Mi az, amit Tordai Bence tudatosan elhallgat a Kásler-interjúból?

Az első részben arra reflektáltunk, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós interjúja kapcsán Tordai Bencében az a gondolatsor indult el, hogy vajon „orvos látta már Kásler minisztert?” Most azzal foglalkozunk, hogy melyek azok a kiemelkedő eredményei a magyar egészségügynek, amit szándékosan elhallgatott az ellenzéki képviselő-jelölt, mert savanyú a szőlő.

Interjú Dr. Kásler Miklóssal

A miniszter röviden áttekinti azt, hogy mit is hozott a magyar emberek számára Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon regnálásának 8 éve az egészségügyben. Kórházbezárásokat, a megmaradó kórházak ágyszámainak radikális csökkentését, 6000 fő elbocsátását az egészségügyből, vizitdíjat stb.

Ezt követően ezzel szembe állítja az Orbán-kormányok tevékenységét. Elsődleges az új egészségkultúra megteremtése, melynek zászlaján a prevenció, a megelőzés van.

Prevenció

Ennek érdekében a betegségekhez vezető tényezők, szokások, kiiktatását tekinti elsődlegesnek. Ebbe a körbe tartozik bele például a tömegközlekedés megállóiban, és a zárt terekben, munkahelyeken a dohányzás tiltása. És ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy mivel a kerékpározó személy oxigénfogyasztása a 25-szöröse a gyalogosénak, vajon ki viseli a politikai felelősséget azért, amiért a biciklisávokban kerekező emberek emiatt, valamint az állandósult dugók miatt fokozott egészségkárosodásnak, COPD-nek vannak kitéve. Házi feladat kizárólag Tordai Bencének, hogy mi is az a COPD, ha már ennyire az egészségügy „szakértője”.

Kórház fejlesztések

A kormány vidéken 500 milliárd Ft-nyi, a központi régióban és Budapesten 700 milliárd Ft-nyi kórház fejlesztést hajtott végre. A legkorszerűbb, világszínvonalú diagnosztikai és terápiás eszközök kerültek használatba. A magyar egészségügy fejlettségét bizonyítja például az is, hogy kidolgoztuk a szennyvízből történő koronavírus örökítő anyagának diagnosztikai módszerét, amivel hetekre előre prognosztizálható a járványgörbe alakulása, és amelyre Európában a magyaron kívül kizárólag 5 másik laboratórium képes.

Rendkívül fontos volt az alapellátás megerősítése, mind a diagnosztika, mind a terápia területén. Ezt a célt szolgálta többek között az az informatikai fejlesztés, amely lehetővé tette az elektronikus e-recept írását.

Egy példa a kórház fejlesztésekre: a 4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően kétszeresére nőtt a Szent Ferenc kórház kapacitása

Az orvosok és az egészségügyi dolgozók helyzete

Megtörtént a hálapénz kivezetése az egészségügyből. Létrejöttek a praxisközösségek, melyek a megelőzés letéteményesei. Országos szűrőprogramok (emlő, vastag-, és végbél, méhnyakrák stb.) mind a prevenciót szolgálják. Az egészségügyben a béremelés folyamatos, vonatkozik ez mind az orvosokra, mind a többi egészségügyi dolgozóra is. (Ez utóbbiak vonatkozásában ez az elmúlt 10 év során 2.5-szeres.)

Védőoltás beadása – a kép illusztráció

Kötelező védőoltások

Magyarország élen jár a kötelező védőoltások vonatkozásában is. Az eddigi 12-tőt 13-ra emelték a varicella, azaz a bárányhimlő elleni védőoltás bevezetésével.

A meningococcus-C elleni nem kötelező védőoltás árát az állam átvállalta, és csupán a dobozdíjat (300 Ft-ot) kell téríteni.

A 7. osztályos tanulók vonatkozásában ingyenesen választhatóvá tették a lányok számára 2014-től, a fiúknak pedig 2019-től a HPV (Human papilloma vírus) elleni védőoltást. Ebből egyet ősszel, egyet pedig tavasszal kapnak a gyerekek. Ezen két oltóanyag együttes ára 66.000 Ft-ot tesz ki. A méhnyakrák kórokozója elleni védőoltás azért kiemelkedő jelentőségű, mert ebben a betegségben hazánkban évente mintegy 4.000 nő betegszik meg, és közülük a fele sajnos nem menthető meg. Ennyi édesanya hagy maga után félárvát miden évben.

Természetesen tovább folyik a 6. osztályosok kötelező Di-Te és MMR, valamint a 7.-esek Engerix B védőoltása is. És persze folyamatos a megfelelő korú lakosság Covid-19 elleni védőoltása is.

A magyar kormány egyedülálló családtámogatási rendszerének egyik egészségügyi vetülete az, hogy az 5 évnél fiatalabb gyerekeknek – ha betegségük gyógyítása miatt szükséges antibiotikumot rendelni, akkor azt – a mindenkori hivatalos térítési díj feléért lehet megtenni. A díj másik felét az állam magára vállalta, ezzel is csökkentve a szülők anyagi terheit.

No kérem Tordai Bence, ennyire hever romokban a magyar egészségügy!

Mátyás király csontjai

Végezetül megjegyzem, hogy tenyérbe mászó a Mátyás király csontjaira vonatkozó mondata az országgyűlési képviselőnek. Tudom, hogy Magyarországon nem minden magyarul beszélő embernek fontos a magyarságtudat. De ezen személyeknek is tudomásul kell venni a „tolerancia” jegyében (melyre nem csak hivatkozni kellene, hanem mindenkivel szemben gyakorolni is), hogy vannak az övékétől eltérő, és azokénál semmivel sem alább-valóbb nézetek is.

Az archeogenetika egy vadonatúj tudományág, melynek fontos szerep jut nemzetünk gyökereinek tisztázásában. Ez nem Prof. Dr. Kásler Miklós hóbortja, hanem a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karához tartozó Genetikai és Embertani Tanszékén folyó tudományos munka. Ha Tordai Bence nem kizárólag a balodali túlsúlyú média bértollnokainak irományaiból „tájékozódna”, akkor nem égetné le magát ahhoz hasonló módon, mint ahogyan tette ezt az amerikai demokrata párti sztár TV-s Szijjártó Péterrel folytatott interjújában, ahol kijelentette, hogy a magyar Országgyűlés nem ülésezik, mire a külügyminiszter az aznapi ülés témaköreinek ismertetésével cáfolta ezt a valótlanságot.

Epilógus: „miért beszél arabusul, aki nem tud arabusul?”

+ bejegyzések

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings