Fújj! Fújj! Fújj! Szemüveget a bírónak! – 2. rész

Tordai Bence állításai 2022. 02. 25-én 12:02

Orbán gazdája, Putyin most megtámadta szomszédunkat, Ukrajnát és benne a kárpátaljai magyarokat és felrúgta az európai békét.

Tordai Bence

Putyin soha sem volt Orbán gazdája. Magyarország mindig is maradéktalanul tartotta magát a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeihez. Tette ezt akkor is, amikor a schengeni határok védelmét kizárólag egyedül ő valósította meg, és ezért nyugatról (a demokrácia hazáiból, a jogállamiság fellegváraiból) csak elítélésben volt része.

A magyar kerítés betonbiztos

Hazánk támogatta az EU Oroszországot büntető szankcióit (annak ellenére, hogy ebből nekünk komoly gazdasági kárunk származott). Sohasem bontotta meg vétójával (bár erre lett volna jogi lehetősége) az EU egységét annak kedvéért, hogy a kizárólag Tordai Bence „víziójában” létező „gazdájának” kedvezzen. Ugyanakkor Orbán Viktor képes volt a politikai és gazdasági kérdéseket pragmatikusan szétválasztva Oroszországgal olyan jó gazdasági kapcsolatokat kialakítani, hogy az idén megkötött 15 évre szóló földgázszállítási szerződésünkben az orosz fél a világpiaci ár töredékéért tesz eleget szerződéses kötelezettségeinek.

A kárpátaljai magyarokat Oroszország nem támadja. Rájuk nézve a veszélyt az általános mozgósítás jelenti. Mehetnek meghalni azért az ukrán vezetésért, amelyik semmibe veszi a kisebbségi jogaikat. Ha Magyarország eleget tenne a magukat bal-liberálisnak mondó vezetők ötletének, hogy fegyveresen csatlakozzunk be az ukrán oldalon a háborúba, akkor még több vér folyna idegen érdekekért. Mert azt a kérdést ez az oldal nem veti fel, hogy miért is nem kaphatott az a két szakadár (oroszok lakta) megye autonómiát? Mert kezdetben csak ennyit, kizárólag ennyit kértek, de az ukrán vezetés ezt nem volt hajlandó megadni nekik. Ez ennek a háborúnak a valódi oka. Meg kéne egyeseknek tanulni végre, hogy „aki szelet vet, vihart arat!”

Irina Farion doktori címmel rendelkező pedagógus, nyelvész, politikus magyarellenes kirohanása

Borítékolható, hogy lesznek olyan kárpátaljai magyarok, akik nem kívánnak bevonulni, vagy ha erre még is sor kerül, akkor megpróbálnak dezertálni az ukrán hadseregből. Ezeket az embereket az ukrán haderő nyilván megkísérli összefogdosni. Ha az ukrán hadseregben magyarországi magyarok is teljesítenének szolgálatot, akkor adódhatna olyan szituáció, amikor magyar kényszerül magyarra fegyvert fogni. Ki is szeretné ezt? Ami pedig az európai béke felrúgásának nevezni a jelenlegi háborút, az nem más mint történelmi tévedés! Azt már a NATO korábban megtette, amikor Szerbiát bombázta, térdre kényszerítve a szerbeket. És apropó: ha Koszovó kaphatott nemzetközileg elismert függetlenséget, akkor ez másoknak miért is nem lehet osztályrésze?

04.03-án arról is döntünk, hogy Márky-Zay Péter vagy Orbán & Putyin, európai demokraták vagy keleti diktátorok, az európai béke vagy az esztelen putyini vérontás határozza meg Magyarország jövőjét

Tordai Bence

Az, hogy ki a demokrata és ki a diktátor az nézőpont kérdése. Magyarországon rend van. Mindenki békében élhet, szabadon kifejtheti a véleményét – még Tordai Bence is a nemzetet megosztani kívánó uszításaival – senkit sem üldöznek. (Kivéve a bűnözőket. Ilyen pl Latorcai Csaba, akit a DK trükközése ment meg most is a börtöntől a képviselőjelölti politikai mentesség jogán, bár ő köztörvényesként jogerősen elítélt bűnelkövető).

„A rend csak a káosz, csak az anarchia felől látszik diktatúrának” (Takaró Mihály). Van-e a népszavazásnál demokratikusabb dolog? Az egyesek által (hamisan!) diktátornak beállított Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultációkon és népszavazásokon rendszeresen kikéri az emberek véleményét, és mindig a többségét veszi fegyelembe. Vajon Néró, Hitler, vagy Sztálin hány népszavazást tartatott? Vagy a magát demokratikusnak feltüntető nyugaton hány népszavazás volt az elmúlt 12 évben? Egy sem!! Persze erre lehet érvelni azzal, hogy ott is vannak választások, ott is kifejeződik a népakarat. (Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy Hitler teljesen szabályos, törvényes választások útján került hatalomra, mégis diktátor lett). A választási rendszerek nem mindig tükrözik a népakaratot. (Ld ezzel kapcsolatos írásunkat). És ez a népakarat csak kizárólag a többség akarata, a leszavazottaké nem.

Még 37 nap és kormányváltás!

Tordai Bence

Ehhez a ponthoz csak egy apró kiigazítás és egy megjegyzés kell. Íme a pontosítás: 04.03-át követően nem kormányváltás, hanem kormányváltoztatás lesz. És íme az észrevétel: „miről álmodik a lány?” (mondja a régi magyar sláger).

Utóirat:

A hazugság fegyvere az erőszak. Jaj annak a hazugságnak, ha kétségbeesett helyzetében az igazság fegyverét kéri kölcsön – az ő kezében hátrafelé sül el ez a fegyver, amelynek a neve: Megismerés.

Karinthy Frigyes

Epilógus:

Hazudni csak a gyöngének lehet joga, annak akit levertek, hogy a bőrét mentse, ha lehet. De az erősnek, a győztesnek nincs joga a hazugsághoz. Aljas gazember, aki ezt teszi.

Wass Albert
+ bejegyzések

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings