A hagyomány védelméért! – Meghívó

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének Kulturális-és Művelődési Tagozata szervezésében tisztelettel meghívjuk A hagyomány védelméért! – A kritika – című rendezvényünkre, amelyet 2023. november 24-én 17 órai kezdettel a Magyar Katolikus Rádió épületében (Budapest, Délibáb u. 15, 1062) tartunk. Köszöntőt mond:Dr. Erdősi-Boda Katinka ésDr. Beöthy-Molnár András Előadók:Dr. Nemes László: Magánügy-e a gondolkodás?Kritika és önreflexió Fucskó Miklós: […]

FIGYELEMRE MÉLTÓ KÉT ÍRÁS A SZINGLIKRŐL, ÉS A BIZNISZRŐL

 A két írás most hétvégére jelent meg a Magyar Nemzet Lugas lapmellékletében, abból az alkalomból, hogy a szinglik napja van. Az egyik szociálpszichológiai, illetve szociológiai/szociográfiai alapokon nyugszik, a másik viszont kimondottan reklámjellegre hajaz. Mindkettőből csak a leglényesebb és leginkább érdemleges, illetve érdekes sorokat, gondolatokat idézzük, s egyúttal melegen ajánljuk, hogy akiket valamilyen formában és módon […]

Tarcsányi Ottilia önálló kiállítása

Tarcsányi Ottilia hidegkúti festőművész, a BUKET elnöke minden kedves érdeklődőt vár és hív Az én világom című önálló kiállítására, 2023. november 13-án 18 órakor a Budakeszi Művelődési Házba. A kiállítást megnyitja: Dr. Gondi Magdi, festőművészKözreműködik: Östör Petra Aki fest, azt követi, ami a szívében lakozik… Észre sem vesszük, hogyan készül el a kép, amely azonban […]

A beszélő macska (mozifilm ajánló)

Amikor egy szabadidős program kiválasztásához hozzákezdünk, valamennyi ismeretet azért arról előtte „begyűjtünk”; hogy mit is láthatunk, hallhatunk majd, miről is fog szólni a kérdéses, az érdeklődésünket elérő, megtekintésre váró mű. Így voltam ezzel a Cicaverzum című film esetében is, amelyre elsősorban a címe miatt figyeltem fel. Rákerestem a címhez legközelebb álló magyarázatra, – mivel az […]

A magyarok turáni rokonságáról

Érdekes és elgondolkodtató írás jelent meg „Családfák” címmel a Magyar Nemzet október 21-i LUGAS mellékletében, talán éppen az is adja „aktualitását”, hogy Magyarország külpolitikája erőteljesen nyit a türk népek, országok felé. Ez a nyitás sokrétű, és nem csak gazdasági érdekek mentén zajlik, hanem „történelmi szükségszerűség, hogy minden nép keresi saját eredetét”, ahogy olvashatjuk az illusztráció […]

Emlékezés az 1956-os forradalom-és szabadságharcra

Nálunk, Pesthidegkúton az ófalui templom előtt, Lénárd Ottó emléktáblája közvetlen közelében tartottak 1956-os forradalom-és szabadságharcra történő ünnepi megemlékezést. Paduraru Julian plébános mondott fohászt, majd beszédet hallhattunk Őrsi Gergelytől, Gór Csabától és Gungl Évától, Lénárd Ottó közeli rokonától. Elsőként Gungl Éva beszédét idézzük: Így október táján újból és újból feltörnek bennem az 56-os emlékek. Én most […]

Jankovics Marcell

Október 15-én a Klebelsberg Kastélyban Kondor Katalin Jankovics Marcell filmrendező életpályájáról beszélgetett özvegyével, Rubovszky Évával. A nagyszerű művész munkássága csodálatra méltó, és büszkeséggel tölthet el bennünket, magyarokat. Rajzfilmjei nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is szólnak, nemzeti kultúránk hordozói. A János vitéz, a Toldi, a Fehérlófia és a Magyar népmesék generációknak adott, ad élményt, példát hazaszeretetből, emberségből. […]

1956-os ünnepi megemlékezés

MEGHÍVÓ Szeretettel hívunk mindenkit 1956-os ünnepi megemlékezésre, a Pesthidegkút-Ófalui Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom kertjében található 56-os Emlékkőhöz (1028 Budapest, Templom utca 5-7.) 2023. október 22-én, vasárnap 12 órára (a 11 órakor kezdődő szentmise után)Köszöntőt mond: Koszorúzás A II. kerületi Német Önkormányzat, a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány, a Német Ház Alapítvány, valamint a Pesthidegkúti Helytörténeti Kör

Erkölcs és kommunikáció – Műsor ajánló (kitekintés)

Az Ez itt a kérdés október 9-i adásában Gulyás István Bagdy Emőkével, Böjte Csabával, Kassai Lajossal és Bedő Imrével beszélgetett. Az erkölcs hanyatlásáról és újraépítéséről, az egymás közti kommunikáció kisiklatásáról, a megértés és a párbeszéd szándékának hiányáról, a vádolás és a (karakter)gyilkosság mechanizmusáról volt szó többek között. Szerkesztőségünk kiemelten azért ajánlja a műsort, mert a […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings