Pokol Béla jogtudós, az EU csúcshatalmi szervezeti struktúrájának, az EU Bíróságának felépítésén keresztül a szinte „megváltozhatatlant és elmozdíthatatlant”, és az azt működtető személyi összefonódásokat mutatja be, tárja fel.
Meglepő módon a jogtudós nem az „európai jogtudomány”, – ha egyáltalán van ilyen, – egyes kérdéseibe akar beavatni bennünket; sem az állandóan napirenden lévő jogállamiság értelmezésének egész problematikájába, sem pedig a jogi döntések miértjeibe, más egyéb jogi terület sajátosságaiba nem kapunk betekintést, így ezek vonatkozásában nem leszünk okosabbak. Ehelyett a szerző írásának alapja nem lehet más, mint a közel hat éve megjelentetett kis könyve „Európai jurisztokrácia” címmel. Úgy fogalmaz, hogy a téma részleteinek „feltárásán” azóta is dolgozik, valamint bevezetőjében egészen pontosan ezt is olvashatjuk tőle;
… hadd foglaljam össze most itt dióhéjnyi kis írásban az Európai Unió (EU) csúcshatalmi szerkezetét. Ennek lényege, hogy az EU szervei fölött formálisan a főhatalom az EU Luxembourgban székelő Európai Unió Bírósága, amely minden más uniós szerv döntéseit megsemmisítheti, de az övét már senki, mert felette már nincs döntési instancia.
Azt írja, hogy a főhatalom tulajdonképpen összpontosul a bírósági elnök kezében, személyében, azáltal, hogy a mindent meghatározó bírói ügyelosztás szabályozása az ő döntési birtokában van, „a jogállami követelményekkel nyíltan szembefutva”. Technikailag ez azt jelenti, hogy
a bírák többsége által maguk közül háromévenként megválasztott elnök minden korlát nélkül maga döntheti el a legnagyobb önkénnyel, kinek adja oda a beérkező ügyekben a döntési tervezet elkészítését.
És, hogy biztosan „jó kezekbe kerüljenek a számára fontos ügyek”, ezért
…a mostani, már háromszor újraválasztott elnök az összes fontos ügyet a 27 bíróból mindig csak tíz-tizenkettő bírónak adja, és a többi bíró csak tyúkperszintű sima visszautasításos ügyet kap, így ez a szűk bírói oligarchia uralja az összes fontos döntést. És viszont, háromévenként ez a bírói oligarchia választja meg a saját szűk körükből az elnököt.
A 27 EU-s tagállam mindegyike egy-egy bírót küld 6 évre ebbe a bírói karba, a luxembourgi bíróságba, akik ez idő alatt „jól összeszoknak”, Pokol Béla szerint ez „maga is csak fedőszerv, mert ezen belül van egy sok éve stabilizálódott szűk bírói oligarchia a közülük kiemelkedő és általuk mindig megújított mindenható bírósági elnökkel”.
Az egymást átfedő ciklusok biztosítják azt, hogy a már bennlévő régiek az újakat beneveljék maguk közé. Azok, akik a legjobb tanítványok lesznek, azokat kooptálják, a többieket rövid úton „tyúkperekre kárhoztatják”. A benevelés, a kooptálás hosszú és időigényes folyamat, de ebben besegít az Európai Bizottság 40 ezres óriási apparátusából kiválasztott körülbelül 2000 elitjének (a csúcshatalmi apparátus oligarchia elitjének) mondott munkája, mintegy utánpótlási munkaként számon tartva. De az igazán befutó elit ebből csak az a néhány száz fős „kemény mag”, amelyek az adott pillanatban valamilyen területen való főigazgatói, helyettesi kinevezésükkel már bizonyították, hogy „teljes mértékben az EU Európai Egyesült Államokká fejlesztését”, s ezzel értelemszerűen a tagállamok szuverenitásának maradéktalan felszámolását is akarják. A bíróság döntései a bizottság felől érkeznek, általában egy-egy tagállamot beperlő, kötelezettségszegéssel vádoló előterjesztések. De ha nem a bizottság a perlő, akkor is véleményadási joggal bír, s ezzel egyidejűleg „eligazítja” a bírákat, „hogy miként kellene eldönteni az adott ügyet, illetve ehhez érveket is prezentál.”
A hatalmi mechanizmus működésére, működtetésére súlyos verdiktet mond ki, amikor azt jelenti ki a szerző, hogy a
…..folyamatos hatalmi döntéseket igazán nem ők, – (például, nem az egyes EU-s biztosok, vagy Miniszteri Tanács üléseire érkező tagállami miniszterek – szerk.),- hanem az említett brüsszeli oligarchia és a luxembourgi bírói oligarchia mint a főhatalmi tandem két tagja dönti el
Magyarázatul mindehhez hozzáfűzi, hogy
… együtt döntési hatásköre a tagállamok minisztereinek Miniszteri Tanácsával együtt is jórészt csak álca, mert hozzájuk az EU rendeleteire és irányelveire vonatkozó kezdeményező javaslatot csak a bizottság – akarom mondani, ténylegesen a nevében eljáró brüsszeli apparátusi oligarchia – terjesztheti be.
…..aztán az EP és a Miniszterek Tanácsa – jórészt statisztálásával – uniós joggá tesznek… a felszín alatt az EU egy kettős oligarchia, egy hatalmi tandem, amelyet aluxembourgi bírói oligarchia és a brüsszeli apparátusi elit oligarchiája együtt ural és irányít
Ott ahol ilyen rendszer van, ilyen személyi/szervezeti összefonódás alakult ki, s ahol az erőltetett föderális ideológia a mérce, valamint az életidegen lopakodó törvényi hozás ilyen, ott igen csak kérdéses a megújulás lehetősége, a Szuverán Államok Szövetsége (Lásd. Fricz Tamást-szerk.)…
Joggal bizonytalanodhatunk el amiatt, hogy az EU-ban újonnan alakult Patrióták Európáért-frakció ebből a kiutat miben és hogyan látja. Letudja – e váltani a jelenlegi EU-s vezetést, amely minden változtatásra alkalmatlan? Maximálisan kiszolgálva az eddigi hatalmon lévő amerikai demokrata politikát, lesz-e a republikánusok felé nyitás? Az amerikai választások eredményei ismeretében, amikor egyaránt várható az, hogy lazulhat az Államok és Európa közötti kapcsolat, de ugyanakkor még nagyobb beleszólásra is számíthat az EU az USA részéről. Bármelyik eset bekövetkeztekor bizony Magyarország a jövőben kiemelt feladatok elé néz, de remélhetőleg az eddigi külpolitikai szerepvállalását minden oldal a továbbiakban kellően pozitívan fogja értékelni.
Vége
