Kossuth Lajos temetése – mának is szóló tanulságokkal

Kossuth Lajos temetése – mának is szóló tanulságokkal

A nemzet nagy temetései, nagyjainak temetései mindig a nemzeti emlékezet meghatározó mérföldkövei is egyben. A napok története, az előzmények, majd az utána következő évek történelmünk egészére meghatározóak voltak és vannak ma is a mindennapjainkban, ha örökségünkként számon tartjuk.

Kossuth Lajos temetéséről szóló mostanában készült kutatási anyagot Vajda Miklós ajánlotta figyelmünkbe.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

A munkát teljes terjedelmében közöljük, és elolvasásra ajánljuk, mert a mának is szolgáló tanulságokkal is szolgálhat. Néhány sorát dőlt betűkkel jelöltük, amelyek különösen megszívlelendőek.

*

A halott Kossuth Lajostól is féltek Ausztriában

1894. április 1-én többszázezer gyászoló kísérte utolsó útjára a „Magyarok Mózesét”, Kossuth Lajost. A magyar történelem egyik legnagyobb alakja élete utolsó negyvenöt évét szeretett hazájától távol élte le. Ám a temetés kérdése nem volt problémamentes. Kossuthot ugyanis volt ellensége, Ferenc József nem engedte állami költségen eltemetni. A temetésnek és a gyásszal kapcsolatos politikai viták kiváltotta utcai összecsapásoknak az anyagi károkon túl két halálos áldozata is volt és egy kormány bukott bele.

A nemzet gyászba borul – 1894. március 20.

Az 1849. augusztus 17. óta emigrációban élő Kossuth haláláig politikai tényező maradt Magyarországon. A ’40-es években kiépült kultusza továbbra is töretlenül jelen volt a mindennapokban, a parasztházak Kossuth-arcképes házi oltárától kezdve a pártpolitikáig.

A Kossuth torinói lakásában élők és vendégeskedő magyarországiak aggódva hívták fiait, Ferencet és Lajost, miután 1894 telén lázas beteg lett a kilencvenkettedik életévét taposó agg. A magyarországi újságok szétröppentették a hírt: haldoklik hazánk egykori kormányzója.

1894. március 20-án este 11 óra előtt 5 perccel a „Nagy Száműzött” szemei örökre lecsukódtak. Öt perccel később a távíró elküldte Magyarországra az üzenetet, amely gyászba borította a nemzetet.

Kossuth nem hagyott maga után sem személyes jellegű, sem politikai végrendeletet, amelyben rendelkezett volna végső nyughelyéről, vagy temetéséről, de azt mindenki tudta, hogy a nemzet nagy halottját itthon kell méltón eltemetni, hazai földben, ám ez korántsem volt problémamentes. A temetés kérdése roppant kényes politikai szituációba sodorta az első Wekerle-kormányt.

Méltó eltemetése ellen volt ellensége, Ferenc József tiltakozott, míg a nemzeti akaratot képviselő, a Függetlenségi és 48-as párt vezette baloldali ellenzék nemzeti hősnek járó, teljes körű állami pompával, sőt emléktörvénnyel járó díszceremóniát akart. E két határozott álláspont között kellett lavíroznia az ország és a bécsi udvar támogatását eddig egyaránt élvező kormánynak.

Kossuth eltemetésére nem volt a magyar vezetésnek forgatókönyve, és Ferenc József révén a hivatalos állami ceremónia is kivitelezhetetlen volt, a nemzet gyásza tehát nem lehetett az ország gyásza is. Ferenc József az állami vezetőknek sem engedte, hogy volt ellenségének temetésén részt vegyenek (bár elvileg magánemberként bárki elmehetett volna, erre nem került sor). A március 20-i tragédia és az április 1-ji temetés közötti időszak a politikai csatározások fényében telt mind az Országgyűlésben, mind Bécsben, de főként az utcákon.

