A 90 éves Kossuth-díjas alkotóművész élete példa lehet mindannyiunk számára, hogy erőt merítsünk a küzdelmekkel teli hétköznapjainkban. Így rendhagyó módon, a tegnapelőtti első rész után most a második részben folytatjuk, miről is mesélt nekünk, a következő nemzedékeknek.
5. Fergeteges sikerek a színpadon
E. T. : Visegrádon látott engem Aszalós Károly, s elhívott az MTH központi együttesébe. Utána pedig a következő évben, 1951-ben már a berlini VIT-re (Világ Ifjúsági Találkozó – szerk.) kiutaztunk, ahol az Állami Népi Együttes is szerepelt. Rábai Miklós rögtön megüzente, hogy milyen jól mutatnék a csapatában. Föl is vettek az Állami Népi Együttesbe.
6. Iskolák és tanulmányok
E. T. : Két főiskolát is végeztem, egyik se ér semmit. A marxista egyetemre azért mentem, mert nagyon erősen azt akarták, hogy munkásőr legyek, már az Állami Népi Együttes magántáncosaként voltam akkor. Mivel mondtam, hogy „munkásőr biztos nem leszek”, ezek után „a marxista egyetemre” irányítottak. Ott az esztétikát is elvégeztem, és a dramaturgiát Almási Miklóstól tanultam. Vitányi Iván is ott tanított. Végül is öt évet jártam oda.
7. A zenét kottázzák. Hogyan néz ki a táncírás?
E. T. : Nagyon komplikált, Lábán-féle táncírásból tanultunk. Van középen egy vonal, és a két oldalt, ami különböző távolságú, beosztású, az a zene ritmusát adja. Két oldalt a láb mozgását, különböző jelekkel jelzik. A táncjelírás meghalt akkor, amikor a videó megjelent.
8. A japánok jobban értékelik a Kodály-módszert, mint mi, magyarok.
E. T. : Feleségemmel együtt, aki szintén táncos körülbelül 34 éven át tanítottunk Japánban, egy-egy évben több-kevesebb ideig. Mi vagyunk az egyetlen pár, akik Szapporótól Okinawáig minden egyetemi városban néptáncot tanítottunk. Ugyanakkor tanítványainkat gyakran sikerült elcsábítanunk ide, hazánkba. Sokszor felléptek itt. Sosem fogom elfelejteni, amikor egyszer zsűriztünk egy fesztivált Magyarországon, a szünetben az egyik japán tanítványunkkal táncoltam egy mezőségi táncot. Körbeállva kérdezgették, hogy „Ez a vágott szemű honnan tudja ezt?”Akkor bevallottam, hogy; „Tőlünk tanulta.”
Fantasztikus volt a Papp László Sportarénában látni több ezer embert egyszerre táncolni. Japán tanítványom – anyja és fia – ugyanott ropta a kalotaszegit velük. Felállva tapsoltak mind, akik ott voltak. Minket rokonnépnek tartanak. Azt mondják, hogy a Kaukázustól ők mentek keletre, mi meg jöttünk nyugatra. Mindenesetre a pentaton dallamvilág és a Kodály-módszer bennünket biztosan összekapcsol. És Kodállyal is. Egy időben nagyon felnéztek ránk, most már sajnos nem, mert Amerika „rendbe tette őket is…”
9. Néptánc és koreográfia
E. T. : 1955-ben az Állami Népi Együttessel mentünk a varsói Világifjúsági Találkozóra is, ahol viszont lehetett koreográfiával is indulni. Életem első koreográfiájával harmadik díjat nyertem. Aztán megkeresett Falvai Károly, hogy tanítsak nekik cigánytáncot. Megtanítottam, és Agrigentoban egyből első díjat is nyertek vele. Innentől kezdve folyamatosan találtak meg a feladatok és együttesek. (Vadrózsák, Duna, Tisza stb.)
10. Időskor, és a Cavinton Együttes vezetése
E. T. : 85 éves korom felé hagytam abba a koreografálást, a „Cavinton Együttes” vezetését, de táncaim még mindig „műsoron vannak”. A vége felé készítettem egy érdekes koreográfiát „Cavinton pár” címmel, amely a férfi leépüléséről szól. Értették. Nagyon nagy sikere volt. Sajnos ma már nem tudom megmutatni azt, amit szeretnék a táncban, de faragni még faragok.
Feleségemmel 1957 óta vagyunk házasok, 1952 óta ismerjük egymást. Nemcsak idehaza éltünk együtt, hanem jártuk közösen a világot az Állami Népi Együttessel, 55 országban voltunk. A legjobban a sok élménnyel gazdagodtunk, merthogy pénzt nem igen kerestünk. Fizetésünk alig volt, arra való hivatkozással, hogy aki külföldre jár az úgy is meggazdagszik. Hát Peruban, az állam fizette, elegáns körülmények között hotelban laktunk, de fel akartam adni egy levelet, és az a napi díjamból nem jött ki, na ennyire voltunk gazdagok…
Erdélyi Tibornak és feleségének, illetve két fiának köszönjük szerkesztőségünk nevében is, hogy ott lehettünk, s a beszélgetés után bepillanthattunk fafaragó műhelyébe, műtermébe. Megcsodálhattuk táncoló szobrait. Merthogy a koreográfus egy-egy tánc megálmodása, eltáncolása után sokszor kifaragta azt a táncot fából is. Így férhetett meg évtizedek alatt egymás mellett, egymást segítve a fa és a tánc-zene, megszólítva minden befogadóját, a lélek húrjain.
Erdélyi Tibor Népművészet másként című kiállítása november 13-án, vasárnap 15 órakor lesz a Klebelsberg Kultúrkúriában, melyre mindenkit szeretettel várunk!
