RUBICON, Történelmi Magazin – „KLEBELSBERG az építőmester” c. számának ajánlója

A magazin e száma a napokban található meg korlátozott példányban az élelmiszerboltok újságos polcain, gyönyörű kiállításban, gazdag tartalommal. A címlapján Klebelsberg portréjával, az életmű „cölöpök” is olvashatók; oktatás, kultúra, művészetek. A 100 oldalas kiadványban közel 16 oldalon Molnár C. Pál képei mellett néhány más Klebelsberghez kötődő kortárs művész alkotásainak színes fotói is szerepelnek, mint egy […]

Az ÖN lokálpatrióta képviselőjelöltje, nem csak lokálpatriótáknak

Amikor most a kampány kezdetén Binder Csaba, a Mi Hazánk színeiben, választókerületünkben induló képviselőjelöltje először megkeresett, majd amikor személyesen is találkoztunk, már túl volt pártjának elnöke, kormányfőjelöltje, az eddigi legutolsó országjáró, Győrben megtartott választási beszédén is, amelyről még a baloldali médiumokban is el – elszólták magukat az ott szereplők, hogy milyen hatalmas érdeklődő tömeg volt […]

A Hidegkúti Hírek szerkesztőségének közleménye

Kedves Olvasóink! A főszerkesztő asszony, – a kormányunk biztosította 168 napig, a szülési szabadság idejére járó, – családtámogatásban, (CSED) csecsemőgondozási díjban kíván részesülni. A Tbj. 6.§-ában meghatározott, – s e jogszabály értelmében, – ez nem más, mint a „biztosítási jogviszonyban, valamint egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett személyes tevékenység.” Ennek figyelembe vételével, s erre való tekintettel a […]

Az új évi fogadalmaink margójára – a tudatmódosítás mechanizmusa

Amit gondolunk” az egy pillanat, „ahogyan gondolkodunk” pedig egy folyamat.  Azt irányítani is lehet. Gondolkodni pedig nehéz, azt mindenkinek meg kell(ene) tanulnia. Kabaré tréfák sokaságának születése, és a komoly év kezdeti (elejí) fogadkozások hosszú sora sokaknál az idén sem lesz másképpen. Pedig ebben az utóbbi esetben nem a be nem tartott, tarthatott tettek miatt kell […]

Átlényegülés – BUKET kiállítás (meghívó)

A Budai Képzőművészeti Egyesület / BUKET alkotói szeretettel meghívják Önt és Kedves családját az  ÁTLÉNYEGÜLÉS című kiállítására. Megnyitó: 2025. szeptember  08. hétfő 18:00 óra. Köszöntőt mond: Tarcsányi Ottilia, a BUKET elnöke. A kiállítást megnyitja: Buzás Kálmán történész, galéria tulajdonos. Közreműködnek: Nagy Katalin – hegedű Balogh Istvánné Kati – versmondó Östör Petra   –   ének Helyszín: Klebelsberg Kultúrkúria […]

Tönkre tett Európai Unió?

„Vádolom az Európai Uniót!”  – ez a hangzatos és rövid felkiáltás szakadt ki Fricz Tamásból, az a múlt heti hétfői Magyar Nemzet „Vélemény” rovatában. Nincs olyan írása, amelyet ne olvasnék el tüzetesen, a legapróbb részletekig odafigyelve, ebben az évben már közel 10 publicisztikája is megjelent. 80 % – ban az EU hatalmi arroganciájáról szólnak ezek […]

Húsvét előtt, Húsvét után

A Francia Püspöki Konferencia tájékoztatója alapján olvashatunk arról, hogy „10384 felnőtt keresztelkedővel gazdagodik idén húsvétkor a francia katolikus egyház, ami 45 százalékos növekedést jelent a 2024-es adatokhoz képest”- a Magyar Nemzet április 19-i számának 8. oldalán, Juhász Kristóf István tudósítása nyomán. Önmagában a növekedés, és az hogy ez a felnőttek körében történik, több mint elgondolkodtató, […]

88 éve hunyt el Tormay Cécile – meghívó

Az írónő 150 évvel ezelőtt született, miként harcostársa Klebelsberg Kunó. Szeretettel hívja Önt és Családját a Tormay-Klebelsberg-év alkalmából hagyományos irodalmi megemlékezésére a Tormay Cécile Kör 2025. április 12-én, szombaton 11 órától. Tormay Cécile – akit ezt megelőzően kétszer is irodalmi Nobel-díjra jelöltek –, 1937. április 2-án adta vissza lelkét Teremtőjének. Ennek emlékére most is találkozzunk […]

Meghívó – Élő Betlehem Gercsén élő állatokkal

Kedves Mindannyian! Mindenkit szeretettel várunk 2024. december 27-én (pénteken) 15:00 órára a pesthidegkúti Gercse templomhoz. 15 órakor Betlehemes játék (Nagykovácsi Nagyboldogasszony-templom közössége előadásában), utána Ünnepi Szentmise és agapé (tea, forraltbor, zsíroskenyér) Üdvözlettel, a szervező Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány nevében: Berger Antal elnök, Czemmel László kuratóriumi tag és Murvai László titkár Bp. Főv. II. Kerületi Önkormányzat […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings