Máté Zsuzsanna írása elhangozhatott volna a Klebelsberg Napok november 12-én megrendezett zenei témájú szekciójában, az összművészeti szemlélet jegyében.
Máté Zsuzsanna „A Psalmus Hungaricus a magyar képzőművészetben” c. írása a Parlando online lap 2022/6. számában igen figyelemreméltó, jól lehatárolt, s célirányos megközelítésű tanulmány. Példaértékű, és ha lehet ilyent mondani, hogy „hasznos is”, mert az ismeretterjesztés műfajában is körbejárja az „integrált” címben szereplő, összes egymáshoz kapcsolódó területet – a zenemű megszületésétől kezdve, annak inspiráló hatását a vizuális kultúra, a képzőművészet terén, a képzőművészek egy jelentős köréig. Pontosan ebben van a legfőbb értéke, hogy az olvasóhoz igen közelhozza a társművészetekben, azonos témában alkotó művészeket, azok műveit, s ezzel tágítja a mű egészének, a különböző művészeti ágakban, s műfajokban megjelenő műveknek a megérthetőségét. Például a képzőművészet iránt jobban érdeklődő, abban már egy kicsit otthonosabban mozgó ember, talán hamarabb kap esetleg kedvet, hogy a művet meg is hallgassa. A társművészetek együttes hatásának erőssége ebben rejlik, hogy az, aki a vizualitás oldaláról könnyebben befogadó (jobban érdeklődő) eljuthat a zenemű meghallgatásának az igényéig is. A képzőművész látásmódja számára érthetőbbé válik, a kép közvetítette szimbólum könnyebben ad magyarázatot a látottakra, s ez elvezeti az olvasót a nehezebb hangszimbolika élvezetéhez, az adott zenemű élvezésének lehetőségéhez. És természetesen a fordított út is bejárható a művészet közös szimbólum rendszerének a segítségével.
A tanulmány felvezetése során megismerjük a mű születési körülményeit. Kodályt a Tanácsköztársaság ideje alatt játszott aktív közszereplése miatt, annak bukása után „meghurcolták és mellőzték”. Pont száz évvel ezelőtt, 1923-ban az átéltek „keserű élménye” a Psalmus Hungaricus megkomponálását hozza. Néhány évvel később amikor mégis felkérést kap Pest, Buda és Óbuda egyesülésének, Budapest székesfővárossá egyesítésének félévszázados fordulóján, hogy komponáljon arra egy művet, ez a keserű élmény fogja kezét. A keletkezéstörténet részletes leírásával a szerző azt is bemutatja, hogy „Kodály Zoltán igen nagy jelentőséget, szinte sorsszerűséget tulajdonított a szöveg megtalálásának, Kecskeméti Vég Mihály »Könyörgés hamis atyafiak ellen. Vigasztalódás Istenben« című zsoltárának, mely az ószövetségi Dávid király 150 zsoltárából, a Zsoltárok könyvéből az 55. zsoltár szabad fordítása.” Kodály erről így ír ékes bizonyítékaként annak, hogy az irodalom mennyire termékenyítő erővel hat egy zenemű létrehozásához, létrejöttekor; „Ha nem tanulmányoztam volna a régi magyar irodalmat, sose írtam volna meg a Psalmust, mert nem találtam volna rá a szövegére.” Vég Mihály zsoltárátdolgozása, parafrázisa „alkalmazta az akkoriban elterjedt »volta-ritmust«, az 5+5, 5+6 szótagú verssorok kombinálásának (Tinódi és Balassi által is kedvelt) verselési technikáját” – állapítja meg Máté Zsuzsanna, mellyel tovább bizonyítja az irodalmi/zenei erős inspirációs hatást. A történet pedig nem másról szól, mint amit Kodály is ebben az időben érzett; „Dávid király hamis barátai miatti panaszának lírai átfogalmazása, parafrázisa. Barátai árulását, az igazságtalanságokat és a hitszegést rója fel barátból lett ellenségeinek, majd fájdalmával Istenhez fordul, tőle remélve az igazságszolgáltatást, így a vétkesek megbüntetését és az árulóktól való megszabadítását is.” Breuer János zenetörténészt is idézi; „Az anyagát formáló tudatos művészre jellemző, hogy pontosan ötször, tehát az elhagyott versszakokkal számban megegyezően, hangzik fel a kompozícióban a két rondótéma (zenekari ritornell – »Mikoron Dávid«) anyaga”, mindehhez hozzátéve „a zene és a szöveg tökéletes egybeforrasztásával” kommentjét.
Az oratórium hatásának méltatását a szerző röviden ekképpen fogalmazza meg. „…egyetemes abban az értelemben, hogy az emberi történelem bármely időszakában és bárhol megtörténhet az »álnok világ« általi szenvedés, akár az egyén, akár egy nemzet, népcsoport szenvedése, melyben »igazságot nem hagynak« szólni.”
Gondolatát bővebben is kifejti, amikor ezt írja; „Egyetemessége az egyes egyénen keresztül kapcsolódik három konkretizálható téridőhöz: az ószövetségi Dávid királyhoz, a Zsoltárok könyvének 55. darabjához; a XVI. századi Magyarországhoz Kecskeméti Vég Mihály szabad fordításán keresztül; és a zeneszerzőhöz, illetve korához, a személyét ért igazságtalanságok és a magyar nemzetet (a háború és a trianoni döntés miatt) ért szenvedések vonatkozásában.”
Tanulmányában, – a zenemű hatását érintve, – mások munkáiból is, számtalan idézetet közöl, így többek között Tóth Aladár zenekritikustól, a Nyugat folyóiratban 1923 decemberében megjelent kritikájából. „Kodály minden érzését hozza áldozatképen zsoltárában és nem rituálisan szelektált »szent és magasztos« érzelmeket, nem áll a nemesség és választékos emelkedettség megközelíthetetlen piedesztáljára, szavai nem kenetteljes igék, hanem könyörgés, sírás, vádolás, átkozódás, alázatos bizalom és végül győzelmes meggyőződés. Ezért ragad meg olyan közvetlenül, bármilyen gyarló emberek vagyunk, felemelő varázsának részesei lehetünk.”
1944-ben pedig így írt Prahács Margit: „Valóban ez a mű sohasem születhetett volna meg az előző korszak békés, nyárspolgári, önző légköréből. Ez csak a háborús szenvedéseiből, trianoni porba sújtottságából felemelkedő magyar lélek legmélyéről szakadhatott ki, ahol minden egyéni eltűnik egy nagy közösség sorsának egységében. A Psalmus Hungaricus nemcsak örök művészi érték, hanem a magyar nemzet egyik legnagyobb szellemi kincse is. Mert ez rázta fel a magyar lelket aléltságából, ez tanította meg újra hinni egy jobb jövőben.”
Ez a hatás ihlette meg, – s maga a zsoltárszöveg meghatározottsága is, – a tanulmány további részében szereplő három képzőművészről szólottakat is. Kass és Szemők kihangsúlyozta, hogy az alkotásaikban, a zsoltár szöveget valamilyen képi megjelenésben tették meg, vagy mint, ahogy Ágotha Margit tette, annak hordozóját alkalmazta műve kereteként. Az egyetemes jelleget szintén mindhárom művész műalkotásaiban kihangsúlyozza.
(folytatás a 2. részben)
A Hidegkúti Hírek főszerkesztője, művészetfilozófus vagyok. Phd-mat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, operák etikai tartalmának vizsgálatára dolgoztam ki metodikai módszert.