Tordai Bence elszólásai az ATV-ben

Az elmúlt napokban Tordai Bence, kerületünk ellenzéki jelöltje két esetben is elszólta magát az ATV műsoraiban. Ezen elszólások alapján jobban képet kaphatunk arról, mi várható, akkor ha az ellenzék kerül hatalomra. Uniós zsarolás A baloldal és Brüsszel politikai zsarolásra használja az uniós forrásokat. Szó szerint ezt mondta az ATV Voks című műsorában (a 2. részben […]

Önismeret és spiritualitás

Asztalos Dániel – Koinónia Családterápiás Műhely A cikk szerzője a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola óraadó oktatója Mire jó az önismeret? Az önismereti munkának leegyszerűsítve az a célja, hogy feltárjuk személyiségünk ismeretlen területeit, amelyek gátolják belső szabadságunkat, és segítenek felszabadítani arra, hogy minél inkább „igazibb önmagunkká” váljunk, kiszabaduljunk az önmagunk körüli forgásból és másokért élő, értelmet megvalósító […]

A Magyar Kultúra napja

1989 óta ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A Himnusz 1823.01.22-én Csekén (ma Szatmárcseke) tisztázta le költeményét Kölcsey Ferenc, „Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból” címmel. Megjelenésére évekkel később került sor, és az 1838-ban bekövetkezett halálakor még nem volt megzenésítve. Ez 1844-ben Erkel Ferenc nevéhez fűződött. A himnusz eredetileg egyházi műfaj. Ilyen szerepet töltenek be a […]

A kisded kor és a COVID

Kisded korúnak az 1-3 éves gyermekeket nevezzük. Ebben az életszakaszban a gyerekek vagy otthon vannak az édesanyjukkal, netán édesapjukkal, (esetleg nagyszülővel, bébiszitterrel), vagy bölcsődébe járnak. Életkori sajátosságok: 1.) a kezdeti bizonytalan járást követően egyre nagyobb a mozgásigénye, beindul a csúszó-mászó életmód. 2.) erősödő önálló akaratérvényesítés 3.) a világ megismerésére irányuló, egyre csak fokozódó kíváncsiság (és […]

Napi panorámakép: Peru – Arequipa vulkánjai

A Misti, más néven Putina vagy Guagua Putina egy andezitből, dácitból és riolitból álló sztratovulkán Peru déli részén, Arequipa városa közelében. A szezonálisan hófödte, szimmetrikus kúpjával a Misti 5822 méteres tengerszint feletti magasságban, a Chachani-hegy (6075 m) és a Pichu Pichu vulkán (5669 m) között fekszik. Utolsó kitörése 1985-ben volt, 198 évvel az előző dokumentált […]

Adalékok a „leghűségesebb város” margójára

REFLEKTOR Mottó: Ha ugyanazon dolgot nézzük többen és ennek ellenére ki-ki mást és mást lát, akkor annak egyik valószínűsíthető oka az eltérő nézőpont is lehet. Az 1920.06.04-én aláírt trianoni békediktátum Sopron és környékét Ausztriához, Burgenlandhoz tartozónak nyilvánította. Megjegyzendő, hogy ezt a szerződést a résztvevők közül az USA sohasem ratifikálta, és ezért hazánk és az Egyesült […]

Műtárgybeszerzés – feltámad a gyűjtői szenvedély

A Hidegkúti Hírek cikksorozatának előző részében bemutattuk a hazai műtárgyak viszontagságos XX századi történelmét. Most arra térünk ki, hogyan és honnan lehet műtárgyakat napjainkban beszerezni. A műtárgy, mint befektetés Míg a modern fogyasztói társadalom termékei rövid használat után a lomtalanításban végzik, addig ezzel szemben a műtárgyak jelentős része befektetésként is megállja a helyét. Azonban a […]

