Gondolatok Jung lélektanáról

A belső hang csábítóan meggyőző módon jeleníti meg a rosszat, hogy megadjuk neki magunkat.

Jung, A személyiség fejlődése, ford. TURÓCZI Attila, Bp., Scolar, 2008, 170.

„Abban rejlik a szabadság titka, hogy az ember őszinte magához” – kultúra.hu – címmel olvasható Béres Ilonával való, az ember személyiségével kapcsolatos beszélgetés, melyben a színésznő kitér mások kultúrájára, ízlésére, meggyőződéseire, viselkedésére. Fontosnak véli, hogy az ember tisztába tegye az életét, felismerje hibáit és rossz döntéseit – állítja, ha az ember őszinte önmagához, felszabadul, így az élete jobbá, eredményesebbé válik. A személyiség olyannyira összetett fogalom, ami nemcsak az ember lelki, fizikai és szellemi tulajdonságainak csakis a rá jellemző kombinációját alkotja, hanem dinamikus jellemzővel is bír, hiszen a külső-, és belső hatásokra reagálva egyaránt formálódik és fejlődik.

A modern lélektan analitikus irányzatának képviselője és a XX. század egyik kiváló lélekgyógyásza és gondolkodója Carl Gustav Jung, aki az 1918-as évek végén kezdte igazán megérteni, hogy a lelki kibontakozás célja a mély-én, továbbá, hogy a lineáris fejlődés legfeljebb csak a kezdetekben lehetséges. Ezt követően tért vissza belső nyugalma. Jung, aki a mítoszokban a korai emberiség legérettebb gondolatait tartalmazó alkotásokat látja úgy vélte, hogy az ember az alábbiakban fogalmazza meg léte értelmét: „Egyházi tanítás szól az ördögről: gonosz princípium, melyet szívesen képzelnek el baklábúnak, szarvval és farokkal. Képe félig állat, félig ember, földadta istenféle, mintha egy dionüsszoszi misztériumegyletből szökött volna meg, holmi bűnös-vidám pogányság még meglévő hitvallója.” ^[1]Jung, Gondolatok a jóról és a rosszról, ford. BODROG Miklós, Bp., Kossuth, 1996, 15. Találó ez a kép – írja, pontosan jellemzi a tudattalannak azt a groteszk-hátborzongató látásmódját, mellyel az emberek nem tudnak elboldogulni. A hátborzongató fogalom Jungnál is megjelenik, mint a tudattalan egyik nézőpontja, ahogyan a görög Odeipustól eredően Freudnál is képbe kerül, és mint ahogy Heideggernél is a szorongás kapcsán.

Jung szándéka az volt, hogy a lehető legjobban megérthessék az emberek az életet úgy, ahogyan az emberi lélekben megmutatkozik. Ezzel annak a nézetnek adott hangot, hogy az emberi lény legfőbb célja és legfőbb óhaja annak a teljességnek a kibontakoztatása, amit személyiségnek neveznek. A személyiséget, mint az ember teljességének kifejeződését Jung a felnőtt ember ideáljaként írta le, amelynek tudatos megvalósítása az élet delén túl az emberi fejlődés végcélja. A pszichikai valóság egészének körbejárását kísérelte meg, az egészség-betegség kapcsolatáról, valamint az egészségmegőrzésről írt munkái erről ismeretesek.

Személyiségmodellje a freudi pszichoanalízisre épül, de azt még továbbfejlesztve újabb fogalmakkal gazdagította a lélektant. Az Én-t komplexusként értelmezi, azaz az ellentétekből eredő, feloldhatatlan feszültséget érti, ahol az Én a világ és a személyiség határán elhelyezkedő ütközőpont található változó feszültséggel. A tudattalant két részre bontja: személyes és kollektív területre. A személyes tudattalant az elfojtott érzések és gondolatok alkotják, melynek mélyén fontos személyiségaspektusok rejlenek, mint pl. anima, animus, mély Én, persona, árnyék. A jungi lélektan a kollektív tudattalan tartalmának nevezi az archetípusokat, amelyekben megtalálható az emberi lélek dichotómiája és az arra épülő kétarcúsága (ellentétpárokra hasítottsága).

A jungi filozófia ^[2]Jung spirituális, valamint filozófiai érdeklődéssel is rendelkezett. Az előbbi kapcsán, mint ismeretes, doktori disszertációját az okkult jelenségek pszichológiájából szerezte, … Bővebben egyik alapelve, hogy az emberi személyiség fejlődő, mozgásban lévő saját magát szabályzó rendszer, amely a tudattalan állapot és a tudatosság viszonylagos egyensúlyára törekszik. Ha bármelyik terület egyoldalúvá kezd válni, a psziché azonnal korrigálni igyekszik felhasználva pl. a destruktív megoldásokat is (neurózis, szomatikus betegségek). A jungi terápia célja tehát azt a fejlődést foglalja magába, ami lényegében a szimbólumok segítségével valósul meg. Ez az archetípus tetten érhető az emberi pszichében, a gyermek tudatalattijában, illetve fantáziájában is. A személyes tudattalan az egyéni életút eseményeit őrzi, a kollektív pedig az a terület a személyiségén belül, amely közös az emberiséggel. (Pl. a művészi alkotások megérintik az embereket, mert gyökerük, alaptörténetük az emberiség múltjából ered. Ilyenek a mesék, mítoszok, irodalmi művek stb. Az ősi történetek hatással vannak az emberekre, mély, belső, archaikus húrokat szólaltatnak meg a lelkükben.) A kollektív tudattalan tartalmai megjelenhetnek negatív érzések, félelmek, szorongások által keltett ősképekben (szörnyek, boszorkányok a mesékben), de megjelenhetnek pozitív vágyként is (tündérek, csodaerővel bíró állatok). Jung szerint a kollektív tudattalan kiapadhatatlan kincsesbánya, ahonnan az emberiség belső képeit és ösztönzéseit meríti, s amelyet aztán a legkülönbözőképpen tolmácsol, lehet akár veszedelmes és káros is ^[3]C. G. Jung, A kollektív tudattalan archetípusai = Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, ford. Nagy Péter, Bp., Európa, 19902, 59-61. A fordítás alapjául szolgáló eredeti mű: C. G. … Bővebben, hiszen egy beteg ember fantáziája túltengő és nagyon fejlett.

