Az idei, 2025-ös év nem csak Klebelsberg születésének 150. évfordulója, hanem a Zeneakadémia alapítása is 1875-ben történt. 100 évvel ezelőtt, az 50. születésnapon vette fel az akkori Zeneművészeti Főiskola Liszt Ferenc nevét. Liszt-múzeumot is alapítottak a Zeneakadémián, és emlékkönyvet adtak ki, többek között Apponyi Albert és Hubay Jenő írásaival. Május első napjaiban három ünnepi hangversenyt rendeztek: előadták Liszt […]
A címzett ismeretlen, vissza a feladóhoz…II.
Hogy, miért vagyok ennyire biztos a dolgomban?A főszerkesztő asszony leányom az előző rész témájában, 2019 – ben írta doktori disszertációját Boros János filozófia professzornál, Pécset. A disszertáció egyik fejezete [1]https://www.parlando.hu/2022/2022-1/Erdosi-Boda_Katinka.pdf a politika és etika, mint fogalmi és értelmezési területek szétválasztásáról értekezik. Akkor azt ígértem, hogy abból idéznék egy hosszabb idevágó részletet, már csak azért is, […]
Női sorsok – „Miénk lesz a holnap” c. és a „Maria” c. (Callasról szóló) filmek filmbemutatói
„Komplementer színek, kiegészítő színek, melyek együtt az emberben a fehér szín képzetét keltik (piros-zöld, sárga-kék).” Távoli analógiára építve, – és úgy esett, hogy néhány napon belül két olyan filmet is láttam, melyek így a közvetlen egymásutániság során, miatt, – mondhatnám azt, hogy „komplementer filmek” képzetét hozták meg számomra. A két film „komplementerségét” nem csak képi, […]
A címzett ismeretlen, vissza a feladóhoz…….I.
„Így működik az etika a politikában”, Felföldi Zoltán az ünnepek között megjelent írása nem könnyű témát feszeget, sőt a vitára is lehetőséget ad az olvasó számára, mert a „finnyáskodó kormánypárti értelmiségieket” is megszólítja. Különösen nem igazán szép dolog a vita, de talán mégsem a finnyáskodó kormánypárti értelmiségieket kellett volna elsősorban megszólítania, ha egyáltalán lennének ilyenek, […]
Kitartásról és az alázatról, valamint a hűségről, s családról – Carla c. TV film ajánlója
A házasság hete alkalmából a Duna Televízió egy igazán tüneményes „tündérmesével” ajándékozta meg nézőit, amelyet még február 18-ig pótolhatják azok akik még nem látták. A 2021-ben elkészült olasz film televíziós bemutatása után csak remélhetjük, hogy a későbbiekben, a mozikban is játszásra kerül, mert időtálló mondanivalója – Carla Fracci világhírű balerina tolmácsolásában, – a nők millióinak […]
Ha nem akarunk aggódni gyermekeinkért
Mi lesz velük – nélkülünk? A segélykiáltásnak is beillő kérdést Kiss Károly közgazdász, társadalomkutató tette fel, publikálta, mintegy ijedtségként így év elején a boldog új év kívánság helyett. Ilyenkor szokták azt mondani „nem megijedni, nem félni kell, hanem nevelni kell”. A szerző maradéktalanul eleget tesz ennek, amikor először számba veszi a problémát, mondhatnám, hogy diagnosztizál […]
„Behatóan szólnék, ha megengedné a t. Ház”
A 2025. évet az Országgyűlés Klebelsberg-Jókai emlékévnek nyilváníttatta, amellyel azt szeretné elérni, hogy a klebelsbergi örökséget széles körben megismerjék az emberek. Itt mi Pesthidegkúton már 25 éve, a Klebelsberg Emléktársaságnak az alapítása óta ápoljuk szellemi hagyatékát, és ezt tettük régen, és tesszük ezt most is számos módon, illetve formában, így többek között a régió megújult […]
Boldogság lehet magányunkban is, ha hiszünk, ha bízunk magunkban, de nem vagyunk egoisták
Ilyenkor az év elején, kezdetén gyakran köszönésként, avagy éppen elköszönés helyett ismeretlen embereknek is boldog, újabban boldogabb új évet kívánunk. Van ebben bizonyosan egy picinyke irónia, de komolyan gondolkodás is, fűszerezve azzal, hogy egyúttal minden alkalommal magunknak is ezt kívánjuk, az egyre kiszámíthatatlanabb jövőre vonatkozóan. Gajdics Ottó is megtette kívánságát az olvasói számára, mint ahogy […]
Oldottabb hangvételben – filmajánló a kapitalista klausztrofóbiáról; „Krízispont”
A dolgok önköltsége azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja. mottó: Henry David Thoreau Valamely közeli hétköznapon a televíziót nézve művelhettem magam a pénzügyi világválságok […]