Kossuth halála után is mozgósítja az ifjúságot

A baloldal nyomására Wekerle megpróbálta mégis keresztülvinni az állami finanszírozást. Ennek érdekében a kormányfő személyesen is Bécsbe utazott a császár-királyhoz, aki viszont nem volt hajlandó megváltoztatni korábbi álláspontját. Wekerle ezért azzal az ötlettel állt elő, hogy a költségeket a képviselőházra ruházza, de ez az indítványa is elutasítást nyert, mint ahogy az is, melyben azt akarta elérni, hogy a temetés költségeinek előállítására szervezett adakozásban a kormány tagjai is részt vehessenek.

A kormányfő mégis talált kiskaput: a temetés és a hazaszállítás költségeit Budapest székesfővárosra ruházta, ennek értelmében március 21-én a főváros törvényhatósági bizottsága tanácsülést tartott, melyen Gerlóczy Károly alpolgármester bejelentette a gyászhírt, és indítványt terjesztett elő a ceremóniával kapcsolatos teendőkről, amely elfogadásra talált.

A március 23-ra összehívott Képviselőház Szabadelvű párti többsége pedig a jegyzőkönyvileg kifejezett részvétnyilakozat mellett csak küldöttségként vett részt a temetésen és a torinói szertartáson és vállalta, hogy „koszorút helyez ravatalára”, valamint beszüntette üléseit a végtisztesség kifejezéséig.

A közvélemény kedélyét azonban leginkább az a megkötés borzolta, mely szerint a gyászlobogókat csupán a város tulajdonában, vagy magánkézben lévő épületekre lehetett kitűzni, az államiakra nem. Az egyetemi ifjúság március 22-én tartott gyűlésen elhatározta, hogy párosával kiküldi a kör tagjait, akik a háztulajdonosokat felszólítják, hogy házaikon gyászlobogókat tűzzenek ki, a Függetlenségi és 48-as Párt pedig röpcédulákon kérte az embereket, hogy tekintettel Kossuth halálra, ne menjenek színházba.

A városokban, de különösen a fővárosban sorozatosan tüntettek, például aki nem tűzte ki az egyetemisták felszólítása ellenére sem a gyászlobogót, annak a háznak az ablakait kővel bedobták, vagy az ifjúság berontott a házba, s újfent követelte a kitűzést, állami és magánépületeken egyaránt. Emellett megzavartak minden, a kegyelethez nem illő mulatozást, színházi előadásokat, kávéházi élőzenéket. Ezek egyik gócpontja a budapesti Nemzeti Színház volt, ahol a sorozatos előadás-megzavarások után Wekerle végül elérte, hogy a betört ablakok mellé kifüggesszék a fekete zászlót.

A kormány nem egy esetben rendőri erők bevetésével kényszerült tömeget oszlatni, amihez még a katonaságot is bevetették, sőt a neoabszolutizmus korában „Gellérthegyi Bastille”-nak gúnyolt Citadellában készenlétbe helyezték a tüzérséget is. A tüntetések leverésekor többször indokolatlanul alkalmazott erőszakot a rendőrség.

Hieronymi Károly belügyminiszter ezt a rendfenntartás sajnálatos velejárójaként interpellálta az ellenzéknek, véleménye szerint a „feladatukat teljesítő” rendfenntartók pedig csak azután védték magukat karddal és puskával, miután a tömeg kővel dobálta őket. Ennek vált áldozatává ugyanis, a tüntetések egyetlen halálesete, Keresztes Ferenc személyében. Végül a kedélyek a Kossuth-fiúk táviratának hatására nyugodtak le, miszerint csak békesség esetén hozhatják haza atyjuk holttestét.

Zöld-fehér-piros kegyelet

1894. március 29-én búcsúztatta Kossuthot a gyászba borult Torino. Az emigráns több mint 30 évet élt a Pó-parti városban, ezalatt az olaszok szívéhez nőtt. Az olasz parlament és I. Umbertó király is részvétét fejezte ki, Torino polgármestere pedig köszönetet mondott a koporsót „átvevő” Kossuth-fivéreknek, hogy atyjuk őket tisztelte meg utolsó lakhelyének kiválasztásával.

