Szombat délután a Klebelsberg-kastélyban életre kelt a Varázshal meséje, kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvölve. Az Álomzúg Társulás előadásában egy tanulságos mesét hallhattunk a szegénységben, egyszerűen élő öreg halászról és a nagyravágyó feleségéről. A történet azzal kezdődik, hogy a halász kifogta a csodatévő varázshalat, aki sorra teljesítette a halász feleségének egyre nagyravágyóbb kívánságait. Kezdetben csak egy […]
Interjú Kapa Mátyással, a Budai krónika írójával
Március 28-án a Klebelsberg Kastélyban került bemutatásra Kapa Mátyás történelmi regénye, Budai krónika címmel. A könyvbemutatóról szóló beszámolónk itt olvasható. Az íróval külön interjút is készítettünk, melyet az alábbiakban tekinthetnek meg: Mennyiben játszott szerepet a hit kérdése a témaválasztásnál? A Budai Krónika egy történelmi kalandregény, nem hitbéli vagy vallási témát dolgoz fel. Ugyanakkor a vallás […]
Gondolatok a magyar költészet napja alkalmából
A Szovjetunióban 1955-ben tartották meg a költészet első ünnepét (gyeny poezii). Ezt másolta az akkori magyar pártvezetés, személy szerint Gerő Ernő (a Magyar Dolgozók Pártja első titkára). A Moszkvának való megfelelési kényszer hatására 1956 nyarán, az ünnepi könyvhét keretén belül történt a költészetről való megemlékezés is. Az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő […]
Tordai Bence biciklijét a baloldalra szavazók tolták túl!
I. Tények a II. kerületben Itt, a budapesti 4-es számú választókerületben a Párbeszédes Tordai Bencét indította az ellenzéki választási koalíció, az Egységben Magyarországért az országgyűlési képviselő jelölt választáson. A Fidesz-KDNP részéről Gór Csaba szállt harcba, végül az előbbi győzött 50,96 százalékkal (27 336 szavazattal), Gór Csaba (Fidesz-KDNP) 41,45 százalékot (22 235 szavazat) kapott. A két […]
A Lipótmező utolsó évei – Könyvbemutató
A Klebelsberg Kastélyban április 8-án 18.30 órakor kezdődik a Lipótmező megszűnéséről szóló könyv bemutatója. A kötetet Nagy Zoltán szerkesztette és idén jelent meg a Semmelweis Kiadó gondozásában. 22 volt munkatárs emlékezik vissza az Intézetben folytatott munkájára. Így nemcsak az OPNI története, és az ott megvalósuló tevékenységek, hanem a bezárás körülményei is bemutatásra kerülnek. 15 évvel […]
Totálkáros műtárgyak
A gazdasági totálkár kifejezést elsősorban nem műtárgyakra vonatkoztatva szoktuk alkalmazni. Például gondolhatunk olyan totálkáros autókra, melyeket már nem érdemes helyreállítani, mivel a javítási költség meghaladja a jármű értékét. A gazdasági totálkár, mint fogalom viszont kiválóan értelmezhető műtárgyak esetében is, és a következőkben erre szeretnénk példákat felhozni. A 19. század vége a neo-stílusok időszaka volt. A […]
Házi készítésű cseresznyés-tejfölös sütemény
Hozzávalók 60 dkg kimagozott cseresznye (lehet fagyasztottból is) 25 dkg kristálycukor 3 dl tejföl 1 csomag vaniliás cukor 1 citrom 30 dkg liszt 10 dkg vaj 3 tojás 1 csomag sütőpor 1 csipet só Elkészítés A tojássárgáját a cukorral és vaniliás cukorral összekeverjük A tejfölt, a puha vajat és a reszelt citromhéjat hozzáadjuk A lisztbe […]
Választási matek
A Hidegkúti Hírek szerkesztőségében ma Excel táblákat gyártottunk a valasztas.hu adatait felhasználva annak érdekében, hogy jobban megismerhessük a választási eredmények tanulságait. Röviden összefoglaljuk a szűkebb környezetünkre, Pesthidegkútra vonatkozó következtetéseinket. Pesthidegkút a legkonzervatívabb terület a választókerületben A budapesti IV. választókerület leginkább konzervatív, kormánypárti része továbbra is Pesthidegkút. A 35-49-es szavazókörök közül 7-ben Dr. Gór Csaba, 8-ban […]
Budai krónika – könyvbemutató
Március 28-án a Klebelsberg Kastélyban került bemutatásra Kapa Mátyás történelmi regénye, Budai krónika címmel. A könyvbemutatón a kötet előszavát író Dr. Gór Csaba a szerzőt és könyvét bemutatta, méltatta, s a regény megszületési körülményeiről, tematikájáról, s kerületünk helytörténeti vonatkozásairól is kérdezte. Rövid összefoglaló jelleggel lássuk, hogy miről is esett szó. Egyúttal az alkotást ajánljuk azoknak, […]
Kedves „Trágyával Etetett Gombák”, kedves Honfitársaink!
Eljött a nagy nap, amire készültünk, amire hónapok óta vártunk. Április 3-a van, a választás napja! Az alábbi linken mindenki megtekintheti, melyikünket mivel sértették meg Márki-Zay Péterék. Ne feledjük, hogy a mi erőnk nem az agresszió, hanem a béke, a mi erkölcsi fölényünk a józan nyugalom megőrzése. Azonban hülyék sem vagyunk, a kapott sértéseket nem […]