A kollektív tudattalan tartalmai tehát az archetípusokban ^[4]Az archetípus görög eredetű szó, ami kezdetet, eredetet, lenyomatot jelent. Mint ősi lenyomatok, pszichikai és viselkedési formák egyedileg és kollektíven jellemzők az emberekre. Belső … Bővebben őrzött anima (férfiban lévő női minőség) és animus (nőben lévő férfi minőség) ^[5]„Az animának és az animusnak az az ábrázolása, amire itt módom nyílik, szükségképpen hézagos. Még inkább kiélezném ezt a hiányosságot, ha úgy írnám le őket, hogy az anima nem … Bővebben, de megjelenhet a persona vagy az árnyékszemélyiség alakjában is. A persona szerepszemélyiséget jelent, minden ember egója kialakít egy olyan személyiségrészt, amivel érintkezik a többiekkel. Az árnyék egy autonóm részszemélyiség, a személyiség alsóbbrendű része, a personával ellentétes, a tartalmak gyűjtőhelye. Az árnyék megjelenhet álomban ^[6]Jung egész életét végigkísérték az okkult jelenségek. Emlékek, álmok, gondolatok című önéletrajzában számos esetet örökít meg, amikor olyasféle élményekben volt része, mint a … Bővebben, például: a társadalmilag magasra emelkedett emberek álmaiban ellentétes tartalmak: koldus, szegény. Az álomban való megjelenéskor az árnyék azonos nemű az álmodóval. A persona és az árnyék védőpajzsfunkciót töltenek be az én köré szerveződve, kiszűrik a külvilágból és az ember belső világából érkező impulzusokat. Az Én, az ego veleszületett tendenciával rendelkezik, azaz védőfalat emel a külső és belső inváziók ellen. A külvilágból érkező impulzusok szűrője a persona, a belsőből érkezőket az árnyék észleli. Az árnyék lehet projekció (saját elfogadhatatlan Én-részeinket kivetítjük másokra) is.

A szimbólum a tudatos és tudattalan közötti híd szerepét tölti be, a szimbólumok hatása az évszázadok során nem csökkent, hanem új és új érzelmekkel töltődött fel. A Selbst ^[7]A Selbst a legbelsőbb önmagunk, rendeltetésszerű lényünk felsőbbrendű magja, központi archetípus, azaz hatalmas erejű őskép. Ld. Jung, Gondolatok a jóról és rosszról, i. m., 21. a személyiség központi archetípusa, mély Én-nek vagy a személyiségközpontnak fordítják. Ez a személyiség központjának és totalitásának kifejezője. Jung számára a személyiség legfontosabb feladata az egyénivé válás, ami a szorongás legyőzésének legjobb eszköze. Hiszen így az ember azzá tud válni, aki különbözik az átlagtól, s a folyamat végén az individuum a teljes Én, aki nem hagyja, hogy a komplexusok eltérítsék önmagától.Ezt nevezi a Selbst archetípusának. ^[8]C. G. Jung, Alapfogalmaink lexikona, ford. Bodrog Miklós, Bp., Kossuth, 1997³, 136. A tudattalan erőit le kell győznie magában az embernek és a felszabadult energiák hozzásegítik a szorongások leküzdéséhez.

Lélektana azt vizsgálja, hogy az ember megtalálja tévelygéséből az életbe visszavezető utat. Úgy véli, a szorongás a személyiség fejlődésének zavara, ezért szükséges a személyiség és a „belső hang” problematikáját tárgyalni. A napvilágra kerülő tartalmak megfelelnek a belső hangnak és sorszerű rendeltetésre utalnak, amelyet ha a tudat magába fogad, a személyiség fejlődését indíthatja el. „Bensőnk hangja a teljesebb élet hangja, egy tágabb, átfogóbb tudat hangja. Ezért esik egybe mitológiai értelemben a hős születése vagy a szimbolikus újjászületés a napkeltével, mivel a személyiség kialakulása ugyanazt jelenti, mint a tudat gyarapodása. Ugyanezen ok miatt jelölik nap-attribútomok a legtöbb hőst, s nagy személyiségük megszületésének pillanatát megvilágosodásnak nevezik.” ^[9]Jung, A személyiség fejlődése, i. m., 171. A belső hang többnyire valami nem jóról, sőt inkább rosszról tudósít. Jung azt állítja, a belső hang jellege Luciferi, s az embert végső erkölcsi döntések elé állítja.