Illik, nem illik, én most mégis megjegyzem –olvasói levél

„Az emberek felnőttkoruk már több mint egyharmadát időskorban fogják tölteni.” – cikkük Faggyas Sándor „Az időskor határán innen és túl” c. kiváló írása alapján született. Ehhez „illik, nem illik” – olvasván -, én most mégis megjegyzem, hogy nem tudok, vagy csak részben tudok egyet érteni azzal, hogy „A jövőnek azzal tartozunk, hogy továbbadjuk az életünket gyerekeinknek, unokáinknak.” Értem […]

Emlékezés a Német Egység Napjára

Október 3-án emlékeztek a Német Egység Napjára a Kultúrkúriában a Német Ház Alapítvány, a II. kerületi Német Önkormányzat, a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány, valamint a Pesthidegkúti Helytörténeti Kör szervezésében. Az eseményen a Pesthidegkúti Német Dalkör énekelt, beszédet mondott, Őrsi Gergely, Gór Csaba és Küller András. Valamint Puszt Tibor A hallgatás kényszere c. filmjét is megtekinthettük. […]

Nyílt levél a baloldalhoz

Perjés Gábort érintő pénzmosási botránnyal kapcsolatban Gór Csaba nyílt levelet írt Őrsi Gergely polgármesterhez és Tordai Bence országgyűlési képviselőhöz. Mint ahogyan azt Gór Csabától megtudhattuk, Perjés Gábor továbbra is frakcióvezető a II. kerületben, de közel sem a legaktívabb képviselő, ritkán szólal fel, s úgy tűnik, hogy vagyonnyilatkozatában nem minden jövedelmét tüntette fel. Így Gór Csaba […]

Portréfilm ajánló

A napokban igényes riport volt látható Tóka Szabolcs orgonaművésszel a Pax Tv-n, amely most már a Youtube-on is megtekinthető. Tóka Szabolcs a Klebelsberg Emléktársaság tagjaként meleg szívvel egészen fiatal korától kezdve kötődik a II. kerülethez; itt kezdte meg orgonatanulmányait. Lelkészcsaládba születve mindig is kiemelten fontosnak tartotta gyülekezeti szolgálatot. Orgonajátékával folyamatosan segíti a baptista gyülekezeti életet. […]

A 20 éves BUKET kiállítása

Tegnap nyílt meg a Budai Képzőművészeti Egyesület tárlata a Klebelsberg Kultúrkúriában. Az alkotóművészek barátaikkal, ismerőseikkel együtt a civil szervezet fennállásának 20. jubileumi évfordulóját ünnepelték. Tarcsányi Ottília, az egyesület elnöke beszédében a kezdetekre emlékezett. Felidézte, hogy miként bátorította őket Meszlényi Tamásné Lizi, a Széphalom Bevásárló Központ játékbolt tulajdonosa őket, festő- és képzőművészeket az ilyenfajta szervezett együttműködésre, […]

A BUKET 20 éves jubileumi kiállítása

Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket a Budai Képzőművész Egyesület (BUKET) 20 éves jubileumi kiállítására, 2023. szeptember 11-én, 18 órára a Klebelsberg Kultúrkúriában. A kiállítást megnyitja Búzás Kálmán várostörténész. Köszöntőt mond Tarcsányi Ottilia, a BUKET elnöke és Dr. Csabai Péter, a PVÖK elöljárója. Közreműködnek a Kiss Zenede növendékei és Balogh Istvánné (vers). A kiállítás megtekinthető szeptember […]

Őrsi Gergely mesterséges dugói

A Karácsony-karók mellett lényegesen kevesebbet hallunk Őrsi Gergely dugóiról, pedig ez a téma különösen fontos kerületünk szempontjából. Mint a Magyar Nemzet cikkéből megtudhatjuk, Őrsi Gergely ugyanis az elmúlt hónapokban több felvonásban zárt le mellékutcákat a városon kívülről érkezők elől azzal az indokkal, hogy az átmenő forgalom zavarja az ott élők nyugalmát. Ezt a lépését a […]

Új mércét kívánt állítani – olvasói levél

Írásunkban valami egészen másról szólunk, közelítjük meg a botránytémát, mint ahogy eddig az a sajtóban megjelent a Pálffy – ügyről. Elöljáróban megjegyezzük, hogy nem kívánunk magával, Pálffy Istvánnal foglalkozni, – csak olyan mértékben, hogy az olvasó lássa az Öt foglalkoztatni akaró, körül vevő média helyzetet. Kínos lehetett a konzervatív Hír TV-nek, nem különben utólag a […]

Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál

Az idén immár 25. alkalommal rendezték meg a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivált a Klebelsberg Kultúrkúriában, s annak kertjében. Számos műfajban – a bábszínháztól a népzenéig, a táncszínháztól a jazzig – rengeteg program várta a családokat. Szerkesztőségünk tagjai Halász Judit koncertjére látogattak el. Felcsendültek olyan ismert gyermekdalok is mint például a Boldog születésnapot, a Micimackó, a Helikoffer, […]

Szeretetláng

A hagyományhoz híven idén augusztus 26-án szombaton 10 órától került megtartásra a Szeretetláng Fesztivál a máriaremetei kegytemplom parkjában. A program szerint számos előadó között Dariusz Dabrowski atya, a Szeretetláng Mozgalom lengyelországi vezetője, Fábry Kornél atya Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kinevezett segédpüspöke is megosztotta gondolatait. Ez alkalommal Magyarország békéjéért, védelméért imádkozták a Rózsafüzért a hívek. A felhívásban szerették […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings