Tordai Bencének a húsvétról is csak a Holokauszt jut az eszébe

Megdöbbentő, de Tordai Bence idén teljesen elfelejtette azt, hogy a Nagypéntektől Húsvét Hétfőig tartó négy napos „hosszú hétvége” oka a kereszténység legfontosabb ünnepe, a húsvét. Egész egyszerűen eszébe sem jutott, hogy kellemes húsvéti ünnepeket kívánjon a II. és III. kerületben élőknek.

Továbbá, mivel országos politikusnak tartja magát, ezért illett volna az ellenzéki szivárványkoalícióra szavazó BAZ megyei honpolgárokra is gondolnia. Mindez a rá szavazó keresztények szembe köpése!

Tordai Bence jelmondata lehetne: mondj nemet a húsvétra!

Nagypéntek: fegyverszállítás

Azt gondolhatnánk, hogy bizonyára elutazott valahová kikapcsolódni és eszébe sem jutott a Facebookon posztolgatni. Sajnos azonban nem ez a magyarázat, ugyanis Nagypénteken például az ukrajnai háborúban való részvételért, konkrétan a közvetlen fegyverszállításért kampányolt! Igen, jól olvasták kedves olvasóink, nem április tréfa, amit írunk!

Nekünk, békepárti európaiaknak, magyaroknak pedig támogatnunk kell Ukrajnai népeinek, közte a kárpátaljai magyaroknak a hős honvédő háborúját. Ezért fontos, hogy az európai országok szinte kivétel nélkül fegyvert szállítanak Ukrajnának, ráadásul a közös uniós fegyverszállításnak részese Magyarország már ma is, a politikai döntésen és a finanszírozáson keresztül.

Gyűlölöm, ahogy az Orbán-kormány még mindig mentegeti, mosdatja és kiszolgálja Putyint, de örülök annak, hogy végső soron támogatják a fegyverszállításokat. Sőt, a fideszes EP-képviselők a Putyinék elleni szankciók szigorítását is megszavazták.

A béke, a biztonság és az igazság érdekében itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország is megkezdje a direkt fegyverszállításokat.

Tordai Bence / Facebook

Csak egy kérdésünk van: hogyan lehet valaki úgy békepárti, hogy az orosz-ukrán háborúban az egyik felet nyíltan, közvetlenül kívánja fegyverekkel ellátni?

Nagyszombat: Holokauszt

Nagyszombaton szintén nem volt egy árva szava sem hozzánk, keresztényekhez. Helyette arról posztolt a Facebookon, hogy

1944-ben ezen a napon kezdte meg a magyar csendőrség a magyar zsidók gettókba gyűjtését. A jól szervezett, vakfegyelemre szoktatott és a parancsokat gondolkodás nélkül végrehajtó csendőrök “nem okoztak csalódást”. Általában indokolatlan brutalitással léptek fel, és alig három hónap leforgása alatt mintegy 440 000 zsidót gyűjtöttek össze Magyarországon. Közülük majdnem mindenkit Auschwitzba deportálták, ahol többségüket azonnal meggyilkolták.

Tordai Bence

Valóban április 16.-a a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, mert még a legelső Orbán-kormány 2000-ben emléknappá nyilvánította, ugyanis 1944-ben ezen a napon kezdődött a magyar zsidók deportálása. Mindenkinek javasoljuk, hogy olvassa el a szemtanú Kertész Imre Nobel-díjas magyar író Sorstalanság című könyvét. Mivel ő elszenvedője volt az elhurcoltatásnak, ezért hiteles információkat kaphatunk művéből. 2001 óta április 16-án minden magyar középiskolában megemlékeznek a holokausztról, de mivel idén ez a nap péntekre esik, a zsidó vallás iránti tiszteletből az állami megemlékezéseket csütörtökön tartották. Érdekes dolog, hogy a baloldal által rendre fasisztázott Orbánéknak jutott eszükbe az emléknap létrehozása és nem mondjuk Horn Gyuláéknak.

Másrészt, ha már idén a húsvét és az emléknap ilyen közel kerültek egymáshoz, akkor Tordai Bencének eszébe juthatott volna például megemlékezni a Holokauszt nem-zsidó áldozatairól is. Gondolunk itt Raoul Wallenbergre, vagy mondjuk Szent Maximilián Kolbe atyára vagy más katolikus vértanúkra, akik kiálltak a zsidóságért. Esetleg megemlíthette volna azt is, hogy XII. Piusz pápa vezetésével a katolikus egyház egymillió zsidót mentett meg, többet, mint amennyit más nemzetközi szervezeteknek együtt sikerült. Szót ejthetett volna a Holokauszt nem zsidó-áldozatai közül a cigányokról is, akikkel a választási időszakban annyit foglalkozott.

Szent Maximilián Kolbe atya élete

Húsvét vasárnap: biciklizés és toborzás

Csendben figyeltünk, türelmesen vártunk és reméltük, hogy hátha legalább Húsvét vasárnap leesik neki valami, hiszen a harangok Nagycsütörtökön Rómába mennek (azaz elnémulnak). Jobb híján arra gondoltunk, hogy biztos ezért nem tűnt fel neki az, hogy keresztények is élnek az általa képviselt területen. Azonban hiába a körmenet, hiába harangoztak a misére tóduló híveknek, Tordai Bencének még sajnos mindig nem esett le semmi, ő csak a biciklizéssel és a Párbeszéd híveinek a toborzásával volt elfoglalva.

Javasoljuk neki, hogy legközelebb kérjen segítséget közeli, jó barátjától, Őrsi Gergelytől, a II. kerületi polgármestertől. Ő biztos el tudná magyarázni neki, hogy mik is azok a tornyos épületek, a tetejükön kereszttel, kakassal, vagy csillaggal (buzogánnyal).

Tordai Bence annak is utánanézhetne, hogy vajon mi volna Húsvét üzenete, mire tanít minket 2000 éve Jézus Krisztus, és hogy a keresztényi szeretet nem fér össze a háborús uszítással. Azzal az uszítással, amit a választás után éppen letagadott, de most megint nyíltan hirdetett. Ezek szerint még az ószövetségi VIII. parancsolatot sem olvasta (ne hazudj)…

+ bejegyzések

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings