Tordai Bence, zöldpárti baloldali politikus volt az Index kibeszélő című műsorának vendége. Többek között a megújuló energiákról és Paks II-ről is volt szó. Szerintem a mi tevékenységünk, a Párbeszéd és a korábbi zöldpárti formációk tevékenysége volt az, ami rákényszerítette őket arra, hogy a klíma tagadásból hirtelen elkezdjék azt szajkózni, hogy Magyarország klíma-bajnok, ami természetesen egy […]
A trükkös tolvajok már nem garázdálkodnak kerületünkben
Trükkös tolvajok garázdálkodnak a budai kerületekben című, nagy érdeklődést kiváltó cikkünk nem talált süket fülekre. Az akkori írásunkban Tóthnénak nevezett főszereplő természetesen tett rendőrségi bejelentést a vele történtekről, a lakásába történő betörés hamis híréről, amivel arra akarták rávenni az asszonyt, hogy engedje be a lakásába ezen „álrendőröket”. A „szorgalmas” elkövetők – jó módszernek gondolván az […]
„Most azonban egy egészen másfajta évtized vár ránk.”
Ismeretes, hogy 2022. május 16-án az Országgyűlés régi-új miniszterelnököt választott Orbán Viktor személyében, aki ezen alkalomból beszédet mondott új kormányának feladatairól és ezzel összefüggésben kifejtette gondolatait Magyarország helyéről, helyzetéről. Egy kulturális lap főszerkesztőjeként érthető módon azonban, mégis leginkább beszédéből, a kormányalakítás mikéntjére, az új kultúrpolitikára, illetve a várható politikai kultúra hogyanjára voltam igen csak kíváncsi. […]
Tordai Bence és az alapjövedelem
Tordai Bence az Index Kibeszélő című műsorának vendégeként részletesen is kifejtette gondolatait az alapjövedelem kérdésében, melynek bevezetéséért évek óta kampányol. Legyen egy olyan mindenkit létbiztonságba hozó támogatási forma, ami alanyi jogon jár, és ami egyszerre szünteti meg a nincstelenséget, számolja fel a mélyszegénységet és növeli 10-ből 7 embernek a jövedelemszintjét. Az a létbiztonság, az a […]
Megemlékezés a Napkelet folyóiratról – Felhívás
Száz évvel ezelőtt, 1922/23 fordulóján indult útjára szinte azonos időben a Nyugat irodalmi folyóirattal a vele egyenértékű Napkelet Klebelsberg Kunó ösztönzésére és támogatásával. Főszerkesztője a kor egyik ünnepelt és jelentős írója, Tormay Cécile volt. Ebből az alkalomból egész évben szemezgetünk a közel két évtizedig megjelent lap számaiból, és a hagyományosan novemberben, a Klebelsberg Kultúrkúriában megrendezésre […]
Boulle stílusú hálószobák
A 19. század második felének, illetve végének időszakában a boulle stílust olyan területeken is elkezdték alkalmazni, ahol a korábbiakban sohasem tették. Ilyenek voltak a korábbi cikkeinkben bemutatott boulle pianínók, és ebbe a kategóriába tartoznak a boulle stílusú hálószobák is. André-Charles Boulle bútor tervei között ismereteink szerint ágy, hálószoba nem szerepelt. A 19. század végén azonban […]
A KÉSZ felhívása Trianon évfordulója kapcsán
2022-ben is hívjuk a Kárpát-medencei egyházközségeket és gyülekezeteket, hogy minél több helyszínen emlékezzünk meg imával és harangozással a trianoni békediktátum évfordulójáról. A felhívás elérhető honlapunkon és Facebook-oldalunkon, valamint a mellékelt csatolmányban. Ezúton kérünk Benneteket, hogy osszátok meg a Facebook-bejegyzést, lehetőségeitek szerint terjesszétek a helyi sajtóban, és vegyétek fel a kapcsolatot a helyi plébánosokkal, lelkészekkel, segítsetek nekik az imádság megszervezésében.Bízunk […]
A Magyar Királyi Honvédség páncélvonatai a II. világháborúban
Megállapítható, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idejében a magyar hadiipar olyan világszínvonalú páncélvonatokat volt képes tervezni és gyártani, melyek még a második világháborúban is kiválóan megállták a helyüket. A Trianoni békediktátumot követően az antantelőírások és ellenőrzések miatt a páncélvonatot katonai őrvonatnak nevezték át, (ennek rövidített neve körvonat volt). Különböző vasúti állomásokon szétszerelt állapotban tárolták a kocsikat, […]
A községháza megmentése
A II. kerületi önkormányzat célul tűzte ki a leromlott állapotú hajdani pesthidegkúti községháza megmentését kalákában, a lakosság összefogásával. Rövid történeti összefoglaló A ház 1881-ben már biztosan állt, ismereteink szerint a Parsch család építette. Később pedig a település tulajdonába került, a század elején, 1900-tól az 1930-as évekig községházaként működött. Sajnos 1946 májusában Hidegkút-Ófalu sváb lakóinak kitelepítését […]
„Mindenki mindent jobban tud, és ez annyira jó.”
Ezzel a mondattal kezdődik Lányi András magyar írónak, filozófusnak, filmrendezőnek, a Szabad Kezdeményezések Hálózata, a Védegylet, majd az Élőlánc Magyarországért egyik alapítójának az „Ellenzék kerestetik (?)” címmel megjelent írása. /Magyar Hang V. évfolyam 18. szám, április / Mindenki mindent jobban tud, és ez annyira jó. Magyarországon csak a politikusok nem értenek a politikához. Elöljáróban megjegyezném, […]