A Német Önkormányzat szeretettel hívja és várja az érdeklődőket a Magyarországi Németek Elhurcolásának és Elűzetésének Emléknapja alkalmából szervezett megemlékezésre és gyertyagyújtásra 2023. január 27-én pénteken 16 órakor a Búcsú Emlékparkba (Helter híd-Temető utca). Kérik, hogy hozzanak a résztvevők mécsest magukkal. 18:45-kor a Klebelsberg Kultúrkúriában a „Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk” című dokumentumfilmet vetítik le. A […]
Természettudománnyal Istenhez
A közelmúltban jelent meg Legeza László legújabb kötete, amelynek címe Természettudománnyal Istenhez. A könyv részletes, kiváló recenziója Bodnár Dániel tollából íródott a Magyar Kurír katolikus hírportálon. Ezt természetesen minden mélyebben érdeklődő figyelmébe ajánljuk. Ugyanakkor az ott leírtakból egyfajta, sajátos szempontrendszernek eleget téve kiválasztottunk néhány gondolati elemet. Reméljük, ezzel is sokrétűen sikerül megnyernünk hidegkúti olvasóink érdeklődését, […]
Dávid László festészete és költészete
Dávid László vasutas családban nevelkedett. Egész életén keresztül a Landler Jenő Járműjavító Üzemben dolgozott. Ipari tanulóként kezdett, majd csoportirányítóként, később osztályvezetőként látta el feladatait nyugdíjba vonulásáig. Emellett folyamatosan fogékony volt a szép, a művészetek iránt. A mai napig is verseket, festményeket aktívan alkot. A Klebelsberg Kuno Emléktársaság oszlopos tagjaként sokat tesz a kultúra műveléséért. A […]
Orwelli gondolatbűnözés a demokratikus nyugaton
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy gondolatbűnözés csak egy fikciós, orwelli világban létezhet. Még tavaly december 6-án Birminghamben egy abortuszklinika, a BPAS Robert Klinika előtt letartóztatták Isabel Vaughan-Spurce életpárti önkéntest gondolatbűnözés miatt. Az ügy előzménye az, hogy a 40 Days for Life (40 nap az életért) abortuszellenes aktivistái rendszeresen imádkoztak a klinika bejáratánál azért, hogy […]
Szomszédunk, Pitti Katalin
Előző írásunkban ígértük, hogy közreadjuk a régi nyomtatott Hidegkúti Hírekben megjelent Pitti Katalinnal készült interjút. Fogadják szeretettel: A dér fehér csipketakarója beborította a tájat. Csúszkáltunk a havas hidegkúti utcákon. A bágyadt napsütésben valahol a dombok tövében látni véltük a gercsei templom körvonalait. Csend és békesség a még érintetlen tájon. Kislányommal mégis Izgatottan kerestük a házat, […]
Január 12-én dr. Szentpétery Tiborral a Don kanyar áldozataira emlékezünk
A muhi csata, a mohácsi csata és a Don-kanyar számítanak hazánk legismertebb katonai katasztrófáinak. Míg azonban az első kettő már a történelmi feledés homályába vész, addig a Don-kanyar ma is közvetlenül él az emlékezetünkben. Dióhéjban a Don-Kanyari katasztrófáról Német parancsra vezérelték a Don folyóhoz a 200.000 fős 2. magyar hadsereget, azért, hogy a Sztálingrádot (ma […]
Csak az ember felel a klímaváltozásért?
Különösen népszerű téma a globális felmelegedés elleni küzdelem liberális, zöld beállítottságú polgártársaink körében. Sajnos a politikai elköteleződés elhomályosíthatja a valóság objektív megítélését, a tények helyes értékelésének képességét is. Mindezek miatt érdemes nyitott szemmel járva, gondolkodva olvasni a témában. Elgondolkodtató adalékra bukkantunk ebben a témában a National Geographic magyar változatában, ahol az egyik cikk a várkastélyok […]
Olvasói levél – „Láng Zsolt: A BUDAPESTEN ELÉRT SZAVAZATOK NÉLKÜL NEM LETT VOLNA ÚJABB KÉTHARMAD” margójára
Hosszan Budapest kerületeiről: Láng Zsolt országgyűlési képviselővel, a Közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosával, a Fidesz budapesti választmányának elnökével, korábban a volt polgármesterünkkel, illetve az áprilisi országgyűlési választásokig a Fidesz–KDNP budapesti frakciójának vezetőjével, valamint a jelenlegi frakció vezetővel, – Wintermantel Zsolttal, – közös, egész oldalas nagy interjú készült a Magyar Nemzet 2022. december 30-ai […]
„Vármegyéről vármegyére”
Január 2-án reggel fél hétkor Vármegyéről vármegyére címmel sorozat indult az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával a Kossuth Rádióban. V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztosa, – aki egyben a Hungarikum Bizottság tagja is, – többek között erről is beszélt a budapesti sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy az indíttatásukra […]
Kiterjesztették a fizetős parkolási zónákat a II. kerületben
A Fidesz frakcióvezetője szerint: Az a baj, hogy ez nem egy megoldás, ezzel a problémákat néhány utcával feljebb toltuk. Bár a Fidesz-frakció is támogatta a parkolási zónák átrajzolását, de nem ez a végleges megoldás. Hosszú évek óta tudjuk, hogy egyetlen egy megoldás lenne, az, hogyha P+R parkolók jönnének létre valamelyest kijjebb az agglomerációban, vagy akár […]
