A digitális sátán fogalma nagyon „megragadott”, első ízben, – a Magyar Nemzetben, – „Az ördög a számlákban bújik meg” címmel Morvai Katalinnak a tollából olvashattam e kifejezést. Tulajdonképpen nem mondott semmi újat nekem a digitális csalások ismeretéről, azaz hogy olyan létezik, csak hát a sátán újabb és újabb útvesztőjében a konkrét esetek felismerésére én is rendszeresen szakemberhez fordulok segítségért. Egyetlen gyanús emailt sem nyitok meg, minden időben a szakemberhez továbbítom azokat, sorsukról ő dönt. Persze nem mindenkinek van ilyen szerencséje a „kiszűrésükre”. Nagyon jó és hasznos ez a könnyed hangvételű, de súlyos problémáról szóló írás, nem csak azért, mert ismeretterjesztés jellege mellett felhívja figyelmünket az éberségre, (akik még nem estek bele a sátán csapdáiba, azok még ennek örülhetnek), hanem mert egyúttal szórakoztatva levezetheti dühünket, rémületünket, félelmünket, pánikunkat, ki éppen miben van, mibe esett bele. Ilyetén fogalmaz többek között;
Nagyon nem alszik az ördög. Ez már biztos. S ha már ébren van, jön-megy, terjeszkedik, beletenyerel mindenbe, amibe tud………..Az ördögnek csupán pénzre van szüksége, és szeretne lenyúlni. Azt hiszi, nem figyelünk eléggé, és a havi befizetési kötelezettségek kusza hálójában nem vesszük észre, ez a kis ficánkoló kukacka csupán csali. Hátha ráharapunk………Nem mondom, a tény, hogy a felszólítás olyan e-mail-címről jött, amely akár valós is lehetne (noreply@mvmnext.hu), kicsit elbizonytalanított. No de az ördögnek biztosan van olyan számítógépes cimborája, aki ezt el tudja intézni…………Az ördög déjà vu hatású levelével az MVM nevében próbált pénzhez jutni.
Gondolom, hogy Morvai Katalin tudta volna még tovább folytatni ezt az ironizáló stílust, de váratlanul a gyakorlati terepre lépett, amely jelen sorok írójának is 2022-ben hasonló megtermékenyítő gondolatot szült. Igaz annak idején én is napokat töltöttem az ügyfélszolgálatokon. Pontosan ezért nem esem azóta pánikba, és fordulok házi szakértőmhöz, amikor mégis elbizonytalanodok. A villanyszámláim természetesen rendszeresen megérkeznek, akkor is, ha elfelejtek diktálni, ilyenkor becsült fogyasztással számolnak. Legközelebbi alkalommal ekkor megnyomják az összeget, kifizetem, s eszembe jut, hogy legközelebb most már diktálnom kell. Az újabb számlán jelzik a többlet fizetésemet, és helyre áll az egyensúly. Igaz, hogy ez növeli a „felesleges adminisztrációt”, de hát nem találódott ki a tavalyi kvótarendszer óta más „rendszer”. A gázszámláim, – többszöri írásos kérésem ellenére is, – változatlanul emailen érkeznek, és kényszerből elektronikusan fizetek, miközben a diktálás is elektronikus és bonyolult. A „házi szakértőm” segít ebben, de legalább valahogyan intéződik az egész. Természetesen itt is megy a „húzd meg, ereszd meg,” a felesleges és fárasztó adminisztráció, azzal a különbséggel, hogy itt a postára kell mennem a visszajáró pénzért, ha a postás nem talál otthon. No, de mit várjunk ebben a digitalizált világunkban mást… Szóval, akkor az ironikus hangvétel után hogyan is folytatódott Morvai Katalin publicisztikája? Meglepő „találmánnyal”, ekképpen;
Csak épp a digitális sátán nem tudta, hogy jó éve két „izgalmas” napot töltöttünk az ügyfélszolgálaton, hogy két fontos dolgot elérjünk: a diktálásalapú számlázást és a csekket. Nem tudtuk, hogy az online számlákkal majd micsoda hókuszpókuszokat lehet végrehajtani, csak éreztük, nagyobb biztonságot jelent a papíralapú, postán kézbesített számla. A magunk maradi módján tehát konokul végigültük a sort − és győztesen távoztunk.
Ezek után, és a továbbiakban azt hihetnénk, – ahogy én is írtam, – hogy rendbe tettünk mindent, de láthattuk, hogy ez csak részben sikerül, sikerült mindenkinek. Többen lehetünk ilyenek, mint azok, akik elmondhatják maguknak, hogy semmilyen problémájuk nincs azóta ezen a területen. A publicista írásának további részében is erről ír, míg végül eljut kéréséhez, mely csupán csak ennyi;
Nem lehetne visszakapni a kedves villany- és gázóra-leolvasókat, a sárga csekkeket, a készpénzes postai befizetéseket, az egész régi, online előtti rendszert? Na, jó, a régi árakat is jó lenne, de azt már elvitte a cica.
Ugye, azért a magyar ember a humoránál megmaradt?
Utóirat: A Klebelsberg Kuno Napok november 18-i eseményén, „NEMZETI MÉDIA ÉS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK A DEMOKRÁCIA SZOLGÁLATÁRA” címmel rendezett szakmai fórum egyik előadása a fenti témában, – „VISSZAÉLÉSEK A KOMMUNIKÁCIÓBAN” – Dr. Füredi Mihály, a Klebelsberg Emléktársaság elnökségi tagjának tolmácsolásában hangzik el.
