Emlékezés a Napkelet folyóiratról

2022. november 12-én szombaton délelőtt a következő előadások hangoztak el a Klebelsberg Napok keretében a Klebelsberg Kultúrkúria falai között a Magyar Nemzeti Írószövetség, a Magyar Újságírók Közössége és a Klebelsberg Emléktársaság szervezésével. Elsőként Domonkos László író előadása a folyóirat eszmeiségét, a lap mögött álló filozófiai hátteret tárgyalta elsősorban a közízlés, a konzervativizmus, a neonacionalizmus, a […]

Zenei témájú írások a Napkeletben?- Kodály Zoltán

Bartók Béláról és a máramarosi oláhok népzenéjéről 2022. november 12-én délután 15 órakor lesz az az előadás a Klebelsberg Kultúrkúriában, amelynek keretében Kodály Zoltán két irodalmi/zenetörténeti értékű tanulmánya kerül bemutatásra összművészeti jelleggel. Mindkettő a Napkelet első számaiban jelent meg, az egyik Arany János, a másik Bartók Béla népdalgyűjtéséről szól, szélesebb kontextusban. Az előadás címe is […]

Emlékülés a „Napkelet” folyóiratról, – meghívás és egy könyvajánló

A Klebelsberg Napok 2022. november 12-ére tervezett, egyik kiemelt programja a „Megemlékezés a Napkelet folyóiratról” c. emlékülés a Klebelsberg Kultúrkúria Barbakan termében. A rendezvénnyel kitüntetett figyelemmel szeretnénk felhívni mindenki figyelmét arra, – s egyúttal megemlékezni,- hogy száz évvel ezelőtt, 1922/23 fordulóján indult útjára a Napkelet konzervatív művészeti folyóirat, Klebelsberg Kuno ösztönzésére és támogatásával. Főszerkesztője a […]

A Klebelsberg Napok 2022’ köszöntője

Sokan feltehetjük a kérdést, hogy az idei Klebelsberg Napoknak immáron visszatérő jelleggel miért „A zenétől a képig, mint kommunikáció II.” a főcíme. A Klebelsberg Kuno Napok szakmai/kulturális/művészeti eseménysorozatát a Klebelsberg Kuno Emléktársaság igyekszik számos helyen meghirdetni, az ebben való részvételt ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, együttműködő partnereinknek. Ugyanakkor élve az online tér lehetőségével, az egyes […]

Szóljon a népdal mindannyiunkhoz! – Beharangozó

A november 12-ei Klebelsberg Napokon elhangzó előadás szerkesztett, rövidített változata Most, hogy a Napkelet című folyóirat születésének 100. évfordulójára emlékezünk, ajánlom, hogy az e témában lévő értékes irodalom-és eszmetörténeti szakmai előadások, megközelítések mellett egy kicsit lapozzuk fel magát a folyóiratot, mégpedig egy zenész (zenei érdeklődésű) ember szemével. Kodály Zoltán a Nagyszalonta népdalkincséről írt írása a […]

A szobrok táncolnak – Erdélyi Tibor mesélt nekünk II.

A 90 éves Kossuth-díjas alkotóművész élete példa lehet mindannyiunk számára, hogy erőt merítsünk a küzdelmekkel teli hétköznapjainkban. Így rendhagyó módon, a tegnapelőtti első rész után most a második részben folytatjuk, miről is mesélt nekünk, a következő nemzedékeknek. 5. Fergeteges sikerek a színpadon E. T. : Visegrádon látott engem Aszalós Károly, s elhívott az MTH központi […]

A szobrok táncolnak – Erdélyi Tibor mesélt nekünk I.

Tárva nyitva várt bennünket a gyönyörű szép székely kapu, amelyen keresztül belépve óriási faszobrok szegezték ránk tekintetüket. Adyligeten Erdélyi Tibor fafaragó szobrászművész és táncművész kertje ez. Az alkotások mintha megszólítottak volna bennünket, s azt mondták volna „Kedves látogató, kerülj beljebb, sok időt megéltünk, ebből származó tapasztalatainkat, örömeinket és bánatainkat szívesen megosztjuk Véled, szeretett Hazánk és […]

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2022’ – MEGHÍVÓ

„A zenétől a képig, mint kommunikáció II. A zenedrámától – a drámán, prózán és a lírán át – a képdrámáig, avagy a kortárs magyar művészeti alkotásokig a „Hit, Remény, Szeretet jegyében” kulturális eseménysorozatot szervezünk, amelyre tisztelettel meghívjuk Önöket. Időpont: 2022. november 11. – 13. Helyszín: Klebelsberg Kultúrkúria, 1028 Budapest, Templom utca 2–10. A Klebelsberg Kuno […]

Időutazás a reformkorba, s az 1848  utáni időkbe, Pilismaróton a Heckenast villában

A Klebelsberg Emléktársaság és a Magyar Újságírók Közössége, valamint a Magyar Nemzeti Írószövetség együttműködésével fog megvalósulni novemberben a Klebelsberg Kultúrkúriában az a szakmai fórum, amely emléket szeretne állítani annak, hogy Klebelsberg Kuno kezdeményezésére Tormay Cecile főszerkesztésével 100 éve indult útjára a Napkelet folyóirat. Úgy gondoljuk, hogy az említett szervezetek vezetőinek, tagjainak értékrendszerében, szellemi–és közösségépítő tevékenységeiben […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings