A művészet sajátja

A művészet nem csupán egy világot tár elő, hanem az ámulatot, a megrendültséget, az örömet és a közömbösséget is kialakítja e világgal szemben. A művészet egy világgá formálja, ami az övé. ^[1]Rüdiger Safranski, Egy némethoni mester, Heidegger és kora, ford. Rácz Péter, Schein Gábor, Tatár Sándor, Bp., Európa, 2000, 425.

A vizuális ősnyelv erdélyi dialektusa témában lelhető föl a kultura.hu oldalán egy hosszabb beszélgetés Péter Alpár képzőművésszel, aki alkotói munkája mellett a Pécsi Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett Művészeti Karának oktatója. Létezik-e vizuális ősnyelv? Hogyan játszhat szerepet a művészet egy közösség azonosságtudatának formálásában? Ezekre a kérdésekre törekszik válaszolni a grafikusként és szobrászként ismert bikfalvai művész. A mű mindig időben létezik – állítja, s ennek okán nyilván azt a plasztikát tartja szignifikáns jelentőségűnek, amely a használat által tartalmat kap, transzformálódik.

A műalkotás a maga módján megnyitja a létező létét. A megnyílás magában a műben történik, s ez nem más – Martin Heidegger szerint – mint a felfedés, a létező igazsága. „De vajon megközelíthető-e valaha is önmagában a mű?” ^[2]Martin Heidegger, Rejtekutak, A műalkotás eredete, ford. Ábrahám Zoltán, Bp., Osiris, 2006, 29. Ezzel az állítással már azonnal világossá válik Heidegger művészet-értelmezésének sajátossága. „Hogy mi is a művészet, azt a műből kell megértenünk. Hogy mi is a mű, azt csak a művészet lényegéből tudhatjuk meg. Könnyen észrevehető, hogy egyetlen dolog körül forgunk.” ^[3]Martin Heidegger, Rejtekutak, i. m., 10. Ebből a gondolatból kiindulva kezd el vizsgálódni Heidegger a mű felől, mégpedig úgy, hogy azt részeire bontja (miből áll, milyen szerkezetű) és ezáltal próbál közelebb kerülni a művészet lényegéhez. Úgy véli, ha a művet alkotó elemeket megvizsgálja, illetve értelmezi, akkor azok ismeretének birtokában megérthetővé válhat a művészet lényege.

Heidegger szerint a mű egy dolog a világban, mint pl. egy Van Gogh festmény, vagy Hölderlin versei, vagy akár egy rög a szántóföldön. Köztük úgy tesz különbséget, hogy különválasztja a használati dolgokat ^[4]Martin Heidegger, Rejtekutak, i. m., 12. a puszta dolgoktól^[5]Uo., 13., melyek értelemszerűen, használatuk miatt térnek el egymástól. A puszta dolgok közé sorolódnak azok, amelyek semmivel nem többek, mint egyszerű dolgok (pl. kő, gránittömb, rög). A használati dolgok – mint nevük is mutatja – annyiban eltérőek az előzőktől, hogy nemcsak úgy vannak a világban, hanem valamire felhasználhatók (pl. egy cipő, egy óra). Belőlük áll össze a dologszerűség (dolog–dologisága), ami azt jelenti, hogy dologisággal, azaz ismertetőjegyekkel rendelkeznek. Ez az a tulajdonság, ami jellemző egy adott dologra és arra, hogy mindig azzal együttesen tapasztalható meg. Viszont a dolognak funkciója is van (amivel az emberi érzékek által felfoghatóvá válhat, pl. látás, hallás, érintés), ezáltal képes közvetlenül eljutni az emberekhez.

A nyugati metafizikában a dolog szó jelentése: valami, ami létezik. Ezzel a kijelentéssel a dolog anyagi és formai meghatározása mellé bekerül egy másik alapvonás is, a dolog létezése. A létezés szabja meg a dolognak azt, hogy egyáltalán jelen legyen, s csak ez az alkalmasság teszi lehetővé anyagi megnyilvánulásait. Az itt bemutatott dologfogalom során nyilvánvalóvá vált, hogy a forma és az anyag az az alap, amiből a mű áll. De ez a dologi alap [Unterbau] önmagában nem elegendő ahhoz – Heidegger szerint –, hogy elgondolhatóvá váljék a mű általa. Ezért egy másik tárgyat is elemezni kezd, az eszközt, ugyanis annak lényege szintén alkalmasságában rejlik. „Az eszköz, például a lábbeli, készként éppúgy önmagában nyugszik, mint a puszta dolog, ugyanakkor nem úgy önmagában lévő, mint a gránittömb. Másrészt az eszköz rokonságot mutat a műalkotással, amennyiben emberi kéz hozta létre.” ^[6]Martin Heidegger, Rejtekutak, i. m., 19. Látható, hogy az eszköz félig dolog is, mert eszköz-léte, azaz dologszerűsége határozza meg. Továbbá a használati dologhoz sorolható, mivel célirányosan előállított késztermékről van szó. Az eszköz használata során természetesen elkophat, tönkre mehet. De eszköz-léte, mellyel megnyilvánul, hasonló a mű mű-létéhez, amely a művön keresztül megmutatkozik. „Ahogy az eszköz csak eszközök egy teljességén belül az, ami, úgy az eszközhöz hozzátartozik sajátlagos helye, egy meghatározott »itt« vagy »ott«”^[7]Fehér M. István, Martin Heidegger, Egy XX. századi gondolkodó életútja, Bp., Göncöl, 1992, 132. – írja Fehér M. István Heidegger munkásságáról szóló könyvében. Úgy jellemzi az eszközt, hogy valamilyen célból létrejött, tehát emberi cselekvés által használt dolog; valamilyen tárgy, amit bizonyos tevékenységekhez felhasználhatnak, tehát valamire való^[8]„A valamire–valósága szempontjából körültekintően szétbontott–értelmezett mint olyan, a kifejezetten megértett a valami mint valami struktúrájával bír.” Martin Heidegger, Lét … Bővebben. Az eszköz jelentéssel bír, ami azt jelenti, hogy sajátos léte van – heideggeri terminust használva – kézhezállósággal^[9]„Az eszköznek a létmódját, amelyben az önmagából megnyilvánul, kézhezállóságnak nevezzük.” Martin Heidegger, Lét és idő, i. m., 178. rendelkezik. Az eszköz azért áll rendelkezésre, mert a létében eleve benne van, hogy foglalatoskodásra teremtett, nem csak úgy létezik, mint pl. a puszta dolog. Térben elhelyezve pedig azokon a helyeken megtalálható, ahol az emberek felhasználhatósága miatt tárolják.

A dolog és az eszköz létének meghatározása során elmondható, hogy mindkettő, az ember számára valamilyen célból felhasználható segédlet, viszont ebből a megközelítésből még nem derül ki, hogy mi pontosan a mű, ami által a művészet lényege meghatározható lenne. Ezt kudarcnak nevezve Heidegger más irányból közelít a műhöz, annak létével kezd el foglalkozni.

Az út a mű valóságának megfejtéséhez tehát a dolog és az eszköz létén keresztül vezet. Jelen összefüggésben ekképp nyilatkozik: „Megtaláltuk az eszköz eszközlétét. De miként? Semmiképp sem egy valóban szem előtt lévő lábbeli leírásával és a hozzá fűzött magyarázatokkal; nem a cipőkészítés leírásával; s nem is valóságos használatának eseti megfigyelésével, hanem csak azáltal, hogy odaálltunk Van Gogh festménye elé. E festmény szólott hozzánk. A mű közelében hirtelen máshol lettünk, mint ahol szoktunk lenni. […] Nos, mi történik itt? Mi működik a műben?”^[10]Uo., 25. Alapvetően arról van szó, hogy eddig nem történt meg a mű, mint önálló mű-léttel rendelkező alkotás vizsgálata. A mű itt egy újabb jelentést kap anyagi jelzőin túlmutatva: léttel rendelkező. Mi tehát a mű mű-léte?

Heidegger Van Gogh, Parasztcipők című festményén keresztül mutatja be azt, hogy a mű olyan tulajdonsággal rendelkezik, amivel képes megteremteni egy sajátos közeget a világban. A képen, a festménybeli parasztcipő létének megmutatkozásával hozzáférhetővé teszi az emberek számára azt, amit eddig még nem tudtak megtapasztalni, vagyis egy új világot állít fel számukra. Ugyanis, ha egy mű elkészül (fából, kőből, festékből előállítják), ezáltal létezővé válik, azaz egy új teret kap a világban. A materiális dolgokon túlmutatva az elkészült mű létéhez hozzátartozik még egyedisége is: képes egy világ felállítására. A mű mű-léte tehát, mint ahogy a dolog és az eszköz-léte, szintén rendelkezik lényegi jellemzővel, az előállítás karakterével, s ezáltal konkretizálható, hogy mi is működik a világ felállításában: létének megnyitása.

Ahhoz, hogy világossá váljék, hol helyezi el a világban Heidegger az önálló léttel rendelkező művet, újabb fogalmak értelmezése, illetve azok jellemzőinek vizsgálata szükségeltetik, melyet a következő írásomban részletesen kifejtek.