Újsághírek szerint háromszázezer ember kísérte a vasútállomásig Kossuth holttestét az 1848-1849-ben Magyarországon harcoló Olasz Legio zászlajával. A vonat útja során az olasz állomásokon gyászbeszédek és tömegek üdvözölték a szerelvényt, míg Ausztriában, (ahol szándékosan éjszaka haladt át a koporsót szállító vonat), a csendőrséget készenlétbe helyezték az útvonal mentén. Ausztriában még a halott Kossuthtól is féltek.

Csáktornyán ágyúszóval üdvözölték a Magyarországra érkező vonatot, de Budapestig minden állomáson ünnepélyesen fogadták és megszólaltatták a Kossuth-fivéreket. A Keleti Pályaudvaron március 30-án Apponyi Albert és Márkus József főpolgármester hivatalosan átvette a koporsót, majd Kossuth testét a Nemzeti Múzeumban helyezték ravatalra, életéveit szimbolizáló 92 égő gyertya, díszőrség és temérdek koszorú társaságában.

A temetésre április 1-jén, vasárnap került sor, de a főváros már előző nap tele volt „öltönyös hajléktalanokkal”, akik vidékről jöttek végső búcsút venni „Kossuth Apánk”-tól és nem foglaltak szállást arra az egy éjszakára. Reggel tíz órakor kezdődött el a gyászszertartás a múzeum előcsarnokában. Miután a Budai Dalárda elénekelte a Himnuszt, Gerlóczy Károly alpolgármester, Sárkány Sámuel lutheránus püspök és Jókai Mór emlékezett meg Kossuthról.

A menet félórás késéssel indult meg (annyi időbe telt ugyanis eltávolítani a múzeum lépcsőjéről a két nap alatt odahordott virágokat), melyet tizennyolc – körülbelül kétezer koszorúval megrakott – kocsi kísért. A temetés lebonyolítását magára vállaló Első Magyar Szállítási Vállalat által kijelölt 5-6 kilométeres útvonal a Múzeum körúton, a Károly körúton, a Váci úton, az Andrássy úton, a Teréz körúton, az Erzsébet körúton és a Rákóczi körúton keresztül vezetett az akkor még külvárosi Kerepesi temetőhöz.

Az említett utak mindkét oldalát hömpölygő sorokban töltötték meg a gyászolók, továbbá – a fennálló balesetveszélyről és tiltásról tudomást sem véve – minden erkély, ablak, kirakat, párkány tömve volt emberekkel. A körúti lakástulajdonosok ugyanis már a temetést megelőző napokban hirdetéseket adtak fel a legolvasottabb lapokban, melyekben jó pénzért kínálták kibérelhető erkélyeiket, ablakaikat.

Gyászmenet a körúton

Még a kéményeken, fákon is kíváncsiskodók lógtak, sőt órákkal a menet előtt asztalokból, létrákból rögtönöztek afféle mozgó tribünöket, amelyek a csodával határos módon elkerülték a leszakadást. Az utcákon közben Kossuth-képeket és érméket, apró ereklyéket árultak.

A menetet a temetkezési társulat lámpás, lovas emberei nyitották meg. Utánuk az öreg honvédek következtek, élükön az egyszerű, „Kossuth Lajos. Élt 92 évet.” feliratú fejfát vivő Vasvári Kovács Józseffel. Az ősz szakállú 1848-as hős a menet alatt többször is elérzékenyült, elcsukló hangon ígérte meg, hogy Kossuth után többé senki temetésén sem kíván szerepet vállalni.

A honvédek oldalán vonultak az egyetemisták, őket a koszorús kocsik, majd a nyolc fekete ló által húzott gyászhintó követte. Közvetlen a koporsó mögött helyezkedtek el a családtagok, a világi, illetve egyházi élet nagyságai. A kormányzó szülő-(Monok), és keresztelőfalujából (Tállya) érkezők is ebben a sorban vonulhattak a temető felé. A menet (amely az egyes körutakon folyamatosan bővült, az Erzsébet körúton például a polgárnők láncával egészült ki) hátralévő részét az egyéb küldöttségek sokasága és maga az ország népe jelentette.

