan érzelmekre zsugorítják, ami szerintem rendkívül elterjedt nyugaton. Ez persze fundamentalizmushoz is vezethet, melyben minden kijelentést vakon elfogadunk, anélkül, hogy meggyőződnénk róla, hogy igazak-e vagy sem.
– mondja Samuel Gregg.
Arra a kérdésre, amely közvetetten arra irányul, hogy a keresztények milyen helytelen attitűdök, sémák, nézetek, lelkiállapotok mentén gondolkodnak, hármat sorol fel Samuel Gregg. „Az első az, hogy a keresztények elveszítették az értelembe vetett bizalmukat.” Második:„sok keresztény úgy gondolja, hogy a különféle politikai és társadalmi aktivizmus az elsődleges célja a világban.” Pedig valóban az evangélium, a jó szerint kellene élnünk, cselekednünk. A harmadik, hogy nem hiszünk az evangéliumi történetek valóságosságában.
A hosszú idézetek tartalma e sorok íróját, a főszerkesztőt – mivel szintén a filozófia témaköreiből folytat tudományos tevékenységet – természetesen továbbgondolásra ösztönözte. Hiszen nap, mint nap fölteszi magának napjaink értékválságának problematikáját. Vagyis a hétköznapokban, a mindennapi gyakorlatban például foglalkoztatja az; miért tombol ennyire az öncél (hirdetések vagy selfik, magamutogatás) a közösségi médiában? Ugyanakkor a valóságban rendkívül sok a nihilista ember… Milyen technikai változások okozták a médiastruktúra átrendeződését, felhígulását? Miért van az, hogy az államok kormányai ahelyett, hogy kizárólag közmédiát működtetnének, maguk is rá vannak „szorulva” a közösségi médiában való hirdetésre? Az informatikai problémák nemhogy egyszerűsödéshez, hanem a további technikai nehézségek gomba módra történő szaporodásához vezetnek. Miért van ez? Kinek, kiknek az érdeke? Természetesen, ha valamilyenfajta magyarázatot akarunk magunknak adni, akkor Jeszenszky Zsolt cikkéhez kanyarodunk, aki a hatalmas üzleti befektetői körök vezetőihez navigál bennünket, mondván egy szűk gazdasági csoport (pár száz) ember kezében van a pénztárcánk, igényeink, gondolkodásunk. Csakhogy ez bennünket nem boldogíthat… S itt álljunk meg egy szóra. Hogy lehet ebből kiszabadulnunk?
Arisztotelész etikája jutott eszembe, aki a boldogságot az erényes, értelmes élethez, életvitelhez köti. Három embertípust különböztet meg, akik az emberi élet célját másban és másban látják; a tömegben feloldódó durva lelkületű embert, a kizárólag közügyekkel foglalkozókat és az elmélkedő életformát választókat. (Itt fontos leszögezni, hogy itt az életforma kifejezés életvitelt, gondolkodásmódot, az egész embert érintő szellemi attitűdöt, s nem effektíve modern értelemben vett munkavállalót, munkakört jelent.) Csak az elmélkedő életformát prioritásként előnyben részesítő embert tartja boldognak és jónak, hiszen a tömegben feloldódó durva lelkületű ember és a kizárólag közügyekkel foglalkozók figyelmét a mulandó dolgok foglalják le. A tömegben feloldódó durva lelkületű ember az élvhajhászás rabja, a boldogságot külső, tőle nem függő javakban keresi. A pusztán közügyekkel foglalkozó embert pedig a kitüntetés és a másiktól való elismerés érdekli, lelki értelemben szintén nem független. Hogy Arisztotelész filozófiája, „tanácsai” mennyire emberközeliek, természetesek, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy az anyagi javakat nem ítéli el, szerinte is szükségünk van jólétre. Persze mértékletességre is int. Ha, fellapozzuk a Nikomakhoszi etikáját, akkor egész erényrendszert találunk nála, amely igenis konkrét gyakorlati tanácsokra ösztönöz, s tanít minket az erények tudatosítására, megtanulására, szoktatására, begyakorlására, illetve az önismeret terén. A helyes jellem kialakítása céljából óv a szélsőségektől, s int azon közép megtartására, mely az érzelmeink feletti önuralmat, helyes magatartást jelenti.
Példa az erkölcsi erények katalógusára:
Eltúlozva | Hiányosan | Etikai erény |
---|---|---|
dühösség | halvérűség | szelídség |
vakmerőség | gyávaság | bátorság |
szemérmetlenség | szégyenlőség | szemérem |
mértéktelenség | érzéketlenség | mértékletesség |
irigység | nincs külön neve | jogos felháborodás |
nyereség | veszteség | jogszerűség |
tékozlás | fösvénység | nagyvonalúság |
fennhéjazás | gúnyos szerénység | igazság |
hízelgés | gyűlölet | szeretet |
tetszelgés | önhittség | önérzet |
elpuhultság | szenvedésben való eltompultság | állhatatosság |
felfuvalkodottság | kishitűség | nemes becsvágy |
pazarlás | szűkkeblűség | áldozatkészség |
álnokság | együgyűség | belátás |
Arisztotelész etikája – miután csaknem 10 évvel ezelőtt a Balaton parton olvastam – annyira megérintett, hogy szinte belső én-utazásként, lelki tükörnek, mondhatjuk Én-térképnek tekintettem azt a lelki diszpozíciók és az észbeli tulajdonságok terén. Az értelmes élet ideálja, hogy a világban van küldetésünk és feladatunk ezen a ponton egybe vág a XX. Század pszichológusának Viktor Frankl logóterápiájával, aki szintén magára az élet értelmére irányította rá a figyelmet, a Freud-i pszichoszexuális modellel szemben. Míg Frankl azt hangsúlyozta, hogy minden egyes embernek a világ borzalmai között is helyt kell állania, s meg kell keresnie saját életének értelmét, addig Freud a szexualitásból eredeztette a lelki történéseket. Én a magam részéről örülök, hogy az Axióma.hu-n Földi-Kovács Andrea Carpe Deum című sorozatának egy részében Viktor Frankl filozófiájára, valamint a portál Miért lett identitás a szexualitásból? címmel külön videóban Freud pszichológiai modelljének hátulütő hatásaira hívja fel a figyelmet. Mindegyik megnézését ajánlom, illetve azt is, hogy a 2024-es fogadalmainknál vegyük fel a bakancslistánkra az értelmes élet iránt való törekvésünket, Novák Katalin köztársasági elnök újévi mozgásra buzdító szavai mellé! Olvassunk, tájékozódjunk, keressünk összefüggéseket, legyünk nyitottak a világra, s ne elégedjünk meg a sokszor 1-bit-es, felszínes közösségi kommunikációval. Ne csak keressük, hanem találjuk is meg, s adjuk is át egymásnak a jót!
Egészségben gazdag Új Évet kívánok!
Erdősi – Boda Katinka
A Hidegkúti Hírek főszerkesztője, művészetfilozófus vagyok. Phd-mat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, operák etikai tartalmának vizsgálatára dolgoztam ki metodikai módszert.
Hivatkozások
↑1 | jelentése; olyan dolgokat vagy jelenségeket ír le, amelyekre nincs általánosan elfogadott norma vagy szabály azokra vonatkozóan, gyakran kapcsolódik az egyéni preferenciákhoz, szokásokhoz, avagy éppen a kinyilatkozó a szóban forgó helyzetre adott egyedi, sajátos reakciója, válasza – szerk. |
---|