Napi panorámakép: Peru – A Santa Catalina kolostor Arequipában

A Santa Catalina de Siena kolostor egy dominikánus apácakolostor alapítónője egy gazdag özvegy, Maria de Guzman volt. A korabeli hagyomány szerint egy család másodszülött fia vagy lánya az egyház szolgálatába lépett. Ez a kolostor csak nőket fogadott be a felsőbb osztályú spanyol családokból, ennek megfelelően a cellák berendezésében luxucikkek (selyemfüggönyök, porcelánok, szőnyegek, faragott bútorok) is […]

2022. évi ökumenikus imahét – 2. nap

„Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” Mt 2,2 A korábbi évekhez képest lényegesen szerényebb programmal, de idén mégis újra a személyes találkozás és a közös ima lélekemelő örömével gyűlhetünk össze az ökumenikus imahét alkalmából. Élő közvetítés Időpont 2022. január 19. szerda 18.00 Helyszín Máriaremetei Bazilika Templomkert u.1 Szolgálattevők Gregersen-Labossa György: „Római, […]

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

Back To Top

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ. A sütik kikapcsolása a böngésző beállításaiban lehetséges.

View more
Cookies settings
Elfogadom
Adatvédelmi és Cookie szabályzat
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Kik vagyunk

A weboldalunk címe: http://www.hidegkutihirek.hu.

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások
Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.
Média
Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.

Kapcsolatfelvételi űrlapok

Sütik
Ha hozzászólást adsz a honlapodon, bejelentkezve maradhatsz a megadott neved, e-mail-ed és webcímed eltárolásával egy sütiben. A tárolás a te kényelmi célokat szolgálja azért, hogy a következő hozzászóláskor ezeket az adatmezőket ne kelljen kitöltened. Ezeknek a sütiknek a lejárati ideje 1 év. Ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be is vagyunk jelentkezve erre a honlapra, akkor átmeneti sütiket állítunk be, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy a böngésző elfogadja-e a sütiket. Ezek a sütik nem tartalmaznak személyes információt, és törlődnek, ahogy bezárjuk a böngészőt. A honlapra történő bejelentkezéskor több sütit hozunk létre, amely elmenti a bejelentkezési információt és a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit. A bejelentkezési sütik két napig érvényesek, a szerkesztőfelület megjelenítési opcióit tároló süti egy évig. Amennyiben az “Emlékezz rám” opciót bejelöljük, a bejelentkezés két hétig folytatódik. Kijelentkezéskor a bejelentkezési sütik eltávolításra kerülnek. Amennyiben bejegyzést vagy oldalt szerkesztünk, egy újabb sütit tárol el a böngészőnk. Ez a süti nem tartalmaz személyes adatot, egyszerűen csak a bejegyzés azonosító számát tárolja, amelyet szerkesztettünk. Egy nap múlva jár le az érvényessége.
Más honlapokról származó beágyazott tartalmak
A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Analitika

Kivel osztjuk meg a felhasználói adatokat
Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot
Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára. A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.

Milyen jogokkal rendelkezik a felhasználó a saját adatai kapcsán

A weboldalon regisztrált fiók vagy hozzászólás írása esetén kérhető a személyes adatok export fájlban történő megküldése, amely bármilyen adatot tartalmaz, amit korábban a felhasználó rendelkezésünkre bocsátott. Kérhető továbbá, hogy bármilyen korábban megadott személyes adatot töröljük. Ez nem vonatkozik azokra az adatokra, amelyeket adminisztrációs, jogi vagy biztonsági okokból kötelező megőriznünk.

Hová továbbítjuk az adatokat

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti.

Kapcsolati adatok

Hidegkúti Hírek
Kiadja: Új Hírek Média Korlátolt Felelősségű Társaság
1137 Budapest Katona József utca 6. 2/24
Kiadásért felel: Dr. Gór Csaba Gyula
Lap menedzser: Dr. Erdősi Károly, Küller András
Főszerkesztő: Dr. Erdősi-Boda Katinka
E-mail: info@hidegkutihirek.hu
Save settings
Cookies settings