A korabeli lapok becslései kétszázezertől egymillió főig terjedő gyászoló tömegről szóltak, de mindenképpen a magyar történelem eddigi legnagyobb gyászceremóniájának lehettek résztvevői a jelenlévők. Az újságok beszámoltak arról is, hogy egy ember életét vesztette a tömegben, illetve egy várandós anya egészséges gyermeknek adott életet.

A gyászhintó útvonalán egész délelőtt szólt az ének, hol a Kossuth-nótákat, hol a Szótatot, hol pedig Kölcsey Himnuszát dalolták egymást túlharsogva a gyászolók. A Szent István Bazilika harangja is többször megkondult, ami azért kivételes, mert Kossuth vallásának megfelelően csak az evangélikus templomok harangjai zúgtak a temetés alatt.

A Kerepesi-temetőben

Ilyen felemelő hangulatban érkezett meg a gyászmenet egy óra tájban a nagy halott végső pihenőhelyéhez, a Kerepesi-temetőhöz. A környéket a tűzoltóság már fél tizenkettőkor kordonokkal zárta körbe, hogy illetéktelenek ne léphessenek a temetőbe, a sírt ugyanis csak külön meghívóval lehetett megközelíteni.

Szónoklatok sora követte egymást; felszólalt Péchy Tamás, Justh Gyula, Hermann Ottó, Horánszky Nándor és Bottlik József is, a végső, búcsúztató imát pedig Sárkány Sámuel mondta el. Ezután a tölgyfából készült koporsót egy-egy kis zacskónyi monoki és tállyai föld kíséretében bocsátották le az anyaföldbe. Kossuth teste 1894. április 1-jén, délután három órára már magyar földben nyugodhatott, Deák Ferenc és gróf Batthyány Lajos mauzóleumai között. Közben a Budai Dalárda Miért oly borús? címmel gyászdalt zengett. A végső szertartást egy igazán őszinte, szívből jövő jelenet zárta le. Rákosi Viktor író, miután a család elvonult a nyitott sír mellett térdre rogyott, és ajkával megérintette a deszkalapot, mely után ezrek követték példáját.

A temetés jellegzetes utómozzanataként a koszorúkkal borított sírhely télies pusztasággá vált: a megannyi gyászoló mind igyekezett egy-egy levéldarabot eltenni emlékül a koszorúkból (ez lett a sorsuk a torinói ravatalon is az emlékezés virágainak).

Wekerle Sándor – bár nem ve(hete)tt részt a ceremónián –, az adott körülmények között jól megoldotta feladatát: közbenjárására Budapest városa szervezte s finanszírozta a temetést, azaz gyakorlatilag végül államköltségen került sor a ceremóniára, így a magyar nemzet méltó módon megadhatta a végtisztességet volt kormányzójának.

Bár a kormány ismét két tűz közé került: az ellenzék a temetésről való távolmaradásukat, és az udvar gyászellenes intézkedéseit, az uralkodó pedig a temetés túlzott ünnepélyességét, az ellenzék előretörését kérte rajtuk számon. Az ellenzék támadásaira Wekerléék a felsőbb akaratra és az uralkodótól való függésükre hivatkozva magyarázkodtak. De akadt, aki más ürügyet talált a temetésen való meg-nem-jelenésére: az országgyűlés elnöke, Bánffy Dezső fontos hivatali teendőkre, de volt, aki betegségre hivatkozott.

A temetés utáni politikai „csetepaték” győzteseként nem nevezhetünk meg senkit. A kormány nem vehetett részt a temetésen, melyet nem szervezhetett meg az állam, sőt a kormány december 21-én végleg lemondott. Az ellenzék ugyanakkor továbbra sem juthatott hatalomhoz. Ám a király sem győzött: a nemzetnek sikerült kifejeznie mély gyászát, de ami a legfontosabb: Kossuth teteme hazai földben nyugodhatott.

legany@gmail.com'/
weboldal | + bejegyzések

Írja be a keresőszót fentre és nyomja meg az entert a kereséshez. Az ESC megnyomásával tudja a keresést megszakítani.

Vissza a lap tetejére

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings