Donald Trump akciótervet jelentett be

Donald Trump akciótervet jelentett be

Trump elnök nyilvánosságra hozta egyik tervét.

Íme, a tervem a Mély Állam lebontására és demokráciánk visszaszerzésére a washingtoni korrupciótól egyszer és mindenkorra:

1., Először is, azonnal újra kiadom a 2020-as rendeletemet, amely helyreállítja az elnök jogát a gazember bürokraták eltávolítására és ezt a hatalmat nagyon agresszívan fogom gyakorolni.

2., Másodszor, eltakarítjuk az összes korrupt szereplőt a nemzetbiztonságunkból és hírszerzési apparátusunkból, és sajnos rengeteg van belőlük.

A fegyverré tett részlegeket és ügynökségeket teljesen kiiktatjuk, hogy az arctalan bürokraták soha többé ne legyenek képesek célba venni és a konzervatívokat üldözni, vagy a keresztényeket, vagy a baloldal politikai ellenségeit, amit most olyan szinten tesznek, amit senki sem tartott korábban lehetségesnek.

3., Harmadszor, teljesen megreformáljuk a FISA bíróságokat, amelyek annyira korruptak, hogy a bírákat látszólag nem érdekli, ha hazudnak nekik a végzéskérelmekben.

Nagyon sok bíró nagyon sok olyan kérelmet látott, amelyekről tudták, hogy tévesek, vagy legalábbis tudniuk kellett. De semmit sem tesznek ellene. Hogy hazudnak nekik.

4., Negyedszer, leleplezzük a hazugságokat és a hatalommal való visszaéléseket, amelyek szétszaggatják az országunkat.

Létrehozunk egy Igazság és Megbékélés Bizottságot, amely feloldja a titkosítás titkosságát és nyilvánosságra hozza az összes dokumentumot a mély állam kémkedéséről, cenzúráról, és a korrupcióról. És ezekből rengeteg van.

5., Ötödször, nagy csapást fogunk mérni azokra a kormányzati kiszivárogtatókra, akik összejátszanak a hamisított hírekkel, hogy szándékosan hamis narratívákat szőjenek és aláássák a kormányunkat és a demokráciánkat. Ha lehetséges, büntetőeljárást indítunk ellenük.

6., Hatodszor, minden főfelügyelői irodát függetlenné és fizikailag elkülönítetté teszünk. az általuk felügyelt minisztériumoktól, hogy ne váljanak a Mély Állam védelmezőivé.

7., Hetedszer, arra fogom kérni a Kongresszust, hogy hozzon létre egy független ellenőrzési rendszert, hogy folyamatosan a hírszerző ügynökségek ellenőrzés alatt legyenek, hogy biztosítsák, hogy nem kémkednek a polgáraink után.

És nem folytatnak dezinformációs kampányokat az amerikai nép ellen, vagy hogy nem kémkednek mások kampánya után, mint ahogyan az én kampányom után kémkedtek.

8., Nyolcadszor, folytatni fogjuk a Trump-kormányzat által indított erőfeszítéseket, hogy a a burjánzó szövetségi bürokrácia egy részét a washingtoni mocsáron kívülre helyezzük át.

Ahogy én is áthelyeztem a Földgazdálkodási Hivatalt Coloradóba, akár 100.000 kormányzati pozíciót is áthelyezhetünk, méghozzá azonnal, Washingtonból olyan helyekre, ahol olyan hazafiak élnek, akik szeretik Amerikát és ők tényleg szeretik Amerikát.

9., Kilencedik, azon fogok dolgozni, hogy a szövetségi bürokraták ne vállalhassanak munkát azoknál a cégeknél, amelyekkel üzletelnek… , amelyekkel együtt dolgoznak, és amelyeket szabályoznak.

Tehát ezekkel a cégekkel üzletelnek és szabályozzák ezeket a cégeket, és aztán el akarnak venni állásokat ezektől a cégektől.

Ez nem így működik.

Egy ilyen nyilvános bemutató nem mehet tovább és ez folyamatosan zajlik, mint például a Big Pharma esetében történik!

10., Végezetül, alkotmánymódosítást fogok szorgalmazni, hogy a kongresszusi tagok hivatali idejét korlátozzuk.

Így fogom szétzúzni a Mély Államot és visszaállítani az ellenőrzött kormányt.

A nép által és a népért.

Köszönöm szépen.”

Forrás; Vajda Miklós szerkesztésében ajánlott „Trump különkiadás”- ból, és a videó szó szerinti fordítására megjegyzés; „A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója”

legany@gmail.com'/
weboldal |  + bejegyzések

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings