A Hidegkúti Hírek által végzett sajtószemlézés 2012-ben, amikor a Fidesz egyedül, a többi parlamenti párt és a társadalom részvétele vagy jóváhagyása nélkül bevezeti az Alaptörvényt. – írja Róna Péter – ezzel figyelmen kívül hagyta a kétharmados választási eredményt, és a kétharmados törvényhozás intézményét, amelyet 1989-ben minden rendszerváltó párt elfogadott. Azt írja, hogy a 2012-es Alaptörvény […]
Róna Péter és az Alkotmány, illetve az Alaptörvény II.
A Hidegkúti Hírek által végzett sajtószemlézés Nos, nézzük mit írt maga Róna Péter „Az Alaptörvény nem alkotmány” címmel, kiemelve néhány hosszabb részt az egészből, amelyek már önmagukért is beszélnek. Egyrészt, mármint magát az alkotmányozással kapcsolatos tevékenységet, illetve erről szólót így vezeti fel; Ezzel harminckét éven át nem is nagyon foglalkoztunk, hogy aztán arra ébredjünk, a […]
Róna Péter és az Alkotmány, illetve az Alaptörvény I.
A Hidegkúti Hírek által végzett sajtószemlézés Magától értetődőnek tartjuk ezeket az igazságokat: hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel az embert, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek […]
Róna Péter kártyavára
Az Alaptörvény nem alkotmány Róna Péter „Az Alaptörvény nem alkotmány” című írásában (Publicisztika – LXV évfolyam 47. szám 2021.11.26.) többek között a következőket írja: …alkotmány, ami a hatalom legitimitását hivatott szavatolni, nem jöhet létre szerződés nélkül, amelyben a szerződő felek, egyik oldalról a nép, a másikról a hatalom, megállapodnak a hatalom megszerzésének és gyakorlásának feltételeiről. […]
2/3 –os alkotmányozási „Polgári Műhelyek” – a polgári körök mintájára
Az alkotmányos rend A 2021-es év utolsó Kormányinfóján beszélt Orbán Viktor miniszterelnök arról, hogy az alkotmányos rend az első. Mi pedig meg kívánjuk védeni a magyar alkotmányt a 2/3-os alkotmányozási „Polgári Műhelyek” kezdeményezésünkkel, melyet a polgári körök mintájára képzelünk el. A Magyar Nemzet sorait idézzük a Kormányinfón elhangzottakról: Arról, hogy a baloldalon akár feles felhatalmazással […]