Ahogy idén a füredi Borhetek alkalmával a Tagore sétány hűs fáinak árnyékában üldögéltem, s kortyolgattam borocskámat, ahogy a szikrázó nap fényeit a tó vizén csodáltam, el is tűnődtem, hogy Balatonfüred közel 15-20 esztendő alatt mennyi változáson ment keresztül. Most már se híre se hamva a 90-es években fellelhető lepukkadt strandbüféknek, Laci konyháknak, düledező épületeknek, elhanyagolt […]
Brunszvik Teréz grófnő és Slachta Margit, szerzetes nő
Budapest, II. kerületéhez, még inkább Pesthidegkúthoz kötődik a múlt század két emblematikus nő alakja. Brunszvik Teréz grófnőben, az ország első kisdedóvójának megálmodóját tiszteljük. Slachta Margit, szerzetes nő volt pedig hazánk első női országgyűlési képviselője. 1920. március 25-én választották parlamenti képviselővé Magyarországon, Slachta Margitot, a Szociális Testvérek Társasága szerzetesrendjének az alapítóját. A 36 éves korában megválasztott, […]
KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2022
A zenétől a képig, mint kommunikáció II. A zenedrámától – a drámán, prózán és a lírán át – a képdrámáig, avagy a kortárs magyar művészeti alkotásokig a „Hit, Remény, Szeretet jegyében” kulturális eseménysorozatot szervezünk, amelyre tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket. A Klebelsberg Kuno Emléktársaság alapításának 22. évében, Pesthidegkút egykori lakója, a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszter […]
Művészházaspár a Grazioso Zeneszalonban
Ebben a hónapban a Grazioso Zeneszalon keretében Monostori Gábor és Újházy Gyöngyi adott elő. A művészházaspár életében csak a közelmúltban valósulhatott meg az a sorozat, amelynek során duóban először léphettek közösen színpadra a BMC-ben. A pesthidegkúti közönség ezen sorozat harmadik részének műsorából hallhatott ízelítőt itt a Klebelsberg Kastélyban. Monostori Gáborral e sorok írója pontosan öt […]
Beszélgetés Horváth Gáborral, a Duna Szimfonikusok karmesterével Szentivánéj alkalmával
Június 24-én este a Klebelsberg Kastély kertjében a Duna Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenyét hallhattuk, így a zenekar karmesterével, Horváth Gáborral beszélgettünk. Mióta vezényli rendszeresen a Duna Szimfonikus Zenekart? 2010-től a Gödöllői Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője voltam egészen a közelmúltig. Körülbelül fél évvel ezelőtt, amikor ezen időszaka az életemnek kezdett lezárulni, s Rácz […]
Szentivánéj a Klebelsberg Kastély kertjében
Pénteken este, Szentivánéjt a Duna Szimfonikus Zenekar különleges programcsokrának előadásával ünnepelték a Klebelsberg Kastély kertjében. Az intim hangulatú, varázslatos, középen rózsalugassal kialakított udvar a hangverseny kezdetére megtelt, hiszen Pesthidegkút széles közönsége, és még sokan mások óriási érdeklődéssel foglalták el helyeiket izgatottan várva az első zenei motívumokat. Az ünnep hagyományait tisztelve az est Mendelssohn A szentivánéji […]
A BUKET idei kiállításai – Beszélgetés Tarcsányi Ottilia festőművésznővel
Bevezető, történet A Budai Képzőművészeti Egyesületet (BUKET) 11 pesthidegkúti képző-és iparművész alapította meg 2003-ban, vagyis majdnem 20 évvel ezelőtt. Már a kezdetektől fogva céljaik között a értékek, vizuális élmények közvetítése mellett, a művészek bemutatkozása, illetve a művészet ereje által történő közösségteremtés szerepelt. Hivatásos és amatőr alkotókból álló műhelyük évek alatt annyira összekovácsolódott, hogy a szervezet […]
Megnyílt a Budai Képzőművészeti Egyesület kiállítása Budakeszin
Június 22-én délután 6-órai kezdettel az Erkel Ferenc Művelődési Központban nyílt meg a Budai Képkőművészeti Egyesület kiállítása. Elsőként a BUKET elnöke, Tarcsányi Ottilia festőművész mondott köszönetet köszöntőjében mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték a csoportos tárlatot. Majd Nagy Katalin hegedűjátékával varázsolt intim hangulatot Johann Hermann Schein Allemande és Purcell Dal című műveivel. Ezek után a kiállítást Buzás […]
Interjú Kalmár Zsuzsával, a kArc Irodalmi Kávéház ötletgazdájával
Pont két héttel ezelőtt, június 4-én a kArc Irodalmi Kávéház tagjai örvendeztették meg a hallgatóságot zenéjükkel itt Pesthidegkúton, mint ahogyan arról már beszámoltunk. Mivel kíváncsiak voltunk az együttes múltjára és jelenére, hitvallására, ezért azokról Kalmár Zsuzsával az együttes ötletgazdáját kérdeztük. Interjúnk értelmezhető egyfajta virtuális beszélgetésnek is, az előadás „kiegészítéseként”, közelebb hozva délvidéken élő magyar testvéreink […]
Nyáridő – a Budai Képzőművészeti Egyesület kiállítása
Szeretettel meghívjuk olvasóinkat a BUKET kiállítására Budakeszire. A kiállításra kerülő képek alkotói között pesthidegkúti festőművészek is szerepelnek. A kiállítás megtekinthető: június 22-30-igHelyszín: Budakeszi, Erkel Ferenc Művelődési Központ (2092 Budakeszi, Fő u. 108) Kiállításmegnyitó: június 22, szerda 18 óra. A kiállítást megnyitja: Buzás Kálmán várostörténész, közreműködik Nagy Katalin hegedűművész Kiállítók Benkőné Kovács Márta Bleicher László Czöndör […]
