Mi lesz velük – nélkülünk? A segélykiáltásnak is beillő kérdést Kiss Károly közgazdász, társadalomkutató tette fel, publikálta, mintegy ijedtségként így év elején a boldog új év kívánság helyett. Ilyenkor szokták azt mondani „nem megijedni, nem félni kell, hanem nevelni kell”. A szerző maradéktalanul eleget tesz ennek, amikor először számba veszi a problémát, mondhatnám, hogy diagnosztizál […]
„Behatóan szólnék, ha megengedné a t. Ház”
A 2025. évet az Országgyűlés Klebelsberg-Jókai emlékévnek nyilváníttatta, amellyel azt szeretné elérni, hogy a klebelsbergi örökséget széles körben megismerjék az emberek. Itt mi Pesthidegkúton már 25 éve, a Klebelsberg Emléktársaságnak az alapítása óta ápoljuk szellemi hagyatékát, és ezt tettük régen, és tesszük ezt most is számos módon, illetve formában, így többek között a régió megújult […]
Boldogság lehet magányunkban is, ha hiszünk, ha bízunk magunkban, de nem vagyunk egoisták
Ilyenkor az év elején, kezdetén gyakran köszönésként, avagy éppen elköszönés helyett ismeretlen embereknek is boldog, újabban boldogabb új évet kívánunk. Van ebben bizonyosan egy picinyke irónia, de komolyan gondolkodás is, fűszerezve azzal, hogy egyúttal minden alkalommal magunknak is ezt kívánjuk, az egyre kiszámíthatatlanabb jövőre vonatkozóan. Gajdics Ottó is megtette kívánságát az olvasói számára, mint ahogy […]
„Évszázados gyöngyszemek – haikuval”.
A közelmúltban nyílt meg Dévényi Dömötör fotókiállítása Balatonfüreden, a művész válogatott képeiből már a tavalyi Klebelsberg Napokon is látható volt néhány, itt Pesthidegkúton. Dévényi Dömötör szorosan kötődik a Klebelsberg Emléktársasághoz, a kiállítás ünnepi megnyitóját is felkérésünkre Prof. G. Tóth László, az MTA doktora, kutató professzor emeritus, a társaságunk tagja tartotta. A kiállítás témája – tekintettel az […]
Az Országgyűlés 2025-öt Jókai Mór- és Klebelsberg Kuno-emlékévnek nyilvánította
Nagy visszhangot váltott ki a sajtóban Békés Márton történész-politológus, a XXI. Század Intézet igazgatójának Látószög blogjára felkerült „A nemzeti maximum” c. írása. Így többek között erről jelent meg a Magyar Nemzetben (2024.szeptember 25.) egy kiegészített címmel és további gondolatokkal Huth Gergely: „Nemzeti maximum vagy nihilizmus” megírt politikai esszéje is. A nemzeti tábor régi óhaját erősítette […]
„Árnyéksors” – színházi előadás a Klebelsberg Kastély Szalonban
Ajánljuk, – Gróf Klebelsberg Kunóné Lasztóczi Botka Sarolta Életutunk című visszaemlékezésének felhasználásával írt színdarabot, – Hedry Mária: Árnyéksors címmel, amelyet októberben szintén műsorára fog tűzni a Klebelsberg Kastély. Az ősbemutató nyár elején volt, ugyanakkor az előadást szeptember 9-én és 11-én is este hét órai kezdéssel láthatta a közönség. Hedry Máriával a darab előkészületeiről beszélgetett még júniusban az […]
Jókai Anna emlékére – Meghívó
A Klebelsberg Emléktársaság alapító elnökének, Jókai Anna írónőnek tiszteletére emlékest kerül megrendezésre Ketten a versben: Istengyermekség – Jókai Anna emlékezete címmel a Jókai Anna Szalonban (1011 Budapest, Iskola utca 28.) június 7-én 19 órakor. Az előadást szerkesztette: Tallián Mariann. Előadják: Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek. Antal Gábor saját jazz zenei szerzeményeit adja elő zongorán. […]
Bach Mindenkinek
KLEBELSBERG EMLÉKTÁRSASÁG GRATULÁL TÓKA SZABOLCS ORGONAMŰVÉSZNEK Az idei év Bach Mindenkinek Fesztivál díjazottja a Klebelsberg Emléktársaság tagja, Tóka Szabolcs orgonaművész lett, olyan kiváló művészek mellett, mint Nagy János orgonaművész, Szeghalmi Emese orgonaművész, Saltzer Géza fuvolaművész, Faragó Laura énekművész és az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium Népzene tanszaka (Gersy Lili). A díjat a kitüntetettek Panyi Miklóstól, […]
Meghívó Székesfehérvárra, Klebelsberg emléktáblájának avatására
»Sok ország ment már csődbe,amelyik a hadászatra erején felül költött,de még egy sem, amelyik az oktatásra.« MEGHÍVÓ A Ciszterci Szent István Gimnázium és a Klebelsberg Kuno Emléktársaságtisztelettel meghívja Önt Gróf Klebelsberg Kunoszékesfehérvári emléktáblájának ünnepélyes felavatására, melyet 2024. április 11-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor a Táncsics Mihály utca 4. szám alatt tartunk. Ünnepi beszédet mondanak:Berta […]
„Egy vérből valók vagyunk,………”
A Magyar Nemzetben pár héttel ezelőtt Nekik fals címmel Pilhál György egy szintén a közelmúltban készült interjúról írt, ami nagyon felborzolta lelkivilágát, s minket, hidegkútiakat is érdekelhet. Veiszer Alinda Milbacher Róbert irodalomtörténésszel készített interjújáról van szó, bár az egész valójában egyetlen szót sem érdemel. Egyikőjük sem (már/még) annyira közismert személyiség, igaz ez nem lehetett kizáró […]
