Tallózás a Kultúrkúria ajánlataiból

Idén is megrendezésre került a Klebelsberg Hét, illetve a pandémia miatt a tavaly elmaradt programot most ismét műsorra tűzte a Klebelsberg Kultúrkúria szervezése.

Örömteli, hogy a Klebelsberg Emléktársaság által kezdeményezett és anyagilag támogatni kívánt Istengyermekség – Jókai Anna emlékezete című zenés előadó est alapító elnökünk, Jókai Anna emlékére idén mégis csak színre került. Tavaly a „Hit, remény, szeretet” jegyében, illetve „Életszemlélet, életképek és moralizálás” cím alatt kívántunk eseménysorozat szervezni a Klebelsberg Kuno Emléktársaság alapításának 20. évében.

Jókai Anna emlékezete – zenés előadó est

Tavaly a zenés, felolvasó színházi előadást – már a pandémia árnyékában a Barbakánban az engedélyezett maximum 20 fő részvételével terveztük, és videó felvételt is készítettünk volna, de váratlanul közbeszólt az önkormányzat bezárási rendelete. Egy évvel ezelőtt, Jókai Anna munkásságának, szellemiségének megidézésére az „Istengyermekség – Jókai Anna emlékezete” című előadást ekképpen ajánlottuk;

a 80 perces est folyamán az előadók párbeszédes formában idézik meg a Nemzet Művésze-díjjal kitüntetett, Kossuth-nagydíjas író, Jókai Anna életművét, a világról, életről, művészetről alkotott gondolatait. A láncszerűen összekapcsolódó részletek alapját az Átvilágítás című önéletrajzi regény adja. A rövid, sokszor humoros szemelvényeken keresztül, elsősorban a szerző életrajzát helyezzük középpontba. Kidomborodik az alkotó ember vívódása a hétköznapokban, illetve a magánélet megjelenése az írói munkafolyamatban. Az életút felidézése során kirajzolódik egy meggyötört lélek és test spirituális fejlődéstörténete, az Istenben való szilárd hit állandósága, valamint Magyarország viszontagságos története a második világháború végétől napjainkig. Az összeállítás bemutatja Jókai Anna sajátos megközelítését, lehetséges válaszait a boldogságról és lelki megtisztulásról a Virágvasárnap alkonyán, a Ne féljetek, a Godot megjött, a Breviárium és a Hit kapuja című könyvei alapján, az életrajzi szemelvényeket összekapcsoló versek, prózarészletek, regény részletek, summázatok segítségével.

Szerkesztette Tallián Mariann, előadják: Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek, zongorán közreműködik: Antal Gábor zongoraművész

Itt szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Tallián Mariann és Lázár Balázs külön a számunkra összeállított ünnepi irodalmi „Adventi estje” az online orgánumunk Ajánló című rovatában meghallgatható, megnézhető. A művészházaspárral készült interjú pedig a Művészet rovatban lesz olvasható.

Jókai Anna Pesthidegkúton

Jókai Anna utoljára 2016-ban tisztelt meg bennünket itt Pesthidegkúton, amikor az akkori Klebelsberg Napok gálaestjén átvette az önkormányzat alapította Klebelsberg-díjat. Ezen alkalomkor mindenkit emlékeztetett, hogy először Erdősi Katalin hívására járt Pesthidegkúton, a Pesthidegkút Alapítvány Magyar Kultúra Napján tartott ünnepi vacsora estjén. Hasonló módon megidézte az az elmúlt 20 év számára kedves emlékeit, ahogyan utolsó könyvében, az „Átvilágítás” c. visszaemlékezésében is tette;

A társasági életem is élénk maradt. Beszélgetések, vacsorák, előadások. A pesthidegkúti Bödeyék, Erdősiék, Láng Zsolt, Jablonkay-család, Zukál Baba, Császár Angéla, Szokolay Sándorék, valamint Bánffy Gyuri és Tildája,……Kondor Kati, Hörcher Nóra, Pitti Katalin….Scharlot Anna elkészítette a Szegény Sudár Anna monodráma-változatát, Bálint Márta, Erdélyből áttelepült, kitűnő színésznő évekig játszotta országszerte.

 (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a Pesthidegkút Alapítvány ösztönzésére és támogatásával indult el ez a darab a siker útján, elsőként a Kultúrkúria nagy színpadáról.)

Hálával emlékezzünk Jókai Annára, sokat köszönhetünk neki. (A személyes emlékezésről írott sorokat részletesebben lásd. majd a Hidegkúti Hírek online orgánumban.)

A Hidegkúti Hírek és a Klebelsberg Emléktársaság

Az idei év Klebelsberg Hetének számos eseménye is azt bizonyítja, hogy mélyen beágyazódott Pesthidegkút kulturális életébe a korabeli Pesthidegkút Alapítvány – Hidegkúti Hírek és a Klebelsberg Emléktársaság több évtizedes tevékenysége. Az online, megújult Hidegkúti Hírek jövő munkatársai között találjuk majd várhatóan az idei Klebelsberg Hét kiemelkedő eseményeinek közreműködőit is, így többek között Dr. Czaga Viktória helytörténészt, akinek előadása november 10-én volt „Pesthidegkút a régi térképeken” címmel. Emellett kiemelendő, hogy november 18-án Czaga Viktória Legeza Lászlóval közösen készített német nyelvű fotóalbuma is bemutatásra került „Varázslatos Pesthidegkút” címmel. Kondor Katalin beszélgetését pedig Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával november 21-én hallgathattuk meg.

Természetesen idén is megkoszorúztuk Klebelsberg szobrát a Kultúrkúria kertjében.

+ bejegyzések